Az elmúlt hónapban a kedvenc Sting-albumotokra szavazhattatok itt a GJB-n. Személy szerint több, mint 20 éve rajongok az egykori Police-frontember zenéjéért, és azt kell, hogy mondjam, számomra is nagyon felvállalható sorrend alakult ki végeredményként. Köszönöm a szavazatokat! Ki ne ismerné - még akár a nem Sting-rajongók is - a nyertes Ten Summoner's Tales lemez dalait? A felvételek 1992 júniusa és decembere között készültek Sting középkori kastélyában, a Wiltshire-i Lake House-ban, ahol minden idők az egyik legerősebb Sting-kvartettje jött össze (Sting, Dominic Miller, David Sancious és Vinnie Colaiuta), további vendégművészek közreműködésével. 1993 márciusában ez volt életem első CD-je (amerikai kiadvány), s talán azóta is ezt a lemezt hallgattam meg a legtöbbször... Optimista, pozitív, lendületes, a zenét és a szöveget tekintve is rendkívül igényes anyag ez, amely a legkülönbözőbb történeteket meséli el. Talán ez Gordon Sumner egyik legkomplexebb lemeze, az az „igazi stinges feeling”. A kiadványt négy Grammy-díjra jelölték, amelyből kettőt el is nyert, s a szakmai berkeken kívül igazi kereskedelmi sikert is aratott, hiszen csak az USA-ban 3 millió példány fogyott belőle, a 12 dalból 7 kislemezen is megjelent. Reneszánsz hatású borítója és belső fotói már-már klasszikusnak számítanak.

Colaiuta dinamikus dobolása, Miller ügyes riffjei, Sancious brilliáns zongorakísérete és őrületes orgonaszólói mellett Sting fantasztikusan biztosítja basszusgitárjával a megbízható alapot, énekhangjával pedig a változatos melódiát. Az If I Ever Lose My Faith In You vallomásából világsláger lett, a Love Is Stronger Than Justice Sting első utazása a country stílusában, zseniális és cinikus dalszöveggel kombinálva. A Fields Of Gold ballada a természetből meríti a hasonlatot, s milliók kedvencévé vált, a Heavy Cloud No Rain egy újabb humoros alkotás. A She's Too Good For Me az önkritika csimborasszója, a 7/8-ban íródott Seven Days újfent egy poénokkal teli, mellesleg tökéletesen megkomponált nóta. A Saint Augustine In Hell egy pokoli jó szerzemény, míg a Michael Kamen, Eric Clapton és Sting által közösen írt It's Probably Me a Halálos fegyver 3. főcímdala volt (a lemezen Stingék verziója hallható Clapton és Sanborn nélkül). Az Everybody Laughed But You egy kevésbé ismert Sting-szám, de a gitáros Dominic Miller ötletére épülő Shape Of My Heart (Leon a profi filmzene) óriási sikert és számos feldolgozást megélt remekmű. A Something The Boy Said egy depressziós-vízióról szóló, szép ívvel és fokozással élő alkotás, az utolsó track, a Nothing 'Bout Me pedig az angol művész talán egyik legkönnyedebb nótája. Egyszerűen nem tudom megunni ezt a lemezt, amelyen a dalok sorrendjét is sikerült hihetetlen érzékkel eltalálni!

Meglátásom szerint Sting minden páratlan számú pop stúdióalbuma némileg egysíkúbb, negatívabb és szürkébb képet fest elénk (1. The Dream Of The Blue Turtles, 3. The Soul Cages, 5. Mercury Falling, 7. Sacred Love), szemben a páros számúakkal, amelyek telis-tele vannak változatossággal, pozitív energiával és óriási slágerekkel (2. ...Nothing Like The Sun, 4. Ten Summoner's Tales, 6. Brand New Day). Nos, éppen ezért is várom már annyira a következő szokásos (nem lantos vagy téliesített!) szólólemezét, mert az lesz sorrendben a nyolcadik. Szép, páros szám! És ráadásul ugyanez a híres kvartett mostanában ismét együtt próbál... :))