GregJazzBlog

Az idei Sziget Fesztiválon az alábbi jazz koncertekre látogathattok el.
Az előadók - egy kivételével - a Klubrádió Jazz Színpadán lépnek majd fel:

Augusztus 13. szerda

18:00 Klubrádió Jazz Színpad Borbély Műhely
21:00 Klubrádió Jazz Színpad Nigun & Matt Darriau (Klezmatics -
          USA)
23:00 Klubrádió Jazz Színpad Sayag Jazz Machine (F)
01:00 Klubrádió Jazz Színpad Smooth (F)

Augusztus 14. csütörtök

18:00 Klubrádió Jazz Színpad Modern Art Orchestra
19:30 Klubrádió Jazz Színpad Smárton Trio
21:00 Klubrádió Jazz Színpad Babos Projekt Special
23:00 Klubrádió Jazz Színpad Rhoda Scott (USA)
01:00 Klubrádió Jazz Színpad Da-Taz (F)

Augusztus 15. péntek

16:00 MR2 Színpad Barabás Lőrinc és barátai
18:00 Klubrádió Jazz Színpad The Miles Davis Corporation
19:30 Klubrádió Jazz Színpad Oláh Kálmán Quartet
21:00 Klubrádió Jazz Színpad Szalóki Ági - Karády Katalin est
23:00 Klubrádió Jazz Színpad Harcsa Veronika Quartet
01:00 Klubrádió Jazz Színpad Kaltenecker Organ Trio

Augusztus 16. szombat

18:00 Klubrádió Jazz Színpad Le Biskuit
19:30 Klubrádió Jazz Színpad Váczi Eszter és a Szörp
21:00 Klubrádió Jazz Színpad Vladimir Cetkar (USA)
23:00 Klubrádió Jazz Színpad Maceo Parker (USA)
01:00 Klubrádió Jazz Színpad Barabás Lőrinc Eklektric

Augusztus 17. vasárnap

18:00 Klubrádió Jazz Színpad Azuma Clan
19:30 Klubrádió Jazz Színpad Ágoston Béla Western Quartet
21:00 Klubrádió Jazz Színpad Free Style Chamber Orchestra
23:00 Klubrádió Jazz Színpad Triton Electric Octopus
01:00 Klubrádió Jazz Színpad European Mantra































Jó szigetelést Mindenkinek! :)

Az 5. Veszprémi Ünnepi Játékok záró koncertjének megkezdése előtt néhány perccel, sikerült exkluzív interjút készítenem a kulisszák mögött Richard Bonával a Magyar Televízió és a RitmusDepo számára. A beszélgetést nagyjából onnan folytattuk, ahol két évvel ezelőtt az A38-on abbahagytuk. Íme a teljes anyag:

Veszprém, Érseki Palota, 2008. július 27. 20:00

Riporter: Greg
Operatőr: Tatuska
Fotós: nAndra

Greg: Hol találkoztál először a másik két úriemberrel, Gerald
          Totóval és Lokua Kanzával?
Bona: Először Párizsban találkoztam velük. Mindketten Párizsban
          laknak. Gerald Martinique-ről származik, de Párizsban
          született és ott is nőtt fel. Lokua pedig Közép-Afrikából,
          Kongóból, nem messze onnan, ahol én születtem. Így szoros
          a kapcsolat közöttünk, ami nemcsak a közös gyökerekre,
          hanem a zenére is értendő. Ugyanolyan muzsikát hallgattuk
          gyermekkorunkban.
Greg: Kinek az ötlete volt ez a projekt?
Bona: Az ötlet egy Laurent Bizot nevű fickótól származik, aki abban
          az időben a Universal Music jogi osztályán dolgozott. Valahogy
          meghallotta mindhármunk hangját, aztán elkezdtünk vele
          beszélgetni. „Miért is ne?!” - vágtam rá. Négy napot
          töltöttünk el a stúdióban, és a projekt tulajdonképpen ott
          született meg. Igen, négy nap alatt vettük fel a lemezt.


Greg: Minden együttesben minden tagnak megvan a maga feladata.
          Nálatok milyen a szerepek leosztása?
Bona: Igazából nincsenek kimondott szerepek. Tulajdonképpen ezek
          nem is dalok, csupán ötletek. Valaki bedob egy ötletet, aztán
          hagyja, hogy a másik befejezze. Végül, visszahallgatva az
          anyagot, olyan érzésem támadt, hogy az én szerepem az
          alapok lefektetése volt, olyanoké mint az ütőhangszerek és a
          basszus. A többiek pedig inkább a dallamért voltak felelősek.
Greg: A közös Toto Bona Lokua albumotok négy évvel ezelőtt
          jelent meg. Hogyhogy az idén újra összeálltatok és
          elindultatok turnézni?
Bona: Ez a projekt nem kimondottan turnézási céllal jött létre.
          Igazából csak a lemezről volt szó. Tavaly nyáron viszont
          közösen adtunk egy koncertet Montreálban. Aztán az
          ügynököm, Katherine McVicker egyszer csak megkérdezte:
          „Hé fiúk! Miért nem léptek fel így együtt jövő nyáron
          Európában is?”. „Miért is ne?!”. Ez spontán dolog volt, nem
          terveztük előre. És jól volt ez így! Aztán elkezdtünk együtt
          játszani, miközben a zene is változott.
Greg: Elárulod, mi lesz a ma esti repertoár? Szerepelnek új anyagok
          is, vagy a koncert alapját a lemez dalai adják?
Bona: A lemez dalait fogjuk előadni, de lesz néhány új dolog is.
          Viszont az album anyaga köré építjük ezeket az
          újdonságokat. Már hét hete turnézunk Európában és nagyon
          jó volt a fogadtatás. Azt hiszem, itt is ez lesz a helyzet. Jó
          néhányszor léptem már fel Magyarországon, és mindig nagyon
          fogékony volt a közönség, így valószínűleg erre is az lesz.
          Jó poén!
Greg: Milyen nyelveken fogtok majd énekelni? Gondolom angolul,
          franciául, douala nyelven…
Bona: Douala, lingala és szuahéli nyelveken is, mivel Lokua kongói
          és ruandai, így beszél szuahéliül. Ez egy igazán széleskörű
          projekt, és elég nehéz pontosan meghatározni, hogy mindez
          milyen muzsika. Olyan amilyen. Globális zene, ahogyan én
          hívom.


Greg: Milyen lemezt tervezel a közeljövőben?
Bona: Elkezdem készíteni a következő szólóalbumomat 2009-re. A
          mostani turné befejeztével, augusztusban és szeptemberben
          ezen dolgozom majd. Remélhetőleg márciusra el is készül.
          Már címe is van: Twelve Shades Of Blues. Ez lesz a következő
          lemez. Aztán lehet, hogy még változni fog, ki tudja... De
          egyelőre ez lesz a címe.
Greg: És milyen terveid vannak kísérőzenészként? Van valamilyen
         speciális projekt a láthatáron?
Bona: Most nem igazán lesz semmilyen speciális dolog. Izraelben
          játszom majd Mike Sternnel és Randy Breckerrel. Aztán
          jövő nyáron egy kvartettel turnézunk Richard Galliano
           tangóharmonikással és Gonzalo Rubalcabával, ahol én
          fogok basszusgitározni. A dobost egyelőre még keressük.
          De lemezfelvételem kísérőzenészként most nem nagyon lesz.
          A szólóalbum elég sok munkát igényel majd.
Greg: Vannak híreid a meg nem jelent DVD-del kapcsolatban?
Bona: Arról, amelyiket Magyarországon rögzítettünk? Igen! A kiadó
          nem szerette volna megjelentetni a tervezett időpontra.
          De én nem aggódom emiatt, mert egyik anyag sem avul el,
          a zene nem öregszik. Egyszer majdcsak megjelenik, és akkor
          az emberek megláthatják, mi is történt aznap éjjel
          Budapesten. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, az
          A38 mint helyszín fantasztikus volt, a hang is csodás volt,
          és a közönség is. Hé, ilyen egy igazán szép gulyásos este!
Greg: Köszönjük szépen!
Bona: Köszönöm szépen!
Greg: És várjuk a ma esti koncertet!
Bona: Let’s rock ’n’ roll, baby! Veszprém, baby! Haha! :)



Köszönet Mészáros Zoltánnak, Tatuskának és nAndrának!

Közkívánatra ismét összegyűjtöttem az aktuális havi csemegéket a Mezzo csatornától. Úgy tűnik, augusztusban igencsak uborkaszezon lesz a francia adón, azonban szinte mindegyik műsor más stílusirányzattal szolgál. 

Előadó és helyszín, a műsor hossza percben (évszám)
A kezdés időpontja: hónap.nap óra:perc


Dizzy Gillespie Live in Montreal 57' (1981)
08.04. 04:00, 08.17. 02:00

Passion Rythme (Manu Dibango, Billy Cobham, Paco Sery,
Al Foster) 57'
08.07. 02:00

A Tribute to Chet Baker Live in New Morning 65' (2003)
08.08. 22:15, 08.13. 00:00, 08.22. 04:00

Esbjörn Svensson Trio Live in Marciac 51' (2007)
08.09. 03:00

Al Green Vienne Jazz Festival 52' (2007)
08.10. 02:00

John Lee Hooker 48'
08.14. 23:00, 08.28. 00:00

Art Blakey & The Jazz Messegers Live in Montreal 57' (1981)
08.22. 21:30, 08.30. 00:00

Jó szórakozást!

Herbie Hancock egy géniusz! A fusion, a funk, a post-bop, sőt a komolyzene nagy öregje. Miles Davis és Joe Zawinul után ő vette át a tanító szerepet a kortárs jazz világában. 2008. július 24-én szupersztár zenekarával két és fél órás, nagy sikerű koncertet adott a Veszprémi Ünnepi Játékok keretében.


Amikor megérkeztem a mindössze pár nappal azelőtt elkészült, esőhelyszínként funkcionáló, hatalmas Veszprém Aréna parkolójába, rögtön egy ismerős arcba botlottam. A világ egyik legnagyszerűbb dobosa, Vinnie Colaiuta dohányzott éppen néhány technikussal az egyik oldalsó kijáratnál. A fekete ujjatlan pólót és szintén fekete melegítőalsót, az orrán tapaszt viselő, szemüveges zenész hevesen gesztikulált, s tisztán kivehető volt jellegzetes, bronchitises hangja. Mindez Veszprémben, a Tesco mellett? Hát, valóban létezik ilyen?! :) Mire ráeszméltem a szitu realitására, addigra Vinnie már el is tűnt az épület belsejében... Eközben az est V.I.P. vendégei szép számmal elkezdtek befelé szállingózni a részükre fenntartott kapun, ahol kezdetét vette az állófogadás. Színészek, zenészek, műsorvezetők, politikusok, cégvezetők, sztárügyvédek... Talán, hogyha a tiszteletjeggyel érkezők nem érték volna el azt a kirívóan magas létszámot, olcsóbbak lehettek volna az átlagemberek jegyárai... A nézőtéren azonban már mindenki egyenlő volt, mivel ugyanúgy nehezen ment a helyfoglalás a celebeknek és a civileknek a kisebb kavarodásban. Az 5-6 ezer fő befogadására képes fedett sportcsarnok küzdőterét elfelezték, és középen állították fel a hatalmas színpadot, így kb. összesen 1800-2000 fő foglalhatott helyet. Az este 9 órára meghirdetett koncert fél órás késéssel kezdődött el. Állítólag Herbie eltűnt 10 percre és senki sem tudta, hogy hol van... :)

A lila inges, fekete nadrágos, kissé pocakos Hancock egyből barátságosan fogott bele az anekdotázásba, amelyből kiderült, hogy előző napjuk pihenéssel telt, nem dolgoztak, és már igazán megérdemelték mindezt. Még az első szám előtt az új zenekar bemutatása következett: Chris Potter szaxofonos, aki a feleségét és csecsemőjét is magával hozta, Dave Holland, a visszafogott angol bőgős/basszusgitáros, Vinnie Colaiuta, a „teljesen ismeretlen fiatalember a dobok mögött”, Lionel Loueke gitáros, a zenekar „titkos fegyvere”, valamint Sonya Kitchell és Amy Keys, a két díva. Hamarosan kezdetét vette a két legutóbbi Hancock-album anyagát (Possibilities, illetve River: The Joni Letters) összefoglaló, ötletes című River Of Possibilities turné hazai állomása.


A fellépést az 1974-es Actual Proof nyitotta, amely Colaiuta rövid intrójával kezdődött, és az ismert, húzós funk-téma kísérte végig a számot. Dave Holland Fender basszusgitáron játszott, Chris Potter meghatározó soundja és kitűnő tenorszaxofon-játéka lenyűgöző volt. Vinnie folyamatos szólózásai közben előszeretettel hülyéskedett, karate mozdulatokat és lassított felvételű dobolást imitált, amellyel a színpad túlsó felén helyet foglaló nagydarab, fekete technikust szórakoztatta. Mindezt Hancock tai chi bemutatóként aposztrofálta. Hamarosan a két énekesnőt, a fekete ruhát viselő, fehér bőrű és szőke hajú, mindössze 19 éves Sonya Kitchellt, illetve a fehér ruhás, fekete bőrű és fekete hajú, egykori Miss America versenyző Amy Keys-t is a színpadon köszönthettük. Sonya fátyolos, Joni Mitchellre emlékeztető hangján a River című lírai dalt adta elő, miközben Amy vokálozott. Vinnie verők helyett seprűkre váltott, Dave pedig nagybőgőn kísért. Herbie itt is, ahogy az egész koncerten végig, fantasztikus érzékkel és lazasággal felváltva használta Fazioli versenyzongoráját és Korg Oasys szintetizátorát. A folytatásban ismét Sonya szerepelt, és elénekelt egy „nagyon helyes” nótát, az All I Wantot a River: The Joni Letters című, Joni Mitchell-feldolgozásokat felvonultató, két Grammy-díjas Hancock-lemezről. Lionel akusztikus gitárt ragadott, míg Vinnie elővette kávás, visszafogottabb stílusát. Hancock és Potter játékosan kísértek, majd jött egy váltás és bevadult a nóta, a befejezés pedig rendkívül poénosan, egyetlenegy zongorahanggal ért véget. Ekkor elérkezett az idő, hogy a másik énekesnő, Amy Keys is megcsillogtassa soulos, gospeles, Tina Turneres hangját. A When Love Comes To Town rockos, blues-os szerzemény kezdetén Herbie gitár hangszínen, Amy pedig énekhangjával játszott egy rövid kérdezz-feleleket, majd egy óriási zongoraszólót hallhattunk a mestertől - épp az ilyenek miatt szeretem nagyon Herbie-t! E szerzemény közben hangzott el a benini származású gitáros első komoly szólója is. Vinnie ebben a dalban olyan őrülten dobolt, hogy egyszer csak lerepült a szemüvege... Úgy kellett megkeresnie a földön a szám vége felé. :) A 17/4-edben íródott Seven Teens (nem hét tinédzser!) című, rendkívül bonyolult Loueke-művet Hancock nagyon méltatta a bevezetőjében. A végén azért sikerült eljátszaniuk hiba nélkül ezt az absztrakt szerzeményt! :) Mindig a háttérben meghúzódó Dave Holland több mint 5 percig egyedül maradt a színpadon, és fantasztikus, érzéki nagybőgő szólójával mindenkit ámulatba ejtett. Ezután következett Hancock egyik kedvenc dala - Phil Collins egykori háttérénekesnője - Amy Keys előadásában, A Song For You a Possibilities CD-ről. A zongorista legenda becsempészett a vájt fülűek kedvéért egy kis Someone To Watch Over Me-t is George Gershwintől. Lionel Loueke szólója következett ezek után, aki úgy pengette akusztikus gitárját, mintha az egy tradicionális afrikai chordofon hangszer lenne. Loopolva, több szólamban is gitározott, majd egyszer csak torzított, törzsi hangon belekezdett a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalba. Akárcsak Freddie Mercury a Népstadionban 1986-ban... A közönség kitörő ovációja és tombolása természetesen nem maradt el. Néhány hangeffektet követően, amikor Loueke oroszlán- és madárhangok utánzott, átmenet nélkül vágott bele saját szerzeményébe, a Virgin Forestbe, amelyhez már a zenekar többi tagja is becsatlakozott. Colaiuta itt is akkorát szólózott gyönyörű Gretsch szerkóján és Zildjian cinjein, mint egy ház! A nagy pörgés után Herbie 20 perces szólója jött a sorban, amellyel tulajdonképpen egy idő- és űrutazás vette kezdetét. Hol felváltva, hol egyszerre játszott zongoráján és szintetizátorán. A klasszikus elemek és a modern effektek rendkívül érdekes módon keveredtek egymással. Amikor a nagy slágerbe, a sokak által feldolgozott Cantaloupe Islandbe úsztatta át a témát, az együttes többi tagja ismét kezébe vette hangszerét. Vinnie a színpad túloldaláról őrültként rohant a szerkója mögé, hogy elérje belépőjét... A ráadás egy népszerű Head Hunters-nóta, a Chameleon volt, amelyet két részletben adtak elő a művészek. Még a szám legelején az egyik road kivitte a mesternek a fehér nyakba akasztós Roland AX-7-es szintit is, de végül Herbert nem azt választotta. A koncert befejeztével, mindannyian mosolyogva és némán integetve tűntek el a színpad mögött.

Herbie Hancock abszolút frissen és nagy élvezettel billentyűzött, illetve vezette együttesét. A szimpatikus Chris Potter izgalmasan, fantáziadúsan és nagyszerű hangszíneken fújta a tenoron. Sajnos a színpad bal és jobb oldalán álló, elektromos és akusztikus hangszereiket gyakran váltogató Dave Hollandből és Lionel Louekéből sokszor alig lehetett hallani valamit a nem megfelelő keverés miatt. A két énekesnő üde színfoltjai voltak az előadásnak, azonban érzésem szerint kicsit keveset szerepeltek. A nap hőse címet én mindenképpen Vinnie Colaiutának adom, akit most volt szerencsém 12 év után másodszor is élőben megcsodálni. A színpad jobb oldalán egy magas fekete emelvényen foglalt helyet és - szerencsére - rendkívül hangosan szólt, ahogyan játszott. Két pergőt is használt, a tamokon szinte zongorázott, a cineken érzékien csilingelt, és volt olyan alkalom, hogy a lábdobot olyan sebességgel szólaltatta meg, hogy másnak még duplázóval sem sikerült volna így. Olyan profizmussal, magabiztossággal és energiával tette oda magát mindegyik nótában, hogy tényleg öröm volt nézni/hallgatni! A Veszprémi Fesztivál szervezői ismét nagyon kitettek magukért, köszönjük meg nekik ezt a nem mindennapi élményt!



A banda:

Herbie Hancock - billentyűk & zongora
Chris Potter - tenorszaxofon
Dave Holland - nagybőgő & basszusgitár
Vinnie Colaiuta - dob
Lionel Loueke - gitár & ének
Sonya Kitchell - ének
Amy Keys - ének

A repertoár:

1. Actual Proof
2. River
3. All I Want
4. When Love Comes To Town
5. Seven Teens
6. Dave Solo
7. A Song For You
8. Lionel Solo (Tavaszi szél vizet áraszt)
9. Virgin Forest
10. Herbie Solo
11. Cantaloupe Island
Ráadások:
12. Chameleon (Part 1)
13. Chameleon (Part 2)

Köszönet Tatuskának az együttműködésért! :)

2008. július 25-én elhunyt Hiram Bullock. Januárban gégerákkal diagnosztizálták. Március végén egyetlen blog-bejegyzésében még nagyon bizakodóan írt betegségével és gyógyulásával kapcsolatban, de sajnos szervezete nem tudta legyőzni a kórt.


A nagyszerű, egyedi hangzású, őrületes szólóiról híres gitáros 1955-ben született Osakában, Japánban. Két éves korában került Baltimore-ba, ahol kisgyermekként zongorázni tanult. Első szólókoncertjét 6 évesen adta. 11 éves korától szaxofonozni, majd basszugitározni kezdett. Gitárra 16 évesen váltott, hogy "még több csajjal találkozzon". Miamiban a zeneművészeti egyetemre járt, ahol együtt tanult Pat Metheny-vel. Karrierje hihetetlenül gazdag volt és változatos, többek között játszott Miles Davis-szel, Gil Evans-szal, Jaco Pastorius-szal, a Brecker Brothers-szel, Eric Claptonnal, Marcus Millerrel, David Sanbornnal, James Brownnal, Chaka Khannal, a Spyro Gyrával, valamint a '80-as évek elején szerepelt a Late Night with David Letterman zenekarában.

Saját szerzeményeit tartalmazó, legelső szólóalbuma 1982-ben jelent meg First Class Vagabond címmel, amelyet sorban még tizenegy követett, egészen a 2005-ös Too Funky 2 Ignore-ig. A 24th Street Banddel közösen három albumot adott ki. Stílusára a meghatározhatatlan sokszínűség volt jellemző: rockból, funkból, blues-ból, latinból és jazzből építkezett.

Hirammal kapcsolatban engedtessék meg pár személyes élmény:

Mindig is kedvenc gitárosaim között tartottam számon. Kb. 20 évvel ezelőtt figyeltem fel játékára, mégpedig Sting ...Nothing Like The Sun című albumán, amint a Little Wing című Jimi Hendrix szerzemény feldolgozásában szólózott egy hatalmasat. Később a TV-ből egy szlovák koncertfelvételt sikerült rögzítenem videóra, amelyet rengetegszer néztem/hallgattam meg annak idején. Bullock több ízben járt Magyarországon: a '90-es évek közepén kétszer is fellépett a PeCsában, egyszer szólóban, egyszer Marcus Miller bandájával. 2005 tavaszán A38-beli fellépése sajnos elmaradt, egy évre rá viszont, épp az 50. születésnapján Horváth Charlie sztárvendége volt a Kisstadionban. Végül - először és sajnos utoljára - a MüPában a tavalyi Soul Bop Band koncerten (Bill Evans és Randy Brecker formációja) sikerült élőben is megcsodálnom a viccelődő, táncoló, szaladgáló, hatalmas termetű előadóművészt. Azt hiszem, feljethetetlen élményt nyújtott mindenkinek! "Yaow!" - ahogyan mindig mondta.

Tíz évvel ezelőtt vele készítettem életem első interjúját, igaz csak e-mailben:

Greg: Hiram! Hogyan emlékszel vissza arra a Stinggel való
         felvételedre? (Little Wing)
Hiram: Greg! Az egész nagyon informális volt, valójában senki sem
           gondolta volna, hogy az a dal felkerül a CD-re.
Greg: Tavaly ősszel és idén tavasszal is jártál nálunk. Hogy tetszik
          Budapest?
Hiram: Szeretem a városodat! András, a promóter pedig egy
           nagyon kedves fickó. A város gyönyörű és szeretnék ismét
           fellépni ott, talán egy kicsit meghittebb környezetben.
Greg: Dolgoztál együtt valaha Mike Sternnel? Akár élőben, akár
          lemezen?
Hiram: Mike Sternnel régi barátok vagyunk (több mint 20 éve), és
           nagyon sokszor játszottunk együtt élőben. Az "igazi" első
           albumán is együtt dolgoztunk, amely Neesh címmel jelent
           meg, csakis Japánban.
           Remélem választ tudtam adni a kérdéseidre. Köszönöm,
           hogy a rajongóm vagy, és írd majd meg, hogy tetszik az új
           CD-m. Köszi!

Bullock fellépéseinek egyike 2007 végéről, Lengyelországból:




„A béke belülről fakad, és így terjed tovább másokra.
Ha nem vagy kibékülve önmagaddal, hogyan lehetnél békességben velem?” - Hiram Bullock, Peace

Emlékeddel együtt, gitárod és éneked hangja is örökre megmarad.
Nyugodj békében, Hiram!