Kenneth Gorelick, azaz művésznevén Kenny G (nem összetévesztendő Kenny Garrett-tel!) 1956. június 5-én született Seattle-ben, Washington államban. A kis Kenny-t egy Gerald Pfister nevű trombitás tanította szaxofonozni. Elsősorban szopránszaxofonon, de alton, tenoron és fuvolán is játszik, s mindig olyan soundot szeretett volna elérni, mint amilyen Grover Washington, Jr.-é. Először nem nyert felvételt a Franklin High School jazz bandájába, de 1973-ban, mindössze 17 éves korában már szoprán szólistaként Barry White orchestrájában zenélt. Időközben könyvelői képesítést szerzett, majd elutasították a Central Washington University zenei szakára való jelentkezését, így végül a University of Washingtonra járt. Az 1980-as évek elején a billentyűs Jeff Lorber zenekarába, a The Jeff Lorber Fusionhöz csatlakozott, majd 1982-től szólókarrierbe kezdett, miközben együtt dolgozott Andrea Bocellivel, Aretha Franklinnel, Celine Dionnal, Michael Boltonnal, Natalie Cole-lal, Toni Braxtonnal és Whitney Houstonnal.

„Sosem hallgatott Coleman Hawkins-t vagy más régebbi előadókat. Mindössze a korai Coltrane-ig jutott. Soha nem tanult meg egyetlen egy standardet sem, az Ice Capades jégrevüvel kezdte Seattle-ben, majd a saját dalaival folytatta. Ha a kezébe nyomnának egy komolyabb kottát, egyetlen hangot sem tudna eljátszani belőle.” - Mike Zwerin



„A világ leghíresebb szaxofonosának” (forrás) 12 stúdió CD-je, 5 karácsonyi albuma, 2 koncertlemeze és összesen 8 válogatása jelent meg 1982 és 2008 között. Valójában negyedik korongjával, az 1986-os Duotones-szal robbant be a köztudatba. Azóta volt olyan albuma, amely 15 millió (!) példányban kelt el világszerte (ebből 12 millió csak az USA-ban). Volt első helyezett a Billboard listáján és egy Grammy-díjat is nyert 1994-ben. Első latinos lemeze tavaly jelent meg, Rhythm & Romance címmel. Kenny G stílusát leginkább a smooth jazz vagy az „adult contemporary music” kategóriákba sorolják, de gyakran emlegetik az „elevator music” vagy a „yuppie jazz” pejoratív kifejezéseket is vele kapcsolatban. Egyértelmű, hogy egy igen széles réteg szereti őt, viszont az igényes muzsikát kedvelő, vájtfülűek tábora leginkább elítéli kommersz hangszíne, sablonos előadásmódja, puhány és sekélyes zenei értékrendje miatt. Saját szerzeményei mellett előszeretettel ad elő különféle feldolgozásokat is. Talán a legtöbb kritikát Louis Armstrong What A Wonderful World című örökzölje miatt kapta, ugyanis egyszerűen csak rájátszott az eredeti felvételre.

„Kenny G nem zenész. (...) Amikor úgy gondolta, helyénvaló meggyalázni a világ egyik legnagyobb jazz zenészének a munkáját azzal, hogy seggfej módjára belecsinál a jive-os, ál blues-os, hamis, beszari és elcseszett játékával egy ilyen nagyszerű Louis-nótába (vagy akár egy kevésbé nagyszerűbe), olyat tett, amit sohasem gondoltam volna, hogy lehetséges. (...) Kenny G új mélypontot ért el a modern kultúrában. (...) Mindenkit arra bíztatok, hogy bojkottálja Kenny G lemezeit, koncertjeit és bármit, ami vele kapcsolatos.” - Pat Metheny

Egy Seattle-i punk-jazz banda felvette a nevét, azonban eléggé negatív kontextusban: The Dead Kenny G's. Az együttes tagjai a zenei és társadalmi igazságtalanság és becstelenség ellen harcolnak. Kenny G beírta magát a Guiness Rekordok Könyvébe is, mégpedig a szaxofonon leghosszabb ideig kitartott hanggal, amikor 45 percig és 47 másodpercig fújt egy Esz hangot New Yorkban 1997-ben. A szaxofonos nagy golfjátékos hírében áll, már több profiknak és amatőröknek kiírt versenyen is indult. Pilótavizsgával rendelkezik, és sokszor ő maga vezeti repülőgépét koncertjei helyszínére. Továbbá ő volt az egyik kezdeti befektetője a híres Starbucks kávézó-láncnak. Kenny G feleségével, Lyndie-vel és két fiával, Max-szel és Noah-val él együtt, a gyerekek szintén érdeklődést mutatnak a zene, különösen a zongora és a szaxofon iránt. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg főhősünk hazai klónjáról, St. Martinról sem...





Ugye, milyen szép? ;)