GregJazzBlog

A hónap jazzere Norah Jones, indiai-amerikai származású zongorista-komponista-énekesnő. Geethali Norah Jones Shankar néven született 30 évvel ezelőtt Brooklyban, édesanyja a táncos és koncertszervező Sue Jones, édesapja a világhírű szitárművész Ravi Shankar. Norah féltestvére, Anoushka Shankar, szintén ismert szitáros. Saját elmondása szerint, kislány korában a zongorista Bill Evans-on, illetve az énekesnő Billie Holiday-en nőtt fel. Öt esztendősen már templomi kórusban énekelt, hét éves korától zongorázni, majd altszaxofonozni tanult.



Norah fényes karrierje 2002-ben kezdődött a Come Away With Me című lemezzel, és az azonos című saját szerzeménnyel, illetve olyan további slágerekkel, mint a Don't Know Why, a Turn Me On, a Nightingale és a The Nearness Of You. Az album népszerűsége talán leginkább a muzsika és az előadó bájával és természetességével magyarázható. A vokális jazz, akusztikus pop, soul és country stílusok egyvelege igazi unikumnak számított egy ilyen fiatal, mégis érett művésztől, mint Jones. Debütáló lemezén olyan nagyszerű jazz zenészek is kísérték, mint a dobos Brian Blade és a két gitáros Bill Frisell és Adam Rogers. A nyugodt, visszafogott stílusú dalok hamar a slágerlisták élére repítették a Come Away With Me-t, s a szerény és szimpatikus művésznő rögtön öt Grammy-díjat söpört be a 45. gálán.

„Olyan érzés volt, mintha egy szülinapi partin én ettem volna meg az egész tortát, úgy, hogy végül bárkinek is hagytam volna belőle.” - Norah Jones

A 2004-ben megjelent, sokkal inkább country-ízű Feels Like Home szintén nagy sikert aratott világszerte, és már a megjelenése első hetében 1 millió példányban kelt el az USA-ban. Míg korábban Jesse Harris gitáros, később Lee Alexander basszusgitáros lett állandó szerzőtársa. Ugyanebben az évben a Ray Charles-szal közösen előadott Here We Go Again című nóta két újabb Grammy-t hozott a konyhára. Szintén ekkor, a Time magazin beválasztotta őt az év 100 legbefolyásosabb embere közé. A könnyen emészthető, mégis igényes, színvonalas zenei produkció-sorozat egy újabb CD-vel folytatódott, a 2007-es Not Too Late-tel, amely 20 országban lett első a toplistákon, de a globálisan értékesített 5 milliós példányszámával már meg sem közelítette korábbi 10 millió feletti sikereit. Véleményem szerint, ezekben a dalaiban az önismétlés, a kiszámíthatóság és már a korai kiégés jelei mutatkoztak meg.

Norah Jones rengeteg mozifilmben, TV-filmben és sorozatban is feltűnt már, mint zenész-előadó, valamint sokszor alakította saját magát. Két évvel ezelőtt A távolság íze (My Blueberry Nights) című moziban főszerepet kapott Jude Law oldalán, mely alkotás a Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje lett.

A legújabb hírek szerint, Miss Jones következő albuma idén novemberben jelenik meg a Blue Note gondozásában, Jacquire King producer és hangmérnök közreműködésével (Kings Of Leon, Tom Waits, Modest Mouse). Norah új zenészek társaságában új soundokkal kísérletezik majd a projekt során, mely tényezők talán hozzájárulnak ahhoz, hogy kellően kimozdítsák a komfort zónájából, és valóban valami igazán újszerűt hallhassunk tőle.

„Az elmúlt pár évben a legmenőbb dolog a Sesame Street-beli szereplésem volt.” - Norah Jones

 

Tal Wilkenfeld, egy feltörtekvő és rendkívül tehetséges ausztrál basszusgitáros lány. Korábban már foglalkoztunk vele itt a GregJazzBlogon. Az elmúlt hónapban ő nyerte el szavazaitok zömét, mint a kedvenc női jazz muzsikus.

„Bármilyen hangszert is vettem a kezembe, mindig meg tudtam szólaltatni - leültem a dobok mögé vagy a zongorához, és csak úgy szórakozásból játszottam rajtuk. De amint kipróbáltam a basszusgitárt, rögtön tudtam, hogy ez az én hangszerem.” - Tal Wilkenfeld

Eddigi lenyűgöző karrierje során az alábbi előadókkal dolgozott együtt: Jeff Beck, The Allman Brothers, Vinnie Colaiuta, Jason Rebello, Herbie Hancock, Chick Corea,  Jeff „Tain” Watts, Wayne Krantz, Keith Carlock, Hiram Bullock, Rod Stewart, Eric Clapton, John Mayer és Prince.

„Chick hallott rólam és épp basszusgitárost keresett, így elküldtem neki néhány demómat. Aztán felhívtak, hogy szeretnék-e fellépni vele Ausztráliában. 'Igen, uram!' - vágtam rá egyből.” - Tal Wilkenfeld

Transformation című lemeze után idén ismét stúdióba vonul és elkészíti második albumát.

Wilkenfeld kisasszony Sadowksy basszusgitárt és húrokat, valamint EBS erősítőket, ládákat és pedálokat használ.



Egy rövid interjú, egy saját nóta és egy szóló Taltól:

Maceo Parker vitathatatlanul az egyik legnagyobb ma élő funk előadó. A 66 éves szaxofonos gyerekkorában Charlie Parker (csak névrokon), Cannonball Adderely és Ray Charles muzsikáján nőtt fel. Biztosan sokan hallották már a történetet, hogy főiskolás korában az egy évvel fiatalabb testvérére, a dobos Melvinre figyelt fel a „soul keresztapja”, azaz James Brown és munkát ajánlott neki. Az öcs beprotezsálta az akkor még tenoros Maceot is a bandába egy kegyes hazugsággal, miszerint baritonszaxofonon játszik... Ki az, akit ne indítana be a Sex Machine, az I Got You (I Feel Good) vagy a Papa’s Got A Brand New Bag? Mindegyik nótában a fáradhatatlan Maceo (is) fújja, aki 1964 és 1975, majd 1984 és 1988 között játszott Brownnal, közben a szólókarrier és a P-Funk vagyis a Parliament-Funkadelic (George Clinton, Bootsy Collins, Fred Wesley és a többiek) voltak a középpontban. Közben Maceo altra váltott és énekelni kezdett, saját együttese mellett muzsikált Ray Charles-szal, James Taylorral, Bryan Ferry-vel, Candy Dulferrel, a Red Hot Chilli Peppers-szel, a Living Colourral, a Dave Matthews Banddel, s az elmúlt időkben főként Prince-szel (New Power Generation). Egyedi stílusa, tiszta tónusa és félelmetes ritmusérzéke miatt Parker manapság is egyike a legtöbbet samplingelt zenészeknek.



„Maceo, I want you to blow!” - James Brown

Az est folytatásában, Will Boulware orgona intróját követően, kellemes latin ritmusok közepette Maceo menedzsere, az angol Natasha Maddison lépett a színpadra, hogy bemutassa az est második koncertjének szereplőit. A világ legnagyszerűbb és egyben legkisebb funk orchestrájának tagjai mind öltönyös-nyakkendős öreg rókának aposztrofálható. „Teacher” beharangozója így hangzott: „The funkiest saxophone player in the world. The one and only: Mr. Maceo Parker!” A következő két és negyed órában az következett, amire számítottunk: egy óriási funky buli! Zenéjével kapcsolatban Parker mindig így fogalmaz: „98% funky stuff, 2% jazz”. A kamaszoktól kezdve a 70 év körüli néniig mindenki folyamatosan ropta a küzdőtéren! A komikusi vénával is megáldott, jól táncoló, éneklő és rappelő szaxofonos hihetetlen kondícióban van még mindig! A jellegzetesen dallamos, szaggatott, amolyan lépegető szaxofonjátékát remekül egészítette ki a másik két fúvós, a Yorkshire-i harsonás Dennis Rollins és a New York-i trombitás Ron Tooley pontos kísérete, valamint egetverő improvizációi. Bruno Speight hihetetlen funky riffeket hozott, a nagydarab Rodney „Skeet” Curtis pedig hihetetlen tartásban, de nagyon profi basszus-kíséretet és slappeléseket művelt. A fekete showman és zenekara sok saját nótát játszott, de terítékre kerültek James Brown (Gimme Some More, Papa Don't Take No Mess, Pass The Peas) és Ray Charles számok is (pl. a Georgia On My Mind, mely szerzemény 1930-ban Georgia államban született, éppúgy, mint a dalt oly gyakran előadó, néhai világtalan muzsikus). A műsorban elhangzott Hamlet híres monológja a menedzser hölgy részéről, miközben Maceo fuvolán szólózott, illetve Paul McCartney My Love című lírai kompozíciója 1973-ból. James Brown egykori hattérénekesnője, Martha High adta elő a Think About It című remek dalt. Egy illuminált állapotban lévő rajongó a Children's Worldöt követelte fennhangon, de végül nem teljesült a kívánsága... pedig olyan beszólásokkal színesítette az amúgy sem unalmas műsort, mint az „I like you, Maceo!”, az „I understand!”, a „Yes, of course! Yes, of course!” és a „Hungarian funky!”. :)



Candy Dulfer zenekara egyébként a színpad mögül lelkes figyelemmel kísérte végig a bulit. Chance Howard skatelt egy jót a Gimme Some More-ban, illetve Dulfer kisasszony az Uptown Up-ban fújta végig sztárvendégként, ami a tüdején kifért. Nos, innentől kezdve szétesett az eredetileg tervezett műsor (a színpadon hagyott setlistet sikerült utólag megnéznem), és a spontaneitás vitte tovább a programot. A fergeteges buliból így sajnos kimaradt az eredetileg betervezett Advanced Funk, az I’m Gonna Teach You, a Rabbits In The Pea Patch vagy a What You Know About Funk. De azt hiszem, ezt senki sem bánja végül... Hihetetlen volt látni/hallani, ahogyan Maceo Parker idoljai szinte megelevenedtek a színpadon általa: Cannonball Adderely szólói, James Brown mozdulatai és nyögései, valamint Ray Charles énekhangja és napszemüveges image-e. Amúgy nincs a világon még egy olyan zenei irányzat, amely előadása során ne mondanák ki a stílus nevét ennyiszer és ilyen gyakran: „funk, funky, funk, funky”... A balkezes Jamal Thomas egy feszes dobszólóval fejezte be Gretsch-szerkóján az első felvonást. A kötelező ráadásban négy nóta csendült fel, köztük egy frenetikus medley-vel és egy Candy Dulferrel közös örömzenéléssel, aki ezúttal az egész együttesével jelent meg újra a színpadon. A show végén Maceo hálás köszönetet mondott saját és Candy együttesének, a menedzserének, a hangmérnököknek, a helyi szervezőknek és még a buszsofőröknek is... A koncert éjjel háromnegyed egykor ért véget, ekkor csendesült el teljesen a veszprémi vár és a belváros. Valószínűleg még sokáig emlegetni fogjuk ezt a két nagyszerű előadást! „We love you!” :)



A banda:

Maceo Parker - altszaxofon, fuvola & ének
Ron Tooley - trombita
Dennis Rollins - harsona
Will Boulware - billentyűk
Bruno Speight - gitár
Rodney „Skeet” Curtis - basszusgitár
Jamal Thomas - dob
Martha High - háttérvokál & ének
Neta Hall - háttérvokál
Natasha Maddison - szöveg

Vendégművészek:

Chance Howard - ének
Candy Dulfer - altszaxofon

A repertoár:

1. Funky Fiesta
2. Off The Hook
3. Make It Funky
4. To Be Or Not To Be
5. Gimme Some More / Papa Don't Take No Mess
6. My Love
7. Uptown Up
8. ???
9. Funky Good Time
10. Think About It
11. Georgia On My Mind
12. Shake Everything You’ve Got
13. Give The Drummer Some
Ráadások:
14. Baby Knows
15. Got To Get U
16. Pass The Peas / Soul Power / My Baby Loves You / Funky Fiesta
17. Come By And See

A fotóalbum lapozásához használd a jobb és bal nyilakat!



Fotók: © Greg & nAndra

Részletek a második konciból (Funky Fiesta / Off The Hook):



Uptown Up (feat. Candy Dulfer):

Az idei Veszprémi Ünnepi Játékok 4 órás dupla-koncertje minden bizonnyal az év egyik legnagyobb bulijának bizonyult! Hihetetlenül hangzik, de igaz: 2009. július 25-én este egy 40 éves holland nő, éjjel pedig egy 70-hez közelítő amerikai férfi szórakoztatta a közönséget kifulladásig... Ha elárulom a két fellépő nevét, minden bizonnyal sokan rábólintanak majd, hogy mindez valóban így történhetett, mivel a ma élő két legnagyobb funky szaxofonosról, Candy Dulferről és Maceo Parkerről van szó. Lássuk először az első koncerten történteket!

„When I need trombone, my dog is Handy. But when I want sax, I call Candy.” - Prince

Candy Dulfert gyakran aposztrofálják a funk, a smooth jazz vagy a nu jazz képviselőjének, holott az 5 évesen dobolni kezdő, majd egy évre rá már szaxofonozó szőkeség mindegyik stílust gyakorlatilag egyszerre műveli, kiegészítve még jó néhány irányzattal. A kezdetben szopránon tanuló amsterdami kislány „nem esett messze” a tenoros apukától, s végül - mintegy arany középutat választva - az altnál kötött ki. 12 évesen már fellépett a North Sea Jazz fesztiválon egy nagyzenekar tagjaként, s Funky Stuff nevezetű együttesét immár 14 éves kora óta vezeti, amellyel fellépett már Madonna előzenekaraként is. Candy 20 esztendősen - épp 20 évvel ezelőtt - szerzett nemzetközi ismertséget a brit Eurythmics zenekar gitárosával, Dave Stewarttal alkotott instrumentális duettjével, a filmzene Lily Was Here-rel. A következő két évtized tíz stúdiólemezt (köztük egy közös album az édesapával, Hans Dulferrel), két koncertalbumot, egy válogatást, valamint számos világturnét tartogatott a csinos művésznőnek, aki legalább egy tízest letagadhatna jelenlegi életkorából. Minden bizonnyal, további férfi rajongókat szerzett magának dekoratív megjelenésével és ötletes lemezcímei megválasztásával, mint pl. Saxuality, Sax-A-Go-Go, Big Girl, Girls Night Out vagy Funked Up & Chilled Out. A holland hölgy az európai sikerek után sztár lett az USA-ban is. Eddigi pályafutása során olyan prominens személyiségekkel dolgozott együtt, mint Van Morrison, Pink Floyd, Sheila E, Marcus Miller, Maceo Parker és Prince.



A szépség bulija nem sokkal negyed 9 után, tehát még világosban kezdődött el a szabadtéri helyszínen, a közvetlenül az Érseki Palota előtt felállított színpadon. A fiatalos zenekar a kirobbanó és energikus kezdéssel hamar feldobta a hangulatot, s gyakorlatilag fenn is tartotta egész végig. Candy némileg más formációval érkezett idén Veszprémbe, mint két évvel ezelőtt a Petőfi Csarnokba. Most is elkísérte őt a réges-régi elmaradhatatlan tag, a gitáros Ulco Bed, valamint Prince-nél is billentyűs-énekesként tevékenykedő Stanley „Chance” Howard, de például a figyelemreméltóan tehetséges jazz trombitás Jan van Duikeren, és a szenzációs, kanadai születésű, de jamaikai-holland származású díva, Leona Philippo is vele tartott. Ms. Dulfer minden kétséget kizáróan, jelenleg az egyik legjobb női szaxofonos a szakmában. Pörgős, ugyanakkor laza stílusával, komoly szakmai tapasztalattal tényleg élményszámba menő és egyedi produkciót nyújt. Mindezt jó énekhanggal, mozgással és tánccal kombinálja, és akkora tűsarkakkal, hogy az ész megáll... Csak úgy árad belőle a pozitív energia, éppúgy, mint a tisztán ejtett magyar alapszavak, pl. „Sziasztok!” vagy „Köszönöm szépen!”. Bár ez utóbbi tudás, egész biztosan jelenlegi magyar focista barátjának köszönhető... :) Funky Stuff repertoárja régi és új dalokat is magában foglalt egyaránt. Mindjárt a legelején felcsendült Maceo Parker gyors tempójú Speed Readingje. Ekkor meglepetésszerűen és inkognitóban (dzseki, baseball sapka és napszemüveg) megjelent a színpadon az est másik főszereplője, Maceo is néhány másodperc erejéig.



A friss dupla-albumról felcsendült a hip hopos My Funk, a felszabadult On & On, a nyitódal (és egyik személyes kedvenc) First In Line, a fülbemászó Don't Go és a lírai St. Denis. A régiek közül megszólaltatták természetesen a Lily Was Here-t, melyet tulajdonképpen a Still I Love You helyett nyomtak le (láttam a színpadra helyezett setlistet). Ulco Bed egy lélegzetelállító és hosszú gitárszólót szőtt bele ebbe a klasszikus szerzeménybe. Chance és Leona is külön produkciókkal készültek a koncertre, a „súlyos személyiségű” férfiú a Daylight című Bobby Womack-dalt adta elő, az afrofrizurás énekesnő pedig a Tail Feather kompozíciót a most megjelent első albumáról. Egy partizásról szóló Prince-nóta, majd az elmaradhatatlan Pick Up The Pieces (Average White Band, 1975) után egy extra ráadás, a Clean Up Womant (Betty Wright, 1971) hallgathattuk meg - pár mai R&B slágerrel megspékelve - szintén Leona előadásában. Candy szaxofonjátékáról elmondható, hogy nagyon érzi a groove-ot, laza és magabiztos technikájával, improvizatív képességeivel, kellemes soundjával igazi tündöklő csillag a jazz-funk mai egén.

A koncerten bőven volt alkalma mindenkinek táncolni és énekelni, s utána a félórás átállás alatt kicsit kifújnia magát a másik fantasztikus funky folytatáshoz...



A banda:

Candy Dulfer - altszaxofon & ének
Chance Howard - billentyűk & ének
Ulco Bed - gitár
Manuel Hugas - basszusgitár
Ronald Kool - billentyűk
Jan van Duikeren - trombita & szárnykürt
Joost Kroon - dob
Leona - ének

A reperotár:

1. Intro
2. Speed Reading (It-Si-Bi-Ya)
3. My Funk
4. Lily Was Here
5. On & On
6. First In Line
7. Daylight
8. Tail Feather
9. Don’t Go
10. St. Denis
11. Life Of The Party
12. Pick Up The Pieces
Ráadás:
13. Clean Up Woman

A fotóalbum lapozásához használd a jobb és bal nyilakat!



Fotók: © Greg

Részletek az első veszprémi funky buliból (Pick Up The Pieces):

„Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.” – tartja az ismert mondás. Természetesen ez alól a jazz muzsikusok sem kivételek... Vajon igaz az, hogy Mike Stern felesége is gitáros? Mivel foglalkozik Joshua Redman vagy Harry Connick, Jr. élete párja? Mekkora a családja Charlie Hadennek? Hányadik asszonyát fogyasztja Randy Brecker? Van-e házastársa Richard Bonának? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekre kaphattok választ ebből a cikkből.

„Minden sikeres férfi mögött ott van egy nő, akinek nincs egy gönce, amit felvegyen.” – Hubert H. Humphrey



A gitáros Mike Stern felesége, a nála egy évvel idősebb Magdalena Thora. A később Leni Sternként ismertté vált énekes-gitáros Münchenben született és 25 éves korában felhagyott a zongorázással és a színészkedéssel s az USA-ba költözött, ahol a bostoni Berklee-je járt filmzeneszerzői szakra. Férjével nem készített még közösen publikált szerzeményt, de sikeres duett lehetnének együtt, mivel a művésznő olyan zenészekkel játszott régebben közösen, mint Bill Frisell és Paul Motian. Sternéknek nincsenek gyermekei, de állítólag New York-i apartmanjuk tele van macskákkal. Erre utalt Mike legutóbbi lemezének címe, a Who Let The Cats Out? is. A fenti fényképet két évvel ezelőtt Latifa Metheny készítette, aki nem más, mint Pat Metheny felesége.

„A feleség olyasvalaki, aki úgy érzi, keveset jár táncolni.” – Groucho Marx



Latifa Metheny egy francia-marokkói származású hölgy (a fenti kép bal szélén látható), aki a New York-i székhelyű, kortárs művészetekkel foglalkozó The Suchman-Bart-Metheny galéria egyik igazgatója. Pat Metheny-vel két kisfiuk van, Jeff Kaiis és Nicolas Djakeem. A sokáig agglegényként élő gitáros apuka egyik dala nekik szól, a One Quiet Night című lemezről a Song For The Boys.

„Szerintem azok a férfiak, akiknek ki van lyukasztva a füle, alkalmasabbak a házasságra. Ismerik a fájdalmat és vettek már ékszert.” – Rita Rudner



Charlie Haden nagybőgős és Ruth Cameron színész-énekesnő 1989-es esküvőjén épp Pat Metheny volt a vőlegény tanúja. Charlie korábbi házasságából négy gyermeke született, fia Josh és hármasiker lányai (Petra, Rachel és Tanya) is mind-mind zenészek, egyikük férje az ismert hollywoodi színész-komikus-muzsikus, Jack Black. Mindannyian közreműködnek a 2008-as Rambling Boy című albumon.

„A szerelem vak, a házasság megszünteti ezt a hiányosságot.” – ismeretlen



A trombitás Randy Brecker első felesége a brazil zongorista, Eliane Elias volt, aki jelenleg már Marc Johnson bőgős neje. Randy és Eliane gyermeke, a gyönyörű énekesnő, Amanda Brecker, akiről a szülők 1984-ben róla nevezték el közös lemezüket, illetve lányuk tavalyi, debütáló albumán mindketten játszanak is.

„Ada nagyszerű feleség, nagyszerű szaxofonos és nagyszerű szakács.” – Randy Brecker



Randy Brecker jelenlegi felesége az olasz származású Ada Rovatti tenor- és szopránszaxofonos, aki kísértetiesen hasonló stílusban fújja hangszerét, mint néhai Michael Brecker. Randy és Ada gyakran lépnek fel közösen, kislányuk pedig a Stella nevet kapta, Victor Young Stella By Starlight című kompozíciója után, amelynek nagyon emlékezetes, instrumentális verzióját anno Miles Davis adta elő.

„Sok szól a multikulturális házasság mellett. Ha unalmas a férjünk, csak évek múlva vesszük észre.” – Saul Bellow



A nagyszerű komponista és billentyűs Joe Zawinul az első afroamerikai playmate-tel, Maxine-nal fogadott egymásnak örök hűséget 1963-ban, s később három fiuk született, Erich, Ivan és Anthony. Maxine Zawinul 2007. július 26-án, Josef Zawinul 2007. szeptember 11-én hunyt el. Mindketten ugyanott - Európa második legnagyobb temetőjében -, a bécsi Zentralfriedhofban nyugszanak, ahol Beethoven, Brahms, Schubert és Strauss is.

„Ha elsőre nem sikerül, próbáld meg úgy, ahogy a feleséged eleve javasolta.” - ismeretlen



A színész-zongorista-énekes Harry Connick, Jr. kedvese szintén egy egykori modell, Jill Goodacre, aki a ’80-as és ’90-es években a Victoria’s Secret fehérnemű márka egyik fő arca (teste) volt. Három lányukkal együtt New Canaanban, Connecticutban laknak.

Victor Wooten basszusgitárosnak fehér felesége van, Holly Wooten. Két lányukat és két fiukat nevelik együtt Nashville mellett, Tennessee államban. Legnagyobb lánya, a 12 éves Kaila rendszeresen közreműködik apja lemezein és koncertjein, többek között már az A38-on is láthattuk/hallhattuk őt.

A szaxofonos Joshua Redman későbbi feleségével egy AIDS segélykoncerten találkozott először New Yorkban 1994-ben. Az akkor 25 esztendős lány, Gabrielle Armand a GRP Records egyik marketing vezetője volt, azóta az amerikai ENSZ kommunikációjáért és marketingjéért felelős igazgató. Három évvel később egy rabbi adta össze a párt Tarrytownban, New York államban.

Richard Bona magánéletét szinte tabuként kezeli a nyilvánosság előtt. 22 éves Christelle lánya és 11 éves Leo fia Franciaországban élnek és a nővére neveli őket. Míg Richard 2003-ban úgy nyilatkozott, hogy a felesége francia, 2007 körül állítólag újra megnősült és elvett egy Yara keresztnevű, mozambiki hölgyet. Akkoriban megfigyelhető volt a bal kezén hordott jegygyűrűje, illetve – nyilván a jó koszt miatt – egyre terebélyesedő pocakja. Idén májusban ezen árulkodó jelek már egyike sem volt fellelhető a kameruni énekes-basszusgitároson. Találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni... Inkább jöjjön két videó!

Randy Brecker és második felesége, Ada Rovatti:




Victor Wooten és nagyobbik fia, Adam: