GregJazzBlog

Első születésnapját ünnepli a Budapest Jazz Club. A hazai jazzélet egyik legelhivatottabb bázisa, a Nemzeti Múzeum közvetlen szomszédságában – a reprezentatív belsőnek is köszönhetően egyedi hangulatú – Hadik palotaépületben található.



Az eltelt egy év alatt az ismert hazai művészek és világsztárok mellett állandó fellépési lehetőséget kaptak a fiatal generáció tehetséges zenészei is. A jazz koncerteken kívül sok más jellegű produkció is teret nyert magának a BJC színpadán. A klub hitvallása, a jazz fogalmát a zenei igényesség szimbólumaként értelmezve, más stílusú produkciók létrejöttét is támogatni, így a világzenei és komolyzenei estek, táncházak, vagy épp az elektronikus alapokon nyugvó, csütörtöki JazzScape partysorozat is jól megférnek egymás mellett. A klub állandó és közkedvelt hazai fellépői mellett olyan világsztárok is adtak már itt koncertet, mint Richard Bona, Gerald Presencer, Tony Lakatos, Byron Wallen, és a fiatal hazai zenészekből álló, The Transform Quintettel együtt színpadra lépő zongoravirtuóz, Joey Calderazzo. Ez utóbbi koncertről felvétel készült a legszínvonalasabb komoly- és jazz-zenei televízió, a Mezzo számára.



A január 3-i utószilveszterrel egybekötött zenés esten, az ajándék welcome drinken és születésnapi tortán túl, az Emil Rulez!-ből is ismert Gereben Zita, a Balázs Elemér Grouppal sikereket halmozó Hajdu Klára, valamint a lendületes jazznóták és finom balladák kiemelkedő képviselője, Myrtill fellépése emeli az est fényét. A 21 órától kezdődő koncerteket hajnalba nyúló jam session követi. Az est házigazdája a hazai jazz-élet egyik legkiválóbb szaxofonosa, Elek István.

Belépő: 1500 Ft

Cím : Budapest Jazz Club, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.
Web: www.bjc.hu

Boldog, békés karácsonyt és sikerekben, jobbnál-jobb lemezekben, illetve koncertekben gazdag új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak!



Fotó: (c) Greg (Galeries Lafayette, Párizs, 2008. november)

Oscar Peterson, a világhírű és meghatározó jelentőségű kanadai jazz zongorista pontosan egy évvel ezelőtt, 82 esztendős korában hunyt el.

Az Ontarioban született Peterson először édesapjától, majd nővérétől tanult zenélni. Ötéves korában TBC-je miatt a trombita helyett a zongora felé fordult. Gyermekkori tanárai közül kiemelkedő volt a magyar származású Paul de Marky szerepe, aki főként a technikára és a gyors ujjakra helyezte a hangsúlyt. De Marky Thomán István diákja volt, aki viszont a 19. században az egyik legnagyobb zongoraművésztől, Liszt Ferenctől tanult. A klasszikus zenei képzéssel egyidőben Oscar Emmanuel Petersont egyre inkább foglalkoztatni kezdte a jazz, a ragtime és különösképp a boogie-woogie. Kilencévesen már lenyűgözte játékával a profi zenészeket, mindössze tizennégy volt amikor saját maga is annak állt. Apja egyetlen feltétellel engedte meg, hogy abbagyja az iskolát: ő legyen a legjobb jazz zongorista. O.P. legnagyobb zenei példaképei között éppúgy megtalálhatjuk Art Tatumot és Nat „King” Cole-t, mint Johann Sebastian Bach-ot vagy Sergei Rachmaninoffot.



Peterson 68 éven át tartó karrierje példátlanul gazdag volt minden tekintetben. Számtalan elismerésben és kitüntetésben, 7 Grammy-díjban és Grammy-életműdíjban is részesült. Páratlan tehetségéről több mint 200 lemezfelvétel árulkodik. Többek között együtt játszott Charlie Parkerrel, Coleman Hawkins-szal, Count Basie-vel, Dizzy Gillespie-vel, Lester Younggal, Louis Armstronggal, Stan Getzzel, kísérte Billie Holiday-t, Ella Fitzgeraldot és Fred Astaire-t. Korszakai feloszthatók formációi szerint: duók (pl. Joe Pass-szal, Herbie Hancockkal), triók (pl. Ray Brownnal & Herb Ellis-szel, Joe Pass-szal & Niels-Henning Ørsted Pedersennel) és kvartett felállások (pl. triói kiegészülve Ben Webster szaxofonossal, Clark Terry trombitással vagy Milt Jackson vibrafonossal), vagy akár csoportosíthatók hangszerei alapján: játszott Steinway & Sons, Bösendorfer, Yamaha, Baldwin zongorákon, illetve - sokan talán nem is gondolnák, de - clavichordon, Hammond orgonán, Fender elektromos zongorán és különféle szintetizátorokon is.

Ha irányzatban nem is, de technikában Oscar Peterson mindenképpen újat hozott a jazz világának. Merész, dinamikus, villámgyors és egyedi játéka korának és hazájának vitathatatlanul nagy ikonjává tette. A '90-es évek elején-közepén öcsém egyik Peterson dupla koncert CD-jét hallgattuk unos-untalan, sosem tudtunk betelni gazdag hangzásvilágán, utánozhatatlanul eszeveszett futamain, s mindig elámultunk energiáján és virtuozitásán.

„Nemcsak a saját hangszeredet kell jól ismerned, ismerned kell a többieket, és azt, hogy hogyan támogasd őket mindvégig. Ez a jazz.” - Oscar Peterson

Fiatal korától kezdve arthritisben szenvedett, így még ingjének begombolása is nehezen ment. 1990-ben csípőprotézist kapott, 1993-ban egy súlyos stoke miatt a bal oldala lebénult, majd két évig lábadozott. A tavalyi évben egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, amit tovább fokozott túlsúlyossága is. 2007 karácsonya előtt veseelégtelenségben halt meg a kanadai Mississaugaban. Hét gyermeke és negyedik felesége gyászolja.

Nyugodjék békében!

A novemberi szavazás győztese Wynton Learson Marsalis, 47 éves New Orleans-i trombitás és zeneszerző. Azon kevés jazzer közé tartozik, akit komolyzenészként is ismernek és elismernek világszerte.

„Azt a hatást akarom elérni, mint amikor én Coltrane-t hallgatom.” - Wynton Marsalis

Wynton Marsalis muzsikus családban született, édesapja Ellis, zongorista és zenetanár, akinek hat fiú gyermeke született: a szaxofonos Branford, a trombitás Wynton, a költő Ellis, III, a harsonás Delfeayo, az autizmusban szenvedő Mboya, és a dobos Jason. Wynton 6 éves korától trombitál, s már kisiskolás korában kivette a részét a helyi zenei életből. 14 évesen már a New Orleans-i Filharmonikusokkal dolgozott, 17 volt amikor felvételt nyert a New York-i Juilliard School of Musicra. Két esztendővel később már az Art Blakey & the Jazz Messengers-ben játszott, majd a '80-as években együtt lépett fel a legnagyobb legendákkal: Dizzy Gillespie-vel, Clark Terry-vel, Sonny Rollins-szal és Herbie Hancockkal is. Saját bandájával 10 éven keresztül évente 120 koncertet adott, valamint oktatott és workshopokat is tartott. Így fedezte fel a trombitás Roy Hargrove-ot, a szaxofonos James Cartert és a bőgős Christian McBride-ot is. Marsalis 1981 és 2008 között majdnem minden évben több új lemezt jelentetett meg, diszkorgáfiája közel 40 jazz (pl. Monk-feldolgozások, karácsonyi témájú lemez, duett édesapjával, Jack Johnson filmzene stb.) és csaknem 20 klasszikus albumot tartalmaz (köztük Mozart-, Haydn-, Händel-, Purcell-, Hindemith-, Poulenc-, Bernstein-, Ravel-művek, duett Kathleen Battle operaénekesnővel, valamint saját balettjei). A folyamatosan kemény és megfeszített munka meghozta a gyümölcsét: eddig 9 Grammy-díjat nyert jazz, illetve klasszikus kategóriákban, 1997-ben megkapta a zenei Purlitzer-díjat, számos egyetem tiszteletbeli doktora, az USA kulturális nagykövete, és évek óta a Broadway-en található intézmény, a Jazz at Lincoln Center művészeti igazgatója.

Ugyanakkor a művész igen nehéz és makacs ember hírében áll. Nagyon megorrolt például Stingre, aki 1985-ben leszerződtette a bandájából bátyját Branfordot és a zongorista Kenny Kirklandet. Előtte Miles Davis-szel többször is összetűzésbe keveredett, egy alkalommal Davis szó szerint lezavarta a színpadról, amikor Wynton hívatanul megjelent egy fellépésen és megpróbálta leszólózni a Mestert.



„Nagyon kedveltem Wyntont, mikor megismertem. Még mindig rendes, fiatal hapsi, csak bizonytalan. Tudtam, hogy pokolian tud klasszikusokat játszani, és virtuóz technikával fújja a trombitát. Ahhoz viszont, hogy valaki igazán jó jazzt játsszon, ennél több kell. Kellenek hozzá érzések, és kell hozzá életbölcsesség, amit csak élettapasztalatokból meríthet az ember. Mindig is úgy véltem, hogy Wyntonnak erre volna szüksége. De sose voltam féltékeny rá vagy ilyesmi. Francokat. Érted. A korától akár a fiam lehetett volna, és a legjobbakat kívántam neki.” - Miles Davis

Wynton Marsalist számos kritika érte Ken Burns Jazz című, 10 részes, egyenként 2 órás dokumentumfilm-sorozatában végzett munkája miatt, amelyben nem kaptak kellő hangsúlyt Duke Ellingtonon és Louis Armstrongon kívül más meghatározó muzsikusok. Támadások kereszttüzében állt művészeti igazgatóként betöltött pozíciójához járó, közel 1 millió dolláros éves fizetése okán is. 2005-ben a pusztító erejű Kathrina hurrikán sújtotta New Orleans megsegítésére azonban példaértékű és sikeres gyűjtéseket és rendezvényeket szervezett más ismert zenészek bevonásával, Higher Ground néven.



„Teljesen irreális azt feltételezni, hogy az a hatalmas zenész, aki tudja, hogyan kell gyorsan játszani vagy hogyan kell 5000 féle stílusban előadni. (...) Wynton túl jól imitálja mások stílusát. Nem lehet megtanulni másokat utánozni igazi veszteség nélkül. Még sosem hallottam semmit előadni Wyntontól úgy, hogy az bármit is jelentett volna. Wyntonnak nincs hangja és nincs kiállása.” - Keith Jarrett

Wynton legutóbbi filmszereplése Lesie Woodhead Saving Jazz című, szintén New Orleans-témájú dokumentumjában látható, legfrissebb lemeze pedig az idén nyáron megjelent Two Men With The Blues CD, melyen Willie Nelson country énekes/gitárossal alkot páratlan párost.

Ritka pillanat, a „hónap jazzere” és a „szavazás győztese” együtt:

E havi jazzerünk nem véletlenül a trombitás Christopher Stephen Botti. Egy évvel ezelőtt adott nagysikerű koncertet Debrecenben, valamint két kiadást megélt karácsonyi albumának címe: December.

Tudtátok-e, hogy Chris Botti...

- Az idén már betöltötte a 46. életévét?
- Hangszere egy 1940-es Martin Committe Handcraft trombita,
  egy 1926-os (Miles Davis születési évében gyártott) Vincent Bach
  fúvókával?
- Gyerekkorában folyékonyan beszélt olaszul?
- 11-12 éves korában napi 6-7 órát is gyakorolt hangszerén?
- Rendszeresen jógázik?
- Sakkozott már Garry Kaszparovval?
- A japán ételeket szereti a legjobban?
- Kedvenc üdülőhelye Toszkána?
- Issey Miyake parfümöt használ?
- Jil Sander bőrkabátot hord?
- Agglegényként él, nincs saját lakása vagy bejelentett lakcíme, mert
  mindig szállodákban lakik?
- Több éven keresztül vezetett chill music rádióműsort?
- Leggyakrabban Miles Davis-t, Frank Sinatrát, Keith Jarrettet és
  Joni Mitchellt hallgat? 
- 2004-ben a People Magazine beválasztotta az év 50 leggyönyörűbb
  embere közé?

„A legszexisebb trombitás Chet Baker óta.” - Rex Reed



Az Oregon állam-beli Portlandben született és gyermekként két évet töltött Olaszországban. Édesanyja komolyzenész és zongoratanárnő, így a kezdetektől fogva nagy hatással volt fia muzikális fejlődésére. Saját elmondása szerint, vásott kölyökként hangszerválasztását elsősorban a hangerő befolyásolta, így a dob és a trombita között hezitált. Miles Davis - akit Botti máig is az egyik legjelentősebb példaképének tart - azonban eldöntötte a kérdést, amikor a kis Chris meghallotta tőle a My Funny Valentine című szerzeményt. A greshami Mount Hood Community College elvégzése után az Indiana University-n folytatta a tanulmányait, majd 1986-ban New Yorkba költözött.

Chris Botti eddigi karrierje során kísérte többek között Frank Sinatrát, Tony Bennettet, Joni Mitchellt, Chaka Khant, Andrea Bocellit, Paul Simont, Rod Stewartot, Bob Dylant, Aretha Franklint és Diana Krallt, azonban a világ - sok más muzsikustársához hasonlóan - a Stinggel való közös munkája során figyelt fel rá. Botti ugyanis 1999 és 2001 között a Brand New Day turnén együtt zenélt a The Police frontemberével és két albumán is szerepelt. Az azt követő 2004-es Sacred Love koncert-sorozatban Botti Stingék előzenekaraként játszott négy hónapon keresztül. Együttműködésük és barátságuk még 1999-ben kezdődött, amikor Chris felkérte az énekest, hogy adja elő az In The Wee Small Hours standardet Slowing Down The World című lemezén.

„Úgy néz ki mint egy angyal és úgy játszik mint Miles (Miles Davis, nem Copeland).” - Sting



Legelső lemeze First Wish címmel jelent meg 1995-ben, s azóta további nyolc önálló művet mondhat magáénak, egy best of válogatáson, két koncert DVD-n és két filmzenei albumon kívül. Stílusát a kritikusok leginkább „smooth” vagy „cool jazz”-ként aposztrofálják. Tavaly megjelent legfrissebb projektje elsősorban saját és olasz zeneszerzők (Ennio Morricone, Lucio Dalla) munkáit veszi alapul. Az Italia leginkább egy klasszikus válogatásnak mondható, amely Botti kifogyhatatlan kreativitásának és tehetségének ékes bizonyítéka. A címadó dalt Chris Botti és David Foster szerezte, a szövegét Jovanotti írta és Andrea Bocelli énekli.

A végére két személyes megjegyzés: 2000 júniusában sikerült vele személyesen találkoznom és pár szót váltanom Sting-rajongó barátaimmal közösen a budapesti Kempinski Hotel bejáratánál. Nagyon közvetlen és barátságos ember benyomását keltette. Debreceni fellépése pedig számomra az egyik legkellemesebb meglepetése volt a tavalyi évnek. Tiszta, egészséges és jellegzetes soundja, nagyszerű tagokból álló zenekara (Billy Childs, Billy Kilson, Sy Smith, James Genus és Mark Whitfield), zseniális - jazz, ballada, klasszikus és rock stílusokból építkező - repertoárja igazi csemege volt! Aki hasonló hangulatra vágyik, annak feltétlenül ajánlom legutóbbi DVD-jét a Live - With Orchestra & Special Guests-et, amelyen világsztárok vendégszereplése mellett élvezhetjük a groovy és romantikus dallamokat egyaránt. Aki viszont élőben kíváncsi Chris Bottira és zenekarára, s netán az USA-ban jár az ünnepek alatt, az a New York-i Blue Note-ban meghallgathatja őket, mivel december 23. és január 4. között egymás után 25 alkalommal (!) lépnek majd fel.



„Csodálom Miles-t, mivel tudta, hogy soha nem lesz nagyszerű be-bopper. De mindezzel nem törődött, és arra fókuszált, hogy hihetetlen hangszínével óriási lemezeket készítsen. Tisztában vagyok azzal, hogy én sem vagyok be-bopper, és nem akarok gyors tempóban játszani sűrű akkordváltások közepette, még ha valószínűleg képes is lennék rá.” - Chris Botti