GregJazzBlog

Borlai Gergő barátom, a fantasztikus tehetségű, szédületes karriert
befutott dobos és zeneszerző, az írásban feltett kérdéseimre
e-mailben válaszolt. Valójában egy olyan exkluzív interjú kerekedett
ki levélváltásunkból, amelyet kezdetben még én sem igazán reméltem,
s amit most feltétlenül meg kell, hogy osszak Veletek! Gergő
személyisége, szerénysége és tapasztalatai nagyon sok zenész
számára példaként szolgálhatnak ma Magyarországon. Íme blogom
legelső, tisztán hazai vonatkozású írása:

Greg: Hét évvel ezelőtt „beszélgettünk” így utoljára egymással. Hogy vagy? Milyen meghatározó dolgok történt Veled 2001 nyara óta?
Gergő: Nagyon jól vagyok, köszönöm! Rengeteg dolog történt az elmúlt hét évben, hiszen ez hosszú idő. A legfontosabbakat, illetve a meghatározókat említeném inkább. Saját zenekarom, a European Mantra kultikus lett, ami jó, bár a koncertek mennyiségét tekintve nem olyan hálás feladat. Mindenesetre, valamilyen formában a fiatalabb generáció egy részének zeneileg meghatározó zenekara lett. Újra lett Kaltenecker Trio, ugyan folyamatosan változó felállásban, de a Zsoltival való közös út
           töretlen. Megjártuk Japánt, két évente turnézunk 2-3 hetet a
           határokon túl, ami nagy dolog. Nekem megjelent a második
           CD-m Sausage címmel 2004-ben, ami egy jó lenyomata lett
           az első CD-t követő hét évnek. Illetve létrejött egy projekt,
           BL néven Ladányi Andrea táncművésszel, aki a kortárs tánc
           egyik legmeghatározóbb, nemzetközi hírű alakja. Ez egy tánc-
           dob duett, egy egészen speciális szemlélettel.
Greg: Melyikre vagy ezek közül a legbüszkébb és miért?
Gergő: A BL-re. Fenekestül felfordította a zenei-, illetve az
           életszemléletemet. Teljesen máshogy közelítek a
           hangszerhez, a doboláshoz, egyáltalán a hangokhoz.
           Nagyon nehéz és nagyon nemes feladat. Valamit elkezdtem
           felfedezni, aminek csak a legelején tartok, és ez nagy erővel
           tölt el a jövőt illetően.


Greg: Milyen zenéket hallgatsz mostanában a munkádon kívül?
Gergő: Kevés zenét hallgatok, mert nem nagyon van időm.
            Leginkább autóban van rá lehetőségem. A utóbbi időben
            megint sok Yes-t hallgatok. Illetve sokat hallgatom Zappa
            Buffalo című albumát. Az elmúlt pár napban pedig Steve
            Vai Sex And Religionjét hallgattam rongyosra, ahogy
            tettem 15 éve is...
Greg: Mi újság Vinnie Colaiutával, mint az egyik legmeghatározóbb
          példaképeddel?
Gergő: Köszönöm, jól van! :-) Régen nem hallgattam a munkáit, de
            most a Buffalo CD kapcsán megint rájöttem, hogy a
            Zappánál töltött évei számomra mindent visznek.
Greg: Szeretnék pár személyes véleményt hallani Tőled néhány
          zenészről, akikről gyakran esik szó itt a blogon! Frank
          Zappa?
Gergő: Az őrangyalom. Mostanában azon gondolkoztam, hogy azért
            tudom maradéktalan élvezettel és odafigyeléssel hallgatni a
            zenéjét 20 éve, mert mindentől független, kvázi hatásmentes
            koncepcióval hozta létre a saját zenéjét. Persze rá is hatott a
            kortárs, a rock, a jazz, de mindezt annyira sajátságosan
            tálalta, hogy nincs benne mit megunni, mert független az
            időtől.
Greg: Jaco Pastorius?
Gergő: Elolvastam a róla szóló könyvet és szomorkodtam jó pár
            napot. Képtelen volt kezelni a saját zsenialitását. Viszont
            teremtő volt. És ez így is marad.
Greg: John Scofield?
Gergő: Azon kevés előadók közé tartozik, akinek az összes albuma
            megvan. Számomra ő az egyik olyan zenész, aki mindig jó
            lemezt és mindig jó koncerteket ad. Az utolsó nagy amerikai
            zenei továbblépést ebben a műfajban nekem Scofield
            teremtette meg az Überjammel.
Greg: John McLaughlin?
Gergő: McLaughlinról majdnem ugyanazt tudom mondani, mint
            Scofieldról. Szintén megvan az összes lemeze, bár nem
            mindegyik tetszik annyira, persze ez szubjektív. Azt
            gondolom, hogy a világ egyik legjobb ritmusérzékű
            zenésze, és a világ legjobb ritmusérzékű gitárosa.
Greg: Richard Bona?
Gergő: Bona üstökösként robbant be a zenei világba. Én azokat
            a pillanatait szeretem, amiket a Mike Stern lemezeken
            csinál. Jó pár koncertjét láttam, és az a fegyelem és
            profizmus, ami belőle árad, példaértékkel bír.
Greg: Herbie Hancock?
Gergő: Hancocknak én a Miles Davis-nél, illetve a közvetlenül
            utána jövő korszakát szeretem. Illetve amikor másodszorra
            láttam, az pont a Miles Davis emlékturné koncertje volt
            (Tony Williams-szel!) és ott... hát... beszartam
            Hancocktól.


Greg: Hiram Bullock?
Gergő: Volt szerencsém játszani vele és fantasztikus élmény volt!
            Tele volt életerővel, úgy gitározott, mint az állat és olyan
            hangja volt, hogy a szívet szaggatta. Előtte láttam őt
            párszor koncerteken pl. Marcus Miller, illetve a saját
            zenekarával, és azok is nagy élmények voltak. Imádtam,
            ahogy viselkedik a színpadon. Megrendített a halála.
Greg: Németh Ferenc?
Gergő: Ferire csak büszkék lehetünk, hogy kitartóan alakítja az
            életét ott, ahol álmodni akart. Úgy veszem észre, hogy az
            álmai sorra megvalósulnak, és ez nagy dolog.
Greg: Sting és a The Police?
Gergő: Amikor Sting a Police visszatérése előtt járt az Arénában,
            örültem, mert gyakorlatilag végig csak a gyors és a legjobb
            számait játszották. Nyilván ez egy előszele volt a Police-
            nak, de akkor is jó volt látni, hogy – az idő vasfoga ellenére
            – igenis, lehet gyorsan játszani. Nem csak letranszponálni a
            dalokat, hogy ki tudjuk énekelni, és szarni az épp aktuális
            zenei trendekre. A Police-t illetőleg igazából sajnáltam,
            hogy visszatértek, mert egy ilyen visszatérés sosem
            ugyanaz, mint volt...
Greg: Mike Stern?
Gergő: Mike-nak azok a lemezei tetszettek meg, ahol Bona belépett
            az életébe. Egyrészt gyönyörű dalokat írt, másrészt valahogy
            összejött minden: Bona elképesztően basszusgitározik,
            csodálatosan énekel, Vinnie lenyűgözően dobol és
            tökéletesen lélegzik együtt mindenki. Ezek briliáns lemezek.
            Egyszer játszottunk előtte a Mantrával az A38-on. Egyrészt
            kipróbálta Peta gitárját, majd nem értette, hogy azon 7
            húr van... „Oh, this is a fucking seven strings guitar...!”
            Másrészt megnézte a bulit a színpad széléről egy széken, és
            magasba tartotta a kezeit a nagy szólóknál. Harmadrészt mi
            is megnéztük hátulról az ő buliját, és az nagy élmény volt.
            Az első nóta egy 35 perces gyors blues volt, és az a
            negyedórás gitárszóló nagyon odabaszott...


Greg: Dennis Chambers?
Gergő: Dennis... Mester Miki odaadta még évekkel ezelőtt a Sausage
            című CD-met, és mivel tetszett neki, lemásolta Bob
            Franceschininek, Lionel Cordew-nak és még egy pár
            kinti zenésznek, akik amikor errefelé jártak már úgy hívtak:
            „The Sausage Man”. Dennis előtt is volt szerencsém játszani
            – szintén Mester Mikinek köszönhetően –, amikor ő volt a
            Sternnel az A38-on. Azért az felemelő érzés egy dobosnak,
            ha Dennis Chambers nézi végig a buliját, nem? Utána
            szórakoztunk egy nagyot a backstage-ben...
Greg: Oláh „Cumo” Árpád?
Gergő: Cumo az én testvérkém. Sajnos baromi ritkán játszunk
            együtt, de ha még csinálok egy másik zenekart, azt vele
            szeretném. Imádom a mélységét és a folyamatos
            változatosságát a játékának. Igazi zenész. Világszínvonalú
            zenész.
Greg: A munkád melyik részét szereted jobban: a stúdió felvételeket
          vagy a koncertezést?
Gergő: Sajnos a stúdiózás jelentősen leredukálódott a
            lemezeladások csökkenése miatt, így nincs már az a session-
            pörgés. De ha van, azt szeretem. Mindig jó alkotni, vagy
            dolgozni másnak a stúdió körülményei között. De azért az
            élő előadás mindent visz!
Greg: Milyen projekteken és kikkel dolgozol jelenleg, illetve milyen
          bejegyzések szerepelnek a naptáradban a jövő évre?
Gergő: Mint már említettem az elején, Kalteneckerrel van a
            legintenzívebb zenei életem. Alakult egy trió K.L.B.
            (Kaltenecker-Lukács-Borlai) néven, ahol a Zsolti hozza
            bal kézzel a basszust és a Peta gitározik. Így megyünk két
            hétre Csehországba az ősszel. Lesz Presser koncert is.
            Jövőre pedig nagyon szeretném a BL előadásra fektetni a
            hangsúlyt.


Greg: Tervezed már a következő szólólemezedet? Ha igen, kb.
          mikor fog megjelenni?
Gergő: Egyelőre most nem gondolkozom ezen. Gyűjtöm az
            információt, hogy legyen mit mondanom egy lemezen a
            saját nevem alatt, és ami előrelépés az előzőhöz képest.
Greg: Mikor és hol léptek fel legközelebb a főként Police-
          feldolgozásokat játszó Hazugmagazinnal?
Gergő: Hát ezt nem tudom! Tavasszal és ősszel szoktunk játszani
           a Fészek Klubban.
Greg: Kivel játszanál még szívesen a hazai zenészek közül, akivel
          eddig esetleg nem sikerült? Van ilyen?
Gergő: Várom az új generáció kiemelkedő alakjait, mert érdekel a
            látásmódjuk. Egy szaxofonos már megütötte a fülemet...
Greg: Foglalkoztál már a külföldi – akár tengerentúli – tanulás vagy
          munka lehetőségével?
Gergő: Persze! De most úgy látom, hogy máshogy működik a világ.
            Én is másban látom az előrelépést, mint ahogy külföld felé
            is már máshogy kell közelíteni.
Greg: Ha van egy kis szabadidőd, azt milyen hobbinak szenteled?
Gergő: Mozgok. Tréningezek. Ebben gyakorlatilag ki is merül.
Greg: Szoktad olvasni a GregJazzBlogot?
Gergő: Akár hiszed akár nem, igen! Jó dolog egy ilyen esszenciális
            zenei hírközvetítés. Hálánk érte!
Greg: Nagyon köszönöm a válaszaidat, Gergő! További jó munkát
          és sok sikert kívánok Neked!

Az alábbiakban olvashatjátok a Mezzo szeptemberi jazz kínálatát, amely szerencsére, ezúttal már igen gazdagnak mutatkozik.

Előadó és helyszín (évszám) műsor hossza percben
Kezdés időpontja: hónap.nap óra:perc

Miles Davis Live in Montreal (1985) 58'
09.01. 20:30, 09.02. 04:00, 09.15. 02:00

Art Blakey & The Jazz Messengers Live in Montreal (1981)57'
09.01. 21:34, 09.08. 04:00, 09.21. 02:00

Oscar Peterson Trio Live in Montreal (2004) 59'
09.01. 22:40, 09.05. 04:00, 09.18. 02:00

Jazz Solos: Greg Osby - Alto Saxophone 24'
09.01. 00:00, 09.10. 04:25, 09.23. 02:30

Jazz Solos: Lee Konitz - Alto Saxophone 24'
09.01. 00:30, 09.10. 04:00, 09.23. 02:00

Jazz Icons: Chet Baker Live (1964 & 1979) 71'
09.01. 02:00

Keith Jarrett - The Art of Improvisation (2003) 84'
09.01. 04:00, 09.14. 02:00

James Carter Quintet Live in New Morning (2004) 53'
09.02. 00:00, 09.11. 04:00, 09.24. 02:00

Goran Bregovic Live in Montreal (2006) 74'
09.02. 02:00, 09.10. 02:00

Jazz Icons: Thelonious Monk Live in Montreal (1966) 61'
09.03. 00:00, 09.12. 04:00, 09.25. 02:00

Baptiste Trottignon at the Nancy Jazz Pulsation Festival (2003) 54'
09.03. 04:00, 09.16. 02:00

Montreux Jazz Festival: Candy Dulfer (2002) 60'
09.04. 00:00, 09.13. 04:00, 09.26. 02:00

Jazz Icons: Louis Armstrong (1966) 55'
09.04. 04:00, 09.17. 02:00

Jazz Icons: Dexter Gordon Live (1963 & 1964) 68'
09.05. 02:00

Jazz á Antibes: The Gil Evans Orchestra (Part 1-2) Live (1990) 54'
09.06. 00:00, 09.15. 04:00, 09.28. 02:00

Carla Bley Big Band at Festival Jazz Vienne (2006) 54'
09.07. 00:00, 09.16. 04:00, 09.29. 02:00 

Chet by Claxton 25'
09.07. 02:00

Jazz Solos: Cyro Baptista - Percussions 24'
09.08. 00:00, 09.17. 04:00, 09.30. 02:00

Jazz Solos: Matt Wilson - Drums 24'
09.08. 00:30, 09.17. 04:25, 09.30. 02:30

Jazz á Antibes: Keith Jarrett (1986) 27'
09.08. 02:00

Monty Alexander Trio Live in New Morning (2004) 55'
09.09. 00:00, 09.18. 04:00

Pierre Barouh 52'
09.09. 02:00

Jazz Icons: Duke Ellington Live (1958) 79'
09.09. 04:00, 09.22. 02:00

Mary Lou Williams: Music on My Mind 56'
09.10. 00:00, 09.19. 04:00

Rat Pack, the King of Swing - Frank Sinatra 54'
09.11. 22:10, 09.14. 00:00, 09.23. 04:00

Montreux Jazz Festival: Ray Charles (1997) 60'
09.11. 23:10, 09.13. 00:00, 09.22. 04:00

Montreux Jazz Festival: Chick Corea Elektric (2004) 55'
09.11. 02:00

Benny Golson at Festival Jazz Vienne (2006) 50'
09.12. 00:15, 09.21. 04:00

Jazz Solos: Brad Mehldau - Piano 23'
09.12. 02:00

Mehr Ali & Sere Ali - Qawwali Song 52'
09.13. 02:00

Bataille de piano: Gonzales vs Zygel (2005) 52'
09.14. 04:00, 09.27. 02:00

Jazz Solos: Ethan Iverson - Piano 24'
09.15. 00:00, 09.24. 04:00

Jazz Solos: Reid Anderson - Bass 24'
09.15. 00:30, 09.24. 04:25

Plunky & Oneness of Juju Live in New Morning (2004) 61'
09.16. 00:00, 09.25. 04:00

Jazz Icons: Quincy Jones Live (1960) 80'
09.18. 20:30, 09.28. 04:00

Montreux Jazz Festival: Quincy Jones and Friends (1996) 60'
09.18. 22:00, 09.28. 00:05

Special Quincy Jones 56'
09.18. 23:04, 09.24. 00:00

Philippe Petrucciani Quintet Live in New Morning (2003) 47'
09.19. 00:05

Esperanza Spalding Quintet Live 60'
09.20. 00:00, 09.29. 04:00

Ron Carter Quartet "Dear Miles" Live from Europa Jazz Festival 52'
09.21. 00:00, 09.30. 04:00

Gonzalo Rubalcaba Solo (2004) 23'
09.22. 00:00

Don Thompson Solo 24'
09.22. 00:25

Al Foster Live in New Morning (2004) 58'
09.23. 00:00

Lonnie Liston Smith Live in New Morning (2004) 54'
09.25. 00:00

Musiques originelles: El Bicho (2004) 51'
09.26. 00:00

Jazz á Vienne: Donald Brown & Bill Mobley (2008) 52'
09.27. 00:00

Kurt Rosenwinkel's Electric Guitar Solo 24'
09.29. 00:00

Charlie Hunter - 8 String Guitar 24'
09.29. 00:30

Ernst Reijseger: Do You Still? (2008) 42'
09.30. 00:00

Jó tévézést kívánok!

Augusztusban a gitáros-énekes Lionel Loueke a hónap jazzere, aki 1973-ban született Beninben, Nyugat-Afrikában. Sokáig afro-pop koncertek lelkes látogatója volt, majd 17 évesen örökölte meg első gitárját zenész bátyjától. Rendkívüli szegénységben és lehetőségek híján kezdte el muzsikusi pályafutását, tönkrement gitárhúrjait például kénytelen volt kerékpár fékkábelekkel helyettesíteni. Erről így emlékezik:

„Bántotta a kezemet, de éveken át azokat használtam, amikor elkezdtem játszani. Érdekeltek az átiratok is, de nem volt hozzá megfelelő eszközöm. Így lemerülőben lévő elemeket tettem a kazettás lejátszóba, hogy lelassítsam és hallás után lejegyzeteljem a felvételeket. Amikor rengeteg kihívásokkal teli országban élsz, muszáj rögtönöznöd és kreatív megoldások felé kell fordulnod.” – Lionel Loueke 

Loueke belevetette magát az afrikai tradicionális muzsikába, a beninin kívül tanulmányozta még a nigériai, a kongói, a zairei, a mali és a szenegáli hagyományokat. Egy Párizsból kapott George Benson lemez hatására azonban úgy érezte, szeretné kiszélesíteni látókörét. További gitáros példaképei Wes Montgomery és Joe Pass lettek. Rengeteg időt szentelt a tanulásnak és szinte valamennyi intézményt elvégzett, amit csak lehetett: Elefántcsontparton a National Institute of Artot, Párizsban az American School of Modern Music-ot, Bostonban a Berklee College of Music-ot, valamint – az akkor még californiai központú – Thelonious Monk Institute of Jazzt. Az abszolút őstehetségnek számító művész rengeteg sztárral játszott már együtt eddigi, felfelé ívelő karrieje során. Volt tanárai, Terence Blanchard és Herbie Hancock együtteseiben is zenélt, illetve pillanatnyilag is zenél.

„Lionel egy rendkívül egyedi zenész. Ha az ember meghallja, nehezen tudja elhinni, hogy mindez a gitárjából és az ő képzeletéből szűrődik ki. Mindamellett egy nagyon kedves ember. Biztos vagyok benne, hogy mindez az emberiességéből fakad.” – Herbie Hancock

Louekének három szólóalbuma jelent meg ezidáig: 2005-ben az élő In A Trace, 2007-ben a Virgin Forest, és idén a Karibu. A Gilfema (vagy más néven a Lionel Loueke Trio) formáció másik két tagja az olasz-svéd származású bőgős Massimo Biolcati, valamint a magyar dobos Németh Ferenc, akik a Berklee-n és a Monk Institute-on is együtt végeztek. Lionel Loueke fantasztikus érzékkel elegyíti az afrikai zenei elemeket és a modern jazzt. Életútja és előadásmódjai is sok tekintetben párhuzamba állítható a kameruni Richard Bonáéval, akivel idén szeptember végén közös duett koncerteket adnak a New York-i Lincoln Centerben.

Lionel Louekének találhatunk magyar vonatkozású pontokat is az életében. Tavaly a MOL Jazz Fesztivál keretében a MüPában lépett fel, idén pedig Veszprémben Herbie Hancock gitárosaként, ahol előadta a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. 2008-as CD-jén található a Zala című szerzemény, amely barátja és zenésztársa, Németh Ferenc szülőhelye után kapta a nevét.

Nézzétek meg mit művel Lionel egy szál gitárral és mikrofonnal:



És itt a folytatás, egy kis magyarázattal egybekötve:

A júliusi Jazzvéleménykutatást – bár igen sokáig a blues vezetett – magas fölénnyel a funk nyerte meg, azaz a GregJazzBlog szavazni szerető olvasóinak ez a második kedvenc műfaja, természetesen a jazz után.

A „funk” angol főnév (a „funky” ebből képzett melléknév), mely többek között a „testszag” szexuális jelentésével bír. Maga a funk irányzat a ’60-as évek közepén született meg, amikor afro-amerikai előadók a soult és az R&B-t egy új, ritmikus és táncolható muzsikává alakították. A funkban a dallam és a harmónia a háttérbe szorult, míg a kemény dob, illetve a húzós basszus nagyobb hangsúlyt kaptak. A gyakori akkordváltások helyett szinte végig egyetlen hangzatot játszottak, s a ritmus és a groove volt inkább a meghatározó.

Mindehhez a hangszerelés is megfelelően idomult: dobok, elektromos basszusgitár, Hammond orgona vagy Fender Rhodes elektromos zongora, gitár (riffek és wah-wah effekt), sokszor fúvós szekció (szaxofon, trombita és harsona) és az elmaradhatatlan, jellegzetes énekhangok.

A funk atyja, James Brown 1965-ben a Papa’s Got A Brand New Bag c. dal felvétele közben úgy döntött, hogy felfordítja a nóta ritmusát, és a páros leütésekről a páratlanokra helyezi a hangsúlyt, azaz átváltott backbeatről downbeatre. „On the one!” – szólt a parancs. Ez később meghatározóvá vált az egész zenei stílusra nézve.

„James Brown mögött, a zenekara előtt állni nagyon rémes volt. Néha úgy gondoltam, inkább jegyet kellett volna venni a műsorra. (...) Ha valaki későn szállt be, (James) felcsettintett a páholyba, ahol volt egy embere ceruzával, és írta: 5 dollár, 10 dollár, amit levont az illető gázsijából. Ha nem volt fényes a cipőd, vagy ráncos volt az öltönyöd, bármi ilyesmi volt – megszívtad. Nekem nem volt sok ilyen, de volt néhány fickó – hihetetlen volt –, akik a hét végére 50 is dollárt elbuktak. Nagyon kényes volt a megjelenésre, ami egy jó dolog.” – Alfred „Pee Wee” Ellis

A „klasszikus” funk további neves képviselői: Sly Stone, Kool & The Gang, Earth, Wind & Fire, Tower Of Power, Maceo Parker, Stevie Wonder, Prince stb.

A funk elterjedése és népszerűsége folytán természetesen megjelentek a különféle irányzatok, mint pl. a funk-rock, a funk-jazz, a funk-metal, a psychedelic funk, az electro funk vagy a punk funk. Ezek valamelyikébe sorolhatók a következő ismert zenészek és formációk, akiknek a műveiben szintén felfedezhetők a funk elemei: Jimi Hendrix, Frank Zappa, David Bowie, Red Hot Chili Peppers, Jamiroquai.

A szóban forgó stílus gyakran kölcsönzött elemeket a swingből vagy a bebopból is. A funk és a jazz ötvözetéből egészen a ’60-as évektől kezdve napjainkig számos művész alkotott maradandót, többek között: Herbie Hancock, The Crusaders, Nils Landgren, Hiram Bullock, Marcus Miller, Victor Wooten...

„A funk egy olyan zene, amely táncra késztet. Hogy az ütemre mozgassam az öreg, svéd testem. A funk a groove ereje. A funk édes. Könny. Szerelem. A funk egy életstílus. A vérünkben van. És jó buli is egyben.” – Nils Landgren

Irodalomjegyzék:
Funkblog, Wikipedia.org

A fergeteges tehetségű Richard Bonát élőben már sok helyen, sokféle formációban volt szerencsém megtekinteni az elmúlt hat év során. A Toto Bona Lokua projekt talán minden eddigieknél újabb élményeket és ha lehet, még izgalmasabb szórakozást nyújtott 2008. július 27-én, a veszprémi vár által nyújtott csodálatos szabadtéri helyszínen. Véleményem szerint az sem csalódott, aki a lemez anyagára számított, és az sem, aki valami egészen másra...

A színültig megtelt Szentháromság téren először sejtelmes szintetizátor szólamok csendültek fel, majd dinamikus folytatás következett. Rögtön bele a közepébe! Az első három nótát a 2004-ben kiadott trió lemezükről egymásba fűzve játszotta a zenekar. Új köntösben hallhattuk a Where I Came From, a Kwalelo és a Flutes című dalokat, fúziós betétekkel kiegészülve. A legelső szerzeményben a higanymozgású, kislányos hangú dalszerző-muzsikus, Gerald Toto énekelt, Richard Bona és Lokua Kanza háttérvokáloztak. A lassabb tempó után jött a „füttyös”, vérbeli Bona-nóta, amely egy keleties hatású, dúdolós outróban ért véget. A harmonika-hangszínen játszott basszusgitár bevezetőt követően ízes latin jazz szólalt meg, ismét Gerald Toto sokoldalú zeneszerzői képességeit bizonyítva. A dal során a francia multiinstrumentalista, Patrick Goraguer közel ötperces zongoraszólóját élvezhettük, majd Bona villámgyors, effektes basszerszólót adott elő öthúros Fodera Imperialján (tőle tudom, hogy az övé! :)

A martinique-i Totót, a kameruni Bonát és a kongói Kanzát nemcsak Párizs, a változatos zenei stílusok (folk, soul, funk, reggae, afro beat, jazz), hanem a határtalan humor is összeköti. Ezt tapasztalhattuk a zenekar bemutatása során is, amikor Bona a város gyönyörűségét méltatta, illetve Kanza meghatódottságában tett vicces utalásokat hét hetes turnéjuk utolsó közös fellépésére. A „Goulash Master”-ként aposztrofált Bona azt is elmesélte, hogy mindenképpen feltett szándéka, hogy másik két társával is megkóstoltassa kedvenc levesét. A „sexy band” két másik tagja ismerős volt már korábbról: a kubai Ernesto Simpson dobos, továbbá a holland/suriname-i Etienne „ATN” Stadwijk billentyűs, akiről a délutáni beálláskor kiderült, hogy fantasztikus hangja van és ő az együttes egyik hangtechnikusa is. Minden bizonnyal a zenekarnál felvételi követelmény lehetett a raszta hajviselet, mivel még a kopasz Patricknak is jutott egy fonott tincs... :)


A folytatásban a Toto Bona Lokua CD-n nem szereplő Shadow Dancer című Kanza-sláger következett, amely egy nagyon hangulatos pop-nóta. A szerző angol és francia nyelven felváltva adta elő, közben akusztikus gitáron kísérve magát, a kigyúrt ATN-től pedig egy fantasztikus billentyű-imprót hallhattunk. Ezután kedvenc számom következett Bona Tiki albumáról, a Dipama, amelyben ezúttal sajnos sem Mike Stern, sem Vinnie Colaiuta nem zenélt, azonban így is nagyszerűen szólt. A karibi Gerald Toto egyszemélyes show-ja előtt olyan furcsán és félénken beszélt, hogy azóta sem tudok rájönni, hogy csak poénkodott, vagy teljesen komolyan gondolta. Mindenesetre az akusztikus gitáron előadott angol nyelvű dal nagyot ütött. A veszprémi közönség egy emberként énekelte, hogy „Chocolate Cake With Cream And Raspberries”... A kedves kis éneket Toto már-már az őrületig fokozta. A következő egyéni fellépő Kanza volt, akinek székét Bona udvariasan vitte utána a színpadra. A lingala nyelven íródott dal a Wapi Yo címet viselte, amely magyarul azt jelenti: „Hol vagytok?”. „De én tudom, hogy ott vagytok!” - válaszolta saját felvetésére kedvesen. A csodaszép hangszínnel és gitárjátékkal előadott kompozíció valósággal elbűvölt mindenkit. Richard bármiből tud viccet fabrikálni, így amikor visszatért, a „csokitorta krémmel és málnával” sort át is költötte a neki sokkal szimpatikusabban hangzó: „gulyásleves krémmel és málnával”-ra. ;) Kis tanakodás után a Ghana Blues-nak ugrottak neki a fiúk, amely közös anyaguk legelső száma, s amit Bona már két évvel ezelőtt egymás után két alkalommal is előadott fináléként az A38-on. Richard Bona szerint Lokua Kanza nagy hastáncos hírében áll és még az ingét is képes levenni a műsor kedvéért. :) A Freedom-ot korábban még nem hallhattuk, amely Lokua húzós, soulos dala, s úgy hatott, akár egy Stevie Wonder-örökzöld. A tíz perces jammelés végén Gerald már extázisban pörögve őrjöngött, azt követően beindult a Trains, a Steps Ahead egyik legismertebb nótájának részlete, majd a zenészek elköszöntek és lemenetek a színpadról. A másfél órás buli után azonban senki sem hitte, hogy itt vége szakad az előadás.

Hamarosan jöttek sorra a ráadások: „Az igazi koncert csak most kezdődik!” - kiáltotta Bona, aki a Lisanga dallamaira mindenkit felállított a helyéről, és táncra buzdította az amúgy is lelkes nagyérdeműt. A hangulat összehasonlíthatatlanul felszabadultabb volt a három évvel ezelőtti veszprémi koncerthez képest. Most mindenki együtt ropta és torkaszakadtából énekelte a refrént! Az afrikai törzsi kórus-részt Ernesto dobszólója szakította félbe, majd lazán folytatódott a dal tovább. Második bónuszként a Te Dikalo-t hallhattuk. Felejthetetlen feeling volt! Számomra egyedül a Na Ye előadása hiányzott, amely egy tipikus Toto Bona Lokua-dal, de aznap este sajnos kimaradt a repertoárból... Nem baj, jött helyette altatóként az érzéki Balakatun, amelynek végére a két másik jóbarát is megérkezett, és közösen fejezték be a nagyszerűen sikerült estet.


Summa summarum: nagy szerencsénkre az időjárás kellemes maradt, a barokk helyszín gyönyörű volt, a három művész között a szerepek nagyon jól kerültek leosztásra, a publikum egy másodpercre sem unatkozott, és az igazi örömzene ez esetben a tömeges röhögőgörcsöt is jelentette. Szívből remélem, hogy láthatjuk/hallhatjuk őket valamikor még így együtt!

A banda:

Gerald Toto - gitár & ének
Richard Bona - basszusgitár & ének
Lokua Kanza - gitár & ének
Patrick Goraguer - billentyűk & ütőhangszerek
Etienne Stadwijk - billentyűk & háttérvokál
Ernesto Simpson - dob

A repertoár:

1. Where I Came From
2. Kwalelo
3. Flutes
4. Shadow Dancer
5. Dipama
6. Chocolate Cake With Cream And Raspberries
7. Wapi Yo
8. Ghana Blues
9. Freedom / Trains
Ráadások:
10. Lisanga
11. Te Dikalo
12. Balakatun


Fotók: (c) nAndra, Orsi & Greg

Köszönet nAndrának és Orsinak a koncertfotókért!