GregJazzBlog

Hírek, érdekességek, CD- és DVD-ajánlók, valamint koncert-beharangozók és beszámolók elsősorban a tengerentúli kortárs fúziós jazz világából.

Utolsó kommentek

Naptár

június 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Címkék

4th dimension (1) adam deitch (1) ahmad jamal (2) al di meola (2) al jarreau (3) andy narell (2) anna maria jopek (2) bb king (1) béla fleck (2) béla fleck & the flecktones (2) billy cobham (3) bill evans (2) bill frisell (2) bill frisell trio (1) biréli lagréne (2) bob james (1) borlai gergő (3) brad mehldau trio (1) branford marsalis (2) branford marsalis quartet (2) brian bromberg (1) candy dulfer (3) cassandra wilson (1) charlie haden (2) charnett moffett (1) chick corea (9) christian mcbride (1) chris botti (3) chris potter (1) chuck loeb (1) cotton club singers (1) dave holland (1) dave holland sextet (1) dave koz (2) david sancious (1) diana krall (3) dominic miller (4) duke ellington (1) elek istván (1) esbjörn svensson (1) esbjörn svensson trio (1) esperanza spalding (4) etienne mbappé (4) five peace band (4) fourplay (2) frank zappa (1) freddie hubbard (1) freddy cole (1) gary burton (1) gary peacock (1) gary willis (1) george benson (3) george duke (2) george gershwin (1) gerald toto (1) gereben zita (1) hajdu klára (1) harcsa veronika (1) harry connick jr (4) herbie hancock (6) hilary james (1) hiram bullock (2) horgas eszter (1) incognito (1) jack dejohnette (3) jaco pastorius (1) james brown (1) james taylor (1) jamie cullum (3) jan garbarek group (5) jazz at lincoln center orchestra (1) jeff lorber (1) jim hall (1) joe lovano (1) joe sample (3) joe zawinul (5) john mclaughlin (5) john patitucci (1) john patitucci trio (1) john scofield (4) jonathan butler (2) joshua redman (3) kaltenecker zsolt (2) keith jarrett (3) keith jarrett trio (1) kenny g (2) kenny garrett (2) kenny kirkland (1) kevin kastning (1) kirk covington (1) krantz carlock lefebvre (1) kurt elling (1) lars danielsson (1) lars danielsson quartet (1) lenny white (2) leszek mozdzer (2) lionel loueke (3) living colour (1) lokua kanza (1) louis armstrong (1) maceo parker (2) manu katché (3) marcus miller (7) marc copland (1) mccoy tyner (1) medeski martin & wood (2) mezzoforte (2) michael brecker (1) michael bublé (2) micheller myrtill (1) michel camilo trio (1) mike stern (7) mike stern band (6) miles davis (5) miroslav vitous (1) msmw (1) nils landgren (3) nils landgren funk unit (2) norah jones (2) oregon (3) oscar peterson (1) paolo vinaccia (1) pat metheny (3) pat metheny trio (3) paul jackson jr (1) piety street band (2) ralph towner (1) randy brecker (2) randy crawford (2) raul midón (1) rebekka bakken (1) return to forever (3) richard bona (23) robben ford (2) ron carter (1) roy hargrove big band (1) salif keita (1) scott kinsey band (1) smv (6) snétberger ferenc (3) sonny rollins (1) soul bop band (1) soul insiders (1) spyro gyra (4) stanley clarke (7) steve gadd (1) steve lukather (1) steve vai (1) sting (6) szabó gábor (1) szabó sándor (1) take 6 (2) tal wilkenfeld (2) the crusaders (2) the derek trucks band (1) the manhattan transfer (1) the police (1) the rippingtons (1) the stanley clarke trio (1) the syndicate (1) the zawinul syndicate (2) tomasz stanko quintet (1) tommy emmanuel (1) toto bona lokua (2) tower of power (1) uehara hiromi (1) victor bailey (1) victor bailey group (2) victor wooten (7) victor wooten band (2) viktoria tolstoy (2) vinnie colaiuta (4) wayne shorter quartet (2) weather report (1) wynton marsalis (5) yellowjackets (4) zakir hussain (1) Címkefelhő

Koncert-beszámoló: John Scofield

2008.12.14. 21:15 :: GregJazz

John Scofield ismét nagy fába vágta a fejszéjét (gitárját), hiszen egy merőben új és izgalmas vállalkozásba kezdett. Megalakította a gospel dalokat blues stílusban előadó Piety Street Bandet (amely egy New Orleans-i utca és egy híres hangstúdió neve is egyben). Az idén ősszel rögzített és 2009 márciusában megjelenő albumuk munkálatai befejeztével, november 12-én turnézni indultak, és szerencsénkre első koncertjük helyszínéül épp a budapesti Millenáris Teátrumot választották.

John ScofieldAz 57 éves gitáros-zeneszerző Scofield mindig is a nagy újítók közé tartozott a modern jazz világában. Gyermekkorában Ohio államból Connecticutba költöztek, ahol elkezdett komolyan érdeklődni a zene iránt. 11 éves korától gitározni tanult, elsősorban rock és blues muzsikusok hatására. A bostoni Berklee College of Music-ot elvégezve egyből Chet Baker trombitással és Gerry Mulligan baritonszaxofonossal kezdett dolgozni, majd a Billy Cobham-George Duke formáció következett. Később Charles Mingussal vonult stúdióba, ezután Gary Burton kvartettjének lett a tagja, Pat Metheny-t pótolva. Első szólóalbuma 1977-ben jelent meg, John Scofield címmel. 1982-től három és fél évig dolgozott Miles Davis bandájában, és a Mester vele rögzítette három híres albumát: a Star People-t, a You're Under Arrestet és a Decoy-t. A komoly hírnevet szerző Scofield egy idő után elégedetlenné vált a Davis által nyújtotta lehetőségekkel (nem szeretett volna például több Cindy Lauper és Michael Jackson feldolgozást játszani), ezért kilépett, hogy karrierjét a saját szájíze szerint alakíthassa. Az elmúlt 20 esztendő során szinte megszámlálhatatlan formáció vezetője és tagja volt. A már említetteken kívül olyan emlékezetes és meghatározó kooperációk kötődnek a nevéhez, mint a közös zenélés Jaco Pastorius-szal, Pat Metheny-vel, Herbie Hancockkal, Bill Frisellel, Mike Sternnel, a Medeski Martin & Wood trióval, valamint a ScoLoHoFo formáció vagy az Überjam album zenekara. Az egyedi stílusú Scofield több mint 30 szólólemezzel büszkélkedhet, és évente kb. 200 napot tölt koncertezéssel.

Piety Street Band

És mit érdemes tudni dióhéjban a Piety Street Band további tagjairól? Jon Cleary billentyűs-énekes Angliában született, de 20 éve már New Orleans-ban él, és teljesen beépült az ottani R&B és funk életbe. Saját bandája az Absolute Monster Gentleman, amely idén júniusban járt a Millenáris Fogadóban. A basszusgitáros-énekes George Porter, Jr. tősgyökeres New Orleans-i, a híres The Meters, illetve Paul McCartney zenekarának tagjaként ismert. Ricky Fataar dél-afrikai multi-instrumentalista (elsősorban dobos és gitáros), színész, producer és zeneszerző, mellesleg egykoron a The Beach Boys tagja volt. Fataar és Cleary együtt játszanak Bonnie Raitt blues-country énekesnő együttesében is.

„Legyen szó zenei stílusokról - jazz, R&B, funk és akár a country -, én mindet szeretem. Nem váltok gitárt, amikor az egyik műfajból a másikba megyek át, sőt, mindezt főleg egyszerre játszom. Csupán a hangsúlyokat váltogatom. Igazán örömmel tölt el, hogy a kedvenc zongoristámmal és énekesemmel John Cleary-vel, a legendás George Porter, Jr.-ral és a sziklaszilárd Ricky Fataaral dolgozhatom együtt.” - John Scofield

Jon Cleary

A majdnem teltházas Millenárison elsőként egy fülbemászó blues csendült fel. Kezdetben Cleary Hammond orgonán, majd egy elég hangos, de gyönyörű hangszínű Roland RD-700SX elektromos zongorán játszott igazi rhythm & blues-osan, nagyon mély és magas hangokat egyaránt alkalmazva. Egy rövid basszusgitár szólót is hallhattunk Portertől, később egy kis dobszóló zárta a dalt Fataar részéről. A második szerzemény szintén egy igazán slágeres mű volt, amelyben Cleary orgonálás közben énekelt is, miközben csak úgy forgott Leslie hangszóró. Természetesen az egészet megfejelte egy rendkívül hangulatos Scofield-szóló. Miután a gitáros-zenekarvezető udvariasan köszöntötte a budapesti közönséget, máris belecsaptak a harmadik nótába, a Motherless Childba. Ebben Jon Cleary számomra leginkább Joe Cockerre emlékeztető hangon és stílusban dalolt, s Scofield végig pompásan játszott, mintha az Überjam egyik számát adta volna elő. A következő instrumentális szám reggae-alapra épült, Jon egyszerre játszott orgonán és zongorán, miközben Scofield hajmeresztő, effektes szólókat nyomott, looppal, playbackkel és némi reszeléssel. A banda bemutatása során Sco megemlítette, hogy ez a legelső koncertjük ebben a formációban, nemrég rögzítették az új lemezüket, és főként régi gospel dalok átdolgozásait hozták el ma nekünk. Az ötödik, kellemes lüktetésű His Eye Is On The Sparrow című Marvin Gaye-dalt szintén Cleary énekelte mindenki nagy örömére. A Never Turn Backben fordult a kocka, a basszeros George énekelt, Jon vokálozott, orgonán és tamburinon játszott. A Just A Little While You Stay Here-t John gitár-intrója vezette fel, majd kifejezett pengetéseivel tette emlékezetessé az előadást. Engem a Sting-féle Down So Longra hasonlító kezdetet követően, a Something’s Got A Hold On Me-t hallhattuk, felváltott Jon-George dalolással, majd kissé elhúzott és ismétlődő befejezéssel. Egy gyönyörű blues ballada jött a sorban, a Hank Williams-szerzemény, az „ijesztő akkordokat” felvonultató The Angel Of Death, amelyben Sco hol érzékien, hol rockosan játszott Ibanez AS-200-asán. A következő számnak kétszer kezdtek neki a zenekar tagja, nagy nevetés kíséretében. A zongora által dominált, húzós rock ‘n’ roll nóta végig kemény basszus-alappal és ének nélkül szólalt meg. Scofield a következő szerzemény felkonferálását eltévesztette, az igazi örömzeneként aposztrofálható That’s Enough helyett először még az 1900-as évek előtt íródott, lassúbb tempójú, éneket csak a legvégén tartalmazó The Old Ship Of Zion szólalt meg. Ezután a szintén nagyon régi Walk With Me jött, melynek a szerzője ismeretlen, s később számos nóta alapjává vált. A cammogó ritmus és a dúdolás után az egyik legpörgősebb R&B-t élvezhettük, amely emlékezetes és szenzációs gitárszólót foglalt magában. Az „I’m a soldier…” kezdetű sorokat a kiálláskor a bandában mindenki együtt énekelte, még maga John Scofield is dalra fakadt! A záró dallamok hirtelen átcsaptak a When The Saints Go Marching In klasszikusba. Az első ráadás előtt John pár szóban megemlékezett magyar származású tanárairól, Zoller Attiláról és Szabó Gáborról egyaránt. Az 1929-es I’ll Fly Away során Cleary ritmusgitározott, Scofield pedig brilliánsan skálázgatott ebben a kellemes és könnyed kis slágerben. A szűnni nem akaró vastaps meghozta az eredményét, a Piety Street Band tagjai másodszorra is visszatértek a színpadra. „Ez most egy nagyon kínos szituáció!” - poénkodott John, mivel nem készültek több közös dallal. Így végül az 1961-ben Bobby Bland által előadott Turn On Your Love Light blues standardre jammeltek egy óriásit.

George Porter, Jr.

A zenészek és a közönség is szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. Mivel az új együttesnek ez volt az első fellépése, természetesen csúsztak be apró bakik, de mindezt nagyon lazán és humorosan kezelték a fiúk. A projekt főnöke egyértelműen John Scofield volt, aki gyakran vezényelte, hogy mikor ki következik. Scofieldban leginkább a hihetetlen egyedi hangzását, a kifogyhatatlanul kreatív megoldásait (pengetővel, körömmel, hüvelykujjal is penget és bevet mindenféle effektet), és a szinte soha véget nem érő, ötletes szólóit csodálom, amelyekből végül valamilyen „varázslat” folytán, de mindig sikerül kijönnie... Jon Cleary tehetséges muzsikus, azonban végig nagyon előre lett tolva, nemcsak a szerepét illetően, hanem hangerőben is. A ritmusszekció ehhez képest igen-igen a háttérbe szorult, George Porter, Jr. a P-Bass-en (Fender Precision és Jazz Bass kombináció) nem igazán tudta megcsillogtatni a tehetségét, Ricky Fataar bár megbízható alapot nyújtott, de egyértelműen mellékszereplő maradt DW dobszerkójával és Zildjian cinjeivel. Egy Überjam, egy Up All Night és a tavalyi Medeski, Scofield, Martin & Wood koncert után nem mondhatom, hogy ez volt életem legmeghatározóbb élményű Scofield show-ja, de mindenképpen érdemes volt egy ilyen igazi premiert élőben látni és hallani. Nekem azért jobban tetszik, amikor John nem „öreguras” környezetben, réges-régi dallamokat zeng, hanem fiatalokkal körülvéve sziporkázik.

Ricky Fataar

A banda:

John Scofield
- gitár
Jon Cleary - billentyűk, gitár & ének
George Porter, Jr. - basszusgitár & ének
Ricky Fataar - dob

A repertoár:

1. ???
2. Ninety Nine And A Half
3. Motherless Child
4. ???
5. His Eye Is On The Sparrow
6. Never Turn Back
7. Just A Little While To Stay Here
8. Something’s Got A Hold On Me
9. The Angel Of Death
10. But I Like The Message
11. The Old Ship Of Zion
12. That’s Enough
13. Walk With Me
14. It's A Big Army
Ráadások:
15. I’ll Fly Away
16. Turn On Your Love Light

Porter & Scofield

Köszönet Kardos Zsuzsinak és a RitmusDepo-nak a koncertfotókért!

5 komment

Címkék: john scofield piety street band

CD-ajánló: Jazz újdonságok 2.

2008.12.03. 23:50 :: GregJazz

Ismét egy tucat idei megjelenésű CD-re szeretném felhívni a figyelmeteket! Már csak három hét van karácsonyig, íme néhány újabb ajándék-ötlet a fa alá... :)

Jingle All The WayElőadó(k): Béla Fleck & The Flecktones
Cím: Jingle All The Way
Kiadó: Rounder / Umgd
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: 16 hihetetlen karácsonyi feldolgozás a banjo-királytól és őrületes bandájától
Link: http://www.amazon.com

Fruit From The LoomElőadó(k): Billy Cobham
Cím: Fruit From The Loom
Kiadó: Creative Multimedia Concepts Inc.
Megjelenés: 2008.01.23.
Komment: Cobham a „power drummer” feat. Dave Samuels, Ernie Watts & Guy Barker
Link: http://www.amazon.com

Stuttgart AriaElőadó(k): Biréli Lagréne & Jaco Pastorius
Cím: Stuttgart Aria
Kiadó: Chant Du Monde Fr.
Megjelenés: 2008.10.14.
Komment: Az élő Heavy 'n' Jazz folytatása 1986 márciusából
Link: http://www.amazon.com

Christmas EyesElőadó(k): Bob James & Hilary James
Cím: Christmas Eyes
Kiadó: Koch Records
Megjelenés: 2008.10.14.
Komment: A Fourplay billentyűsének és lányának közös ünnepi albuma
Link: http://www.amazon.com

Greatest HitsElőadó(k): Dave Koz
Cím: Greatest Hits
Kiadó: Capitol
Megjelenés: 2008.09.16.
Komment: A jövő januárban nálunk koncertező smooth jazz szaxofonos válogatás lemeze
Link: http://www.amazon.com

Dukey TreatsElőadó(k): George Duke
Cím: Dukey Treats
Kiadó: Heads Up
Megjelenés: 2008.08.26.
Komment: A jövő májusban a Budapest Jazz Orchestrával fellépő billentyűs új CD-je
Link: http://www.amazon.com

75Előadó(k): Joe Zawinul & The Zawinul Syndicate
Cím: 75 (2 CD)
Kiadó: BHM Productions
Megjelenés: 2008.10.28.
Komment: Tavalyi koncert, rajta a veszprémi In A Silent Way duett Wayne Shorterrel
Link: http://www.amazon.com

UpojenieElőadó(k): Pat Metheny & Anna Maria Jopek
Cím: Upojenie
Kiadó: Nonesuch
Megjelenés: 2008.10.07.
Komment: 17 Metheny-szerzemény lengyelül, a 2002-es Jopek lemez globális kiadása
Link: http://www.amazon.com

Randy In BrasilElőadó(k): Randy Brecker
Cím: Randy In Brasil
Kiadó: Mama Records
Megjelenés: 2008.09.09.
Komment: A trombitás/szárnykürtös/zeneszerző latinos hangulatú albuma
Link: http://www.amazon.com

No RegretsElőadó(k): Randy Crawford & Joe Sample
Cím: No Regrets
Kiadó: Video Arts Japan
Megjelenés: 2008.09.24.
Komment: Az énekesnő és a billentyűs legújabb munkája feat. Steve Gadd & Christian McBride
Link: http://www.amazon.com

A Night Before ChristmasElőadó(k): Spyro Gyra
Cím: A Night Before Christmas
Kiadó: Heads Up
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: A nagyszerű zenekar karácsonyi műve, többek között a dobos Bonny B. éneklésével 
Link: http://www.amazon.com

CertifiableElőadó(k): The Police
Cím: Certifiable (2 CD + 2  DVD)
Kiadó: Cherrytree / A&M Records
Megjelenés: 2008.11.18.
Komment: Az újraegyesült trió Buenos Aires-i koncertjének CD- és DVD-változata
Link: http://www.amazon.com

Számodra melyik volt a legemlékezetesebb CD/DVD, amit ajándékba kaptál?

6 komment

Címkék: the police randy brecker jaco pastorius the zawinul syndicate pat metheny joe zawinul spyro gyra bob james béla fleck & the flecktones joe sample george duke billy cobham anna maria jopek dave koz hilary james randy crawford biréli lagréne

Koncert-beszámoló: Richard Bona az A38-on

2008.11.30. 23:55 :: GregJazz

A világ egyik legjobb basszusgitárosa, a csodálatos hangú és nagy nevettető, Richard Bona 2008. november 25-én újra, nyolcadszorra is visszatért kedvenc koncerthelyszínére, az A38-ra. A fellépés kezdete előtt egy órával még az egész zenekar kedélyesen vacsorázott a hajó emeleti éttermében. A nézőtér szép fokozatosan megtelt, Bona és bandája eközben lazán felsétált a színpadra mellettünk és eltűnt a backstage-ben. Némi taps-provokálás után fél 9 körül megjelent az est egyik főszervezője, Mester Miki a színpadon és nem csigázta tovább a kedélyeket, minden különösebb bevezető nélkül, gyorsan kihívta az együttest. A színpadkép annyiban volt más az eddigiekhez képest, hogy a gitáros Adam és a trombitás Taylor helyet cseréltek egymással, valamint az elektromos mellett egy akusztikus gitár is ott pihent a bal oldalon.

Az alábbiakban dalról-dalra fogok haladni az élménybeszámolómban, de inkább csak az újdonságokat, az eddigi koncertekhez képest bekövetkezett változásokat szeretném kiemelni:

1. Muntula Moto / You Want Some Tea, Grandpa?: Bona színpadra érkezésekor sikeresen belerúgott Adam Stoler monitor-kábelébe, akinek emiatt gondja akadt a kezdéskor, de a főnök aztán a segítségére sietett és orvosolta a problémát. A sejtelmes intróban az Invocation helyett a Muntula Moto sorai hangozzak fel a Reverence című lemezről, majd jött a szokásos, korábban Joe Zawinullal játszott gyönyörű nóta részlete.



2. Please Don't Stop: Meglepő fordulat volt, hogy az Engingilaye helyett nagyon visszafogottan a John Legenddel közös slágerbe csaptak bele a fiúk, amit egyébként a koncertek közepén szoktak lenyomni az Indiscretions-szel karöltve. A nézőtéren mellettem álló, nagyszerű gitáros-zeneszerző László Attila hangosan fel is szisszent: „Juj, de jó!”. :) A dalban Bona angolul kezdett énekelni, majd douala nyelven folytatta, s hallható volt az eredeti verzióhoz képest néhány új zenei elem és váltás is. Taylor gyors trombitaszólója és „Junior” dögös gitárszólója tették fel az i-re a pontot.

3. Ekwa Mwato: Egy tiszta „Köszönöm!” után felcsendült a szokásos buli kezdő-nóta. ATN latinos zongi szólója közben együtt hülyéskedett Bonával, mind zeneileg, mind testbeszédben. Taylor Haskins szólója engem leginkább egy szociális otthon hangulatára emlékeztetett (értsd Buena Vista). :)

A banda bemutatása kb. tíz percig tartott, amelyben ismét csak úgy röpködtek a poénok, a közönség meg természetesen dőlt a nevetéstől... „Welcome to my boat!” - kezdte a bevezetőjében Bona. Ez a kijelentés, azt hiszem sok mindent elárult Richard aznap esti rendkívül pozitív hangulatáról és hozzáállásáról. Szokás szerint viccelődött trombitása és gitárosa brooklyni származásáról. Megtudhattuk, hogy Bona tulajdonképpen egykori tanítványa, Adam Stoler miatt hagyta ott a New York-i Egyetemen a zeneoktatást. Amikor a zenekarvezető épp azt kezdte el mesélni, hogy aznap már háromszor evett gulyást, megcsörrent a mobilja. Biztos ami biztos, felvette és kiderült, hogy a nővére keresi... Jól ki is osztotta, hogy ne zavarja őt, amikor épp színpadon van. Hihetetlen spontán jelenet volt! Bona mindenkitől elnézést kért és látványosan kikapcsolta a telefonját. :) A lányok kedvencével, a mezítlábas Etienne-nel folytatódott a sor, akit a Puma, az Adidas és a Reebok is szeretne leszerződtetni... Ezután a két kommunista országból érkezett zenész felkonferálása következett. A kubai Ernesto nevének kimondásakor, a hátraforduló Bona borzasztóan meglepődött, amikor Mester Mikit pillantotta meg Simpson helyett a dobok mögött. El is káromkodta magát, majd nyugtázta, hogy tényleg jó vicc volt. A felszabadító erejű utolsó előadásokon, azaz „temetéseken” már csak így szokás... Az újonc venezuelai ütőhangszeres, Roberto Quintero maradt a legvégére, akinek öltözetét a főnök gúnyosan csak „green African ninja T-shirt”-nek aposztrofált.

4. Kivu / Suninga: Ezt követően a „hajó tulajdonosának” két dala következett. A Kivu kezdő hangjainak énekelésekor Bona egyszer csak leállt és panaszkodni kezdett, hogy a feje felett működő légkondi nagyon zavarja, mert az pont más hangnemben szól. Végül nem derült ki, hogy a zajos klímát sikerült-e kikapcsolni vagy sem, de az újrakezdés gyönyörűen sikerült. A Suninga című (amelynek valódi magyar jelentése: mikor láthatlak ismét?) fantasztikus ballada közben Adam akusztikus gitárján játszott, Haskins pedig egy Miles Davis-re hajazó szordínós trombita szólót adott elő.

5. Bass Solo / Laisser Parler: A „szokásos” basszusgitár szóló következett ekkor, egybekötve a francia sanzonos Laisser Parler című nótával. A „szokásos” szó itt természetesen a megszokott színvonalra, azaz a hihetetlen dinamikával, pontossággal, ötletekkel és sebességgel bíró, mások által egyszerűen utánozhatatlan futamokra utal, mindeközben mennyei énekhanggal párosulva.



6. Kalabancoro: A bandatagok türelmesen várták végig a produkciót, majd egyből belecsaptak a Kalabancoroba, amelyet a stúdió CD-n Bona a Maliból származó énekessel, Salif Keitával közösen ad elő. Hű, mekkorát bulizunk erre a nótára Attissal négy évvel ezelőtt! :)

7. Liberty City / Birdland: Véleményem szerint, a következő húsz perc számított az est fénypontjának. A Jaco Pastorius által írt Liberty City-t egy csodás intró vezette fel, melyben ATN szintizett, s Bona meglepő, harmonika hangszínen játszott öthúros Fodera basszgitárján. A dinamikus szerzemény kezdetekor rövid szinti-gitár-trombita szólóknak lehettünk szem- és fültanúi. A mindig komolynak tűnő Taylor lenyomott egy nagyon laza, effektes trombitaszólót, amit a nézők nagy tapssal jutalmaztak. Ezt követte a szemüveget, sapkát és A38 pólót viselő Adam gitártépése, amely szintén elnyerte sokak tetszését. A Jaco-klasszikust egy Zawinul-klasszikus követte, mégpedig a Birdland, annak is először a refrénje. Egy bizonyos ponttól ATN vette át a basszust és Richard eljátszott egy mókás rigófütty-szerű improvizációt. Visszaváltva normál basszus hangszínre, Bona lenyomta az eredeti szerzemény elején hallható Pastorius szólót, sőt Hendrix szellemét is megidézte egy csipetnyi Voodoo Childdal.



8. Hungarian Song / Samaouma: Pécs és Veszprém városok emlegetése után a már jól ismert, 6000 éves magyar dallal folytatódott a show, bár Bonát továbbra is zavarta a klíma zaja... Az ismert loop nagysikerű előadása után megtudtuk, hogy Bona aznap járt a Parlamentnél, lenyűgözte az épület, s rengeteget fotózott is. „Ki volt az az őrült, aki azt építette?” - tette fel a kérdést. Majd a sztorizgatás után elhagyta a színpadot, mivel elérkezett a szokásos „goulash break” ideje.

9. Percussion & Drum Solo: Roberto legalább két percen keresztül a kongák mögött guggolva csiholt ki mindenféle furcsa hangokat cuccaiból, ami a közönséget - a látvány híján - nem igazán hatotta meg. A csörgések és zörgések után egy hosszú piros műanyag csővel kezdett el körözni a feje felett, amely szintén érdekes hangokat adott ki magából, a hangmagasságot a pörgés sebességével változtatva. Mutatványával először egy mikrofont, aztán egy cintányért kapott telibe véletlenül... A valódi perkás rész talán azért meggyőzőbb volt a láthatóan megilletődött muzsikus részéről, viszont nem tudta hozni azt a feelinget, mint amikor Samuel „Pepito” Torres teszi oda magát ennél a résznél. Az ütős-dobos duett már valamivel jobban sikerült, amelynek legvégére még Bona is beszállt egy dobverővel. Adam és Bona egy üveg pálinkás üveget hoztak ki magukkal a színpadra, amiből nagyon húztak mindketten. Viszont kiderült, hogy csak víz volt benne: „Pálinka... It's Hungarian water: fire!”. Egy spontán bohóckodásból egy újabb kamu-magyar dal kerekedett ki, amely nagyon bejött a nagyérdeműnek és láthatóan nekik is!



10. O Sen Sen Sen: Ebben a vidám calypso nótában Richard Bona ismét rengeteget hülyéskedett, és nem fogta olyan rövidre az énekeltetős részt, mint azt a Bona Makes You Sweat album felvételekor tette. A lányok (és persze a negyven feletti nők) után a világ legerősebb hímjeit, azaz a magyar férfiakat szólította fel közös dalolásra. Még a főváros utcáin kiplakátolt aktuális HVG-címlapra is utalt (a pénzügyminiszter kidolgozott felsőtesttel), illetve a közönség soraiban álló Lattmann Béla basszusgitáros és zenetanár erejével és testalkatával is példálózott, s megemlítette az aznap délelőtti mesterkurzust.

11. Djombwe / I Wish / Trains: A hármas kombináció elején Marcus Millert megszégyenítő slappelést vágott le Bona. A hatalmas funky hangulat során egy rövid Ernesto dobszólóval és egy újabb közös énekléssel lettünk gazdagabbak. A medley szokás szerint még egy Stevie Wonder, majd egy Steps Ahead-részlettel folytatódott.



12. New Song: Az első ráadásra nem kellett sokat várni. A Pécsről már ismerős, de egyelőre ismeretlen című új nóta - amely lehet, hogy a következő Bona-lemezen is szerepel majd - mindenkit megmozgatott. Egy rendkívül vidám, hangulatos kis dél-amerikai muzsika volt, sok ütős és fúvós résszel.



13. Ewoudou: „Eszem a zuzádat!” - ordított be valaki Bonának a közönség soraiból. A legutolsó produkció egy közös projekt volt. Nevezetesen, az immár banda nélkül kiállt Richard három részre osztott a nézőket, és az általa 3/4-ben feljátszott és loopolt kis dallamra kellett dúdolnia mindenkinek különböző hangnemben. A hangulatos szeánsz végén Bona büszkén, „My goulash people!” felkiáltással elhagyta a színpadot.

Összességében, a koncert egy nagyon jó hangulatú, erős, de megszokott Bona-produkcióként jellemezhető. Az apró változtatások ellenére, számomra nem hozott igazi áttörést zeneileg, azonban a spontán humor és a közös nyelv, amit Bona a magyar rajongókkal az első másodperctől fogva az A38-on megtalált, az valami félelmetes! ATN jó volt mint mindig, Taylor remekül kísért és szólózott, Adam többet játszott mint korábban, és ez kellemes csalódást okozott, Ernesto hozta a szokásos formáját, Roberto viszont nagyon a háttérben volt szinte végig. Nekem azért erről az estéről hiányoztak olyan korábban előadott nóták, mint pl. az Engingilaye,Dipama vagy a Te Dikalo. A főszereplő többször utalt vissza korábbi magyarországi koncertjeire és azok poénjaira, így ő is jelezte, tudatában van azzal, hogy már nagyon jól ismerjük a műsor menetét. Azt hiszen nagyon sokan várunk Bonától már egy igazán új anyagot, amellyel talán eljöhet a várva-várt áttörés. Reméljük a legjobbakat! :)

A banda:

Richard Bona - basszusgitár & ének
Taylor Haskins - trombita
Adam Stoler - gitár
Etienne Stadwijk - billentyűk
Ernesto Simpson - dob
Roberto Quintero - ütőhangszerek

A repertoár:

1. Muntula Moto / You Want Some Tea, Grandpa?
2. Please Don't Stop
3. Ekwa Mwato
4. Kivu / Suninga
5. Bass Solo / Laisser Parler
6. Kalabancoro
7. Liberty City / Birdland
8. Hungarian Song / Samaouma 
9. Percussion & Drum Solo
10. O Sen Sen Sen
11. Djombwe / I Wish / Trains
Ráadások:
12. New Song
13. Ewoudou

Itt lent megtekinthetitek a buliról készített fotóalbumomat
(lapozás a bal-jobb nyilakkal):



Fotók: (c) Greg

Írjátok meg, hogy Nektek hogy tetszett a koncert!

12 komment · 1 trackback

Címkék: richard bona

A szavazás győztese: Sonny Rollins

2008.11.28. 19:50 :: GregJazz

Az októberi ádáz küzdelmet követően, véleményeitek alapján a szavazás győztese az igazi élő legenda: Sonny Rollins lett. Hogy milyen kifejezések juthatnak róla először eszünkbe? Életerővel teli, örök úttörő, több mint 60 éve szaxofonos és természetesen az Oleo című szerzemény...

Poll Results 2008-10Theodore Walter Rollins 1930. szeptember 7-én New Yorkban született. Gyermekkorában zongorázni kezdett, majd altszaxofonozni tanult, 16 éves korától pedig tenoron játszik. Már a gimnáziumi évei alatt is olyan, később neves előadókkal zenélt együtt, mint Jackie McLean vagy Kenny Drew. 1949-ben Babs Gonzales énekessel rögzítette első hangfelvételét. Ezek után J. J. Johnson, Bud Powell, Miles Davis, Charlie Parker, Thelonious Monk és a Modern Jazz Quartet tagjai lettek partnerei a fellépéseken és a lemezeken egyaránt. 1950-ben fegyveres rablásért letartóztatták, majd a rá kirótt 3 éves börtönbüntetésből 10 hónapot le is ült. A feltételes szabadlábra helyezését követően nem sokkal azonban heroin-használat miatt elvonókúrára kényszerült.

1955 végén csatlakozott Max Roach-Clifford Brown kvintettjéhez, majd ezt követően saját zenekarait vezette. Rollins az '50-es években csaknem 40 saját lemezt adott ki, többek között a Prestige, a Blue Note, a Contemporary, a Verve és a Riverside kiadók gondozásában. Az ő nevéhez fűződik az 1957-es Way Out West album, amelyben elsőként zenéltek szaxofon-bőgő-dob felállásban, zongora nélkül... Ekkoriban „Newk” volt a kor legünnepeltebb tenorszaxofonosa, egészen addig, amíg John Coltrane fel nem tűnt a színen.

„Mire Sonny Rollins előkerült Lexingtonból, és visszajött New Yorkba, Trane már beépült a bandába, és átvette a Sonnynak fenntartott helyet. Trane akkorra már annyira jól fújt, hogy mikor Sonny meghallotta, még ő is stílust váltott, és elvonult gyakorolni, pedig az ő stílusa sem volt piskóta. Párszor kiment a Brooklyn hídra - nekem legalábbis így mesélte valaki -, hogy zavartalanul gyakorolhasson.” - Miles Davis

Sonny Rollins1959 és 1961 között először vonult félre a zenei közéletből. Visszatérését követően, Jim Hall gitárossal muzsikált, valamint avantgard kísérletezésbe kezdett. A '60-as években csaknem 20 felvétele jelent meg, egyes lemezeken olyan kísérőkkel, mint Coleman Hawkins, Herbie Hancock, Elvin Jones. 1968-tól újabb visszavonulás következett karrierje során. 1971-ben tért vissza, sokkal inkább R&B-, pop- és funk-hatásokkal fűszerezett stílussal, például Billy Cobham oldalán. 1981-ben szerepelt a The Rolling Stones Tattoo You című albumán is. 1986-1996 között szintén nem jelentkezett új lemezzel.

A Saxophone Colossus” - ahogyan egy korai lemezcíme alapján nevezik - 2001. szeptember 11-én a World Trade Center leomlásakor a pár sarokkal arrébb lévő otthonából, hangszerével a kezében őt is evakuálták. A tragikus események ellenére azonban négy nappal később a neves Berklee School of Musicon lépett fel, amelyet később Without A Song: The 9/11 Concert címmel kiadták CD-n. Ezen az albumon hallható Why Was I Born? nótában előadott szólójával 2006-ban Grammy-díjat nyert. Ugyanebben az évben jelent meg legutóbbi stúdió munkája, a Sonny, Please. Rollins egy fantasztikus és még mindig aktív művész, akit igazán nagy öröm hallgatni! Manapság is turnézik, DVD-i és válogatás lemezei jelennek meg.

Sonny Rollins világszám volt. Briliáns. Nagyon érdekelte Afrika. Van egy száma, az Airegin, aminek azért adta ezt a címet, mert visszafelé olvasva Nigéria. (...) Egyébként szokása volt, hogy behozta a szerzeményeit a stúdióba, aztán ott helyben rögtön át is írta őket. Letépett egy darab papírt, leírt rá egy taktust, pár hangot, akkordot vagy egy akkordmenetet. Bevonultunk a stúdióba, és megkérdeztem tőle: 'Hol a nóta, Sonny?' Mire ő: 'Még nem írtam meg' vagy 'Még nem fejeztem be'. Ilyenkor azt játszottam, ami már megvolt, ő meg elvonult valahova egy sarokba, lekörmölte a dolgokat egy cetlire, és egy kis idő múlva visszajött, hogy kész. Az egyik nóta, amit így írt, az Oleo volt. Egy akkoriban népszerű margarinfajtáról, egy olcsó vajpótlékról kapta a címét. ” - Miles Davis



 

7 komment

Címkék: sonny rollins

A hónap jazzere: Billy Cobham

2008.11.24. 23:45 :: GregJazz

Ki az a Svájcban élő, 64 éves panamai születésű afroamerikai dobos, aki szerepelt az alábbi albumokon?

Miles Davis: Bitches Brew, Stanley Clarke: School Days, Larry Coryell: Spaces, George Benson: White Rabbit, Peter Gabriel: Passion: Music For The Last Temptation Of Christ.

Billy Cobham 1A megfejtés William C. Cobham, a világ egyik legmeghatározóbb fúziós jazz dobosa. Gyermekkorát New Yorkban töltötte, a High School of Music and Artban végzett, 1965 és 1968 között az amerikai hadsereg zenekarát erősítette. Leszerelését követően Horace Silver zongorista együttesének tagja volt, George Bensonnal karöltve. Mielőtt Miles Davis-hez szerződött volna (a Live-Evil, a Get Up With It, Circle In The Round, az On The Corner, a Directions és A Tribute To Jack Johnson albumokon is hallhatjuk őt) a Brecker Brothers-szel és John Abercrombie-val dolgozott együtt. 1971-ben John McLaughlinnal megalapították a jazz-rockot a keleties zenével ötvöző The Mahavishnu Orchestrát, amelyben Billy Cobham mindössze három évet (az 1984-es újraegyesülést is beleszámítva) tevékenykedett. Itt olyan neves társai voltak, mint a billentyűs Jan Hammer vagy a szaxofonos Bill Evans. 1973-ban rögzítette élete első és talán mindeddig leghíresebb szólóalbumát, a Spectrumot. Ugyanebben az esztendőben, mint session-muzsikus vett részt John McLaughlin és Carlos Santana közös lemezének, a Love Devotion Surrender felvételén, valamint turnéján. Míg a '80-as években Jack Bruce-szal és Larry Coryellel dolgozott együtt intenzíven, a '90-es években inkább ismét szólókarrierjére koncentrált, amelynek gyümölcsei lettek a Nordic, a Focused és a Paradox című, meghatározó jelentőségű CD-k. A 2000-es években elkészítette a rengeteg vendégzenészt felsorakoztató, populárisabb műfajú Drum'n'voice, illetve Drum'n'voice 2 lemezeket. Legfrissebb munkája az idén év elején megjelent Fruit From The Loom.

Billy Cobham 2

Billy Cobham egy elképesztő erejű, észbontó technikájú, ugyanakkor rendkívül érzéki dobos és zeneszerző. Groove-jai egyediek és összetéveszthetetlenek, játsszon akár jazzt, swinget, fusiont vagy funkot. Billy ugyanúgy tud dobolni jobb és bal kézzel, ún. „open handed” technikát alkalmaz, azaz nem kell keresztezie a kezeit játék közben, amikor a lábcint és a pergőt üti. Cobham az elsők közé tartozott, akik több mint három lábdobot és/vagy pergőt, illetve még ennél is több lábcint használtak. Élőben külön show-elemnek számít, amikor kézzel dobol vagy egyszerre négy verővel virgázik. A Yamaha, a Sabian és a Vic Firth cégek endorsere.

Billy immár 25 éve Svájcban él, elmondása szerint ideális központi elhelyezkedés miatt választotta az alpesi országot, és egyáltalán nem hiányzik neki Amerika.

„Feltettem magamnak a kérdést, mi lenne, ha eltöltenék hat hónapot Európában, hogy kiszellőztessem a fejem és új távlatokkal térjek vissza az Államokba. Azóta több mint 20 éve vagyok itt, mert úgy éreztem, maradnom kell. Itt találtam rá a beteljesülésre, s még rengeteg a felfedezni való terület.” - Billy Cobham

Cobham 2000 októberében a Pertőfi Csarnokban adott emlékezetes koncertet svéd-amerikai bandájával, a North By Northwesttel. Előtte a Belga sörözőben elfogyasztotta kedvenc ételét, a sztrapacskát, valamint a napi szokásos squash-olási szenvedélyének is hódolt és kis híján legyőzött egy magyar edzőt. :) 2005 júliusában a Millenáris Fogadóban pedig Spectrum elnevezésű formációjával nyűgözte le a nagyérdeműt: Frank Gambale (gitár), Tom Coster (billentyűk), Ric Fierabracci (basszusgitár).

Íme egy látványos szóló, illetve az egyik kedvenc nótám Cobhamtől, a Red Baron:



6 komment

Címkék: billy cobham

süti beállítások módosítása