GregJazzBlog

Idén nyáron ismét a július hónap lesz a legmozgalmasabb a külföldi jazz-koncertek szempontjából. A gazdag választék most sem csak a fővárosra, hanem például Gyulára és Veszprémre is koncentrál. Íme némi - közel sem teljes - ízelítő a soron következő fellépésekből, amelyeket nem érdemes kihagyni:



Előadó(k): Mike Stern Band
Komment: Stern júliusban megjelenő új albumának bemutatója
Időpont: 2009.07.09. csütörtök, 20:00
Helyszín: Budapest, Millenáris Teátrum
Jegyárak: 8.900 Ft
Link: http://www.millenaris.hu/

Előadó(k): B. B. King
Komment: One More Time turné a „blues királyától”
Időpont: 2009.07.16. csütörtök, 20:00
Helyszín: Budapest, Papp László Sportaréna
Jegyárak: 7.500 Ft, 9.500 Ft, 12.500 Ft, 15.000 Ft, 19.000 Ft, 25.000 Ft, 29.900 Ft
Link: http://www.budapestarena.hu/

Előadó(k): The Syndicate
Komment: Joe Zawinul tribute a XVIII. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon
Időpont: 2009.07.18. szombat, 19:00
Helyszín: Gyula, Várszínpad
Jegyárak: 4.000 Ft, 6.000 Ft
Link: http://www.gyulaivarszinhaz.hu/

Előadó(k): Steve Lukather
Komment: A Toto együttes egykori gitáros-énekese a Dunán
Időpont: 2009.07.21. kedd, 20:00
Helyszín: Budapest, A38 Hajó
Jegyárak: 6.900 Ft
Link: http://www.a38.hu/

Előadó(k): George Benson
Komment: Best of koncert a jazzgitáros legendától
Időpont: 2009.07.22. szerda, 19:30
Helyszín: Budapest, Papp László Sportaréna
Jegyárak: 7.500 Ft, 9.900 Ft, 12.500 Ft, 15.000 Ft, 19.000 Ft
Link: http://www.budapestarena.hu/

Előadó(k): Jan Garbarek Group
Komment: A norvég szaxofonos idei második fellépése hazánkban
Időpont: 2009.07.24. péntek, 21:00
Helyszín: Veszprém, Veszprémi Vár
Jegyárak: 5.900 Ft, 7.500 Ft, 8.900 Ft
Link: http://www.veszpremfest.hu/

Előadó(k): Candy Dulfer, Maceo Parker
Komment: 2 in 1, a világ két legjobb funk szaxofonosának fellépései
Időpont: 2009.07.25. szombat, 20:00
Helyszín: Veszprém, Veszprémi Vár
Jegyárak: 8.900 Ft
Link: http://www.veszpremfest.hu/

Előadó(k): Salif Keita
Komment: „Afrika arany hangja” és zenekara Maliból
Időpont: 2009.07.26. vasárnap, 20:00
Helyszín: Veszprém, Veszprémi Vár
Jegyárak: 3.900 Ft, 4.900 Ft, 6.900 Ft
Link: http://www.veszpremfest.hu/



Remélem minél több koncerten találkozunk majd! :)

A mai nappal beköszöntött a meterológiai nyár. Ennek jegyében szeretnék bemutatni Nektek pár érdekes feldolgozást George Gershwin Summertime című szerzeményéből. Gershwin 1933 decemberében kezdte írni a szóbanforgó dalt, amely a Porgy And Bess című opera egyik meghatározó motívuma lett. Az ária szövegét DuBose Heyward, Dorothy Heyward és Ira Gershwin írták. A kompozíció állítólag egy ukrán altatódalon alapul, amit Gershwin egyszer New Yorkban hallott egy ukrán kórus fellépésén. A Summertime-ból hamarosan igazi standard vált, és többek között a következő művészek adták elő: Billie Holiday, Art Blakey, Charlie Parker, John Coltrane, Miles Davis, Janis Joplin, Courtney Pine, Sarah Vaughan, Yehudi Menuhin & Stéphane Grappelli, Joni Mitchell & Herbie Hancock, The Doors, Peter Gabriel.

Jó szórakozást az alábbi öt videóhoz:

Áprilisban az olasz-kanadai származású, Michael Bubléra érkezett a legtöbb – már-már gyanús mennyiségű – szavazat. Az énekes tehetségére 15 éves korában figyelt fel a család, amikor karácsonykor a White Christmast énekelte. Ezek után zeneszerető nagyapja kezdett el foglalkozni vele, s ismertette meg őt a legnagyobb jazz standardekkel. Innentől kezdve indult el különböző tehetségkutató versenyeken, illetve fellépett klubokban, bárokban, hajókon, ünnepségeken és még ki tudja hány helyen. 25 éves korában azonban már azon volt, hogy Torontóból visszaköltözik Vancouverbe, s feladja zenei álmait és újságíróként dolgozik tovább. Pályafutásában azonban áttörés következett be, amikor meghívást kapott a volt kanadai miniszterelnök lányának esküvőjére, hogy ott előadja a Mack The Knife-ot. A sikerre való tekintettel rögtön be is mutatták a híres producernek, David Fosternek, akinek segítségével - több nehézséget leküzdve - három évvel később Michaelnek sikerült megjelentetnie legelső szólóalbumát. A saját nevét viselő lemez olyan klasszikusokat tartalmazott, mint a Fever, a The Way You Look Tonight, a For Once in My Life, a Moondance, a You'll Never Find Another Love Like Mine és a How Can You Mend a Broken Heart?. Bublé debütálásával világszerte sikert sikerre halmozott.

2004-ben egy koncert CD/DVD-jén kívül még egy karácsonyi albuma is napvilágot látott. A következő évben az It's Time került kiadásra, amely korong olyan standardokat vonultatott fel, mint például: You Don’t Know Me, Feeling Good, Can't Buy Me Love, Save The Last Dance For Me, Song For You, Quando, Quando, Quando. A Sinatrát idéző ifjú crooner a folytatásban mind nagyzenekari jazz műveket, mint popslágereket is előadott. Számos Juno-díj mellé 2007-ben a Call Me Irresponsible című CD-ért Grammy-díjat is nyert. A mindig elegáns Michael Bublé ismerős lehet mozifilmek betétdalaiból, sőt a vászonról is, hiszen több hollywoodi alkotásban, mint színész szerepelt. Bublé barátnője a brit színénsző, Emily Blunt. Következő dobása, a június közepén megjelenő Michael Bublé Meets Madison Square Garden című újabb CD/DVD-je lesz.



Michael Bublé popot énekel:



Michael Bublé swinget énekel:

Az idén 67 esztendős Jack DeJohnette a világ egyik legelismertebb dobosa. A chicagói születésű Jack gyermekkorában 10 éven át tanult klasszikus zongorát, majd a gimnáziumi évei alatt választotta a dobolást. Játszott az R&B-től kezdve egészen a free jazzig sokféle stílust. Szülővárosában, az American Conservatory of Music-ban végzett, majd 1966-ban a jazz fellegvárába, New Yorkba költözött. Itt együtt zenélt John Pattonnal, Jackie McLeannel, Betty Carterrel és Abbey Lincolnnal. Ezek után csatlakozott Charles Lloyd szaxofonos kvartettjéhez, amelynek két másik tagja Keith Jarrett zongorista és Ron McClure bőgős voltak. Így turnéztak közösen az USA-ban, Európában, a Közel-Keleten, sőt az elsők között voltak, akik első amerikaiként felléptek a Szovjetunióban is. New Yorkban DeJohnette kísérte a legnagyobb beboppereket: John Coltrane-t, Thelonious Monkot, Freddie Hubbardot, Bill Evans-t és Stan Getz-et. 1969 augusztusában Jack DeJohnette váltotta a nagyszerű Tony Williams-et Miles Davis együttesében a Bitches Brew-sessionök idején, éppen akkor, amikor a fúziós jazz irányzat megszületett. A ’70-es évektől kezdve több saját jazz groupot is vezetett, ilyen volt a Compost, a Directions, a New Directions, a Gateway és a Special Edition. Húsznál is több albumot jelentett meg saját neve vagy formációi égisze alatt, olyan nagy presztízsű kiadóknál, mint a Milestone, az ECM, az Impulse! vagy a Blue Note.



Jack DeJohnette munkásságát a különböző triók mindig is markánsan meghatározták. Karrierjét a ’80-as évektől Keith Jarrett nagy jelentőségű és rendkívül sikeres triójában betöltött szerepe határozta meg, ahol a ritmusszekciót Gary Peacock nagybőgőssel együtt alkotják mind a mai napig. Kiadott közös lemezeik száma szintén már húsz felett jár. A dobolás mellett Jack fellépett Bobby McFerrinnel és Lyle Mays-zel is, a Voicestra trió tagjaként, amely projekt csak és kizárólag a vokális muzsikával történő kísérletezésről szólt. DeJohnette 2003-tól a Trio Beyond oszlopos tagja lett, Larry Goldings orgonista és John Scofield gitáros mellett, amely formáció a The Tony Williams Lifetime előtti tisztelgés okán jött létre. Jack mostanában együtt dolgozik Bruce Hornsby énekes-zongorista triójával is. Improvizációs képességei, rendkívül kifinomult stílusa és mérhetetlen muzikalitása miatt jogosan tartják Roy Haynes, Tony Williams és Elvin Jones méltó utódjának.



Jack szerepelt még két személyes kedvenc formációmmal, a Herbie Hancock-féle The New Standarddel (Hancock, Scofield, Holland, Alias és M. Brecker), valamint saját bandájával, a Parallel Realities-zel (Hancock, Metheny és Holland). Mindkettővel rendkívül színvonalas és példaértékű fúziós muzsikát játszottak. A fantasztikus dobos több alkalommal fellépett már hazánkban, többek között a Keith Jarrett Standards Trioval is. Talán legemlékezetesebb fellépései közé tartozott, amikor 2002-ben és 2003-ban, két egymást követő tehetségkutató verseny jazzgáláján díszelnökként vett részt a Budapest Kongresszusi Központban. Hazánkban közös felvételt készített John Patituccival közösen a Szakcsi Generation című lemezen, ahol a szupersztár ritmusszekció négy magyar zongoristát kísért: Szakcsi Lakatos Bélát, Szakcsi Lakatos Róbertet, ifj. Szakcsi Lakatos Bélát és Oláh Kálmánt.

Jack DeJohnette közreműködött Michael Brecker legutolsó, két évvel ezelőtt megjelent poszthumusz CD-jén, a Pilgrimage-en. Legújabb műve, a Music We Are (11 trackes CD és egy rövid DVD) ismét egy trió alkotás, méghozzá Wayne Shorter két jelenlegi zenésztársával, John Patituccival és Danilo Pérezzel karöltve, csakis ínyenceknek!

2009. május 2-án a Művészetek Palotájában 1700 néző előtt csoda történt. Annak ellenére, hogy Snétberger Ferenc, Richard Bona és Paolo Vinaccia ebben a formációban életükben először játszottak együtt, két órára szó szerint elvarázsolták a nagyérdeműt.



Az 52 éves salgótarjáni születésű Snétberger Ferenc gitárművész már több mint 20 éve él Berlinben. Kora gyermekkorában roma muzsikát játszott, tinédzserként klasszikus gitárt tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett jazz szakon. Később a brazil és a spanyol zenei irányzatokat tanulmányozta, majd beépítette saját stílusvilágába, a tangó és az indiai muzsika mellé. Példaképei között éppúgy megtalálható édesapja, valamint Egberto Gismonti, Django Reinhardt, Wes Montgomery, Jim Hall és Johann Sebastian Bach. A végtelen szerénységéről és profizmusáról híres gitáros itthon elsősorban a Trio Stendhal formációval lett ismert, s a későbbiekben olyan világsztárokkal nyílt lehetősége együtt játszani, mint Didier Lockwood, Dhaffer Youssef, Anthony Jackson, Bobby McFerrin, James Moody, Herb Ellis, Pat Metheny és Markus Stockhausen. Snétberger 2004-ben alapította a Trio Nomadot, amelyben a norvég bőgős legenda Arild Andersen, illetve az olasz származású, de Oslóban élő ütőhangszeres - a szóban forgó est egyik közreműködője - Paolo Vinaccia szerepel.



A tíz esztendővel fiatalabb basszusgitáros-énekes-zeneszerző Richard Bonát nem kell különösen bemutatni. Egy kis kameruni falucskában, Mintában született. A saját maga által fabrikált hangszereken játszó és templomokban éneklő tehetség meg sem állt Párizsig, majd később New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. A Zawninul Syndicate, a Pat Metheny Group, a Mike Stern Band és a Steps Ahead után manapság saját szólómunkáira és bandájára koncentrál. Nagy szerencsénkre a gulyásleves és Magyarország iránt érzett szeretetéről már rengetegszer megbizonyosodhattunk élőben is. Hihetetlen technikai tudása, csodaszép énekhangja és egyedülálló humora nagyon hamar a világ egyik legkeresettebb jazz zenészévé tette.



Az általam csak „SnétBonának” keresztelt együttest teljes teltház fogadta a Duna-parton. A koncertet Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezője nyitotta meg, így számomra azonnal világossá vált, hogy ismét az ő zseniális munkáját dicséri ennek az egyedülálló bandának az összehozása. A volt pedagógus és egykori rádiós felhívta a figyelmet a világzene, a jazz és a különböző kultúrák összeolvasztásának kísérletére, amely e hangverseny alatt valóban ki is bontakozott előttünk. Becslésem szerint a trió tagjai összesen legalább nyolc nyelven beszélnek (magyar, roma, német, angol, douala, francia, olasz és norvég), de az egyetlen közös nyelv - az angolon kívül - azonban maga a nagybetűs ZENE! Ennek a tanúbizonyságát mindenki láthatta-hallhatta, aki ellátogatott erre a páratlannak ígérkező és talán soha vissza nem térő alkalomra.



Snétberger Ferenc akusztikus gitárjával egyedül kezdte meg a parádés koncertet. A nyugodt, latinos ízű ballada, már az első másodpercektől fogva teljesen lekötötte a közönség figyelmét, az emberek rezzenéstelenül ültek és néma csend uralta a hangversenytermet. A hihetetlenül pontos és precíz gitárjáték emelkedett hangulatot teremtett, amelyet a sztárvendég felkonferálása és színpadra érkezése, s a trió harmadik tagjának megjelenése még tovább fokozott. Az első közös nóta egy pörgős tempójú szerzemény volt, Bona részéről alázatos és kottából játszott walking bass-zel. A pastoriusos színezések mellett rögtön egy virtuóz basszusgitár szólóban is gyönyörködhettünk, a sodró perka nagyon hangulatosan szólt, a gitár pedig hol dallamot, hol improvizációt, hol sikálást hozott. Egy vad ütőhangszeres szólót követően jött némi nyugalom, majd a visszatért a téma, azután seprűzés és a stílusos befejezés. Egészen idáig a művészeken kívül szerintem senki sem tudta pontosan, hogy milyen produkcióra is számíthat Snétbergertől és Bonától, még azok sem, akik külön-külön jól ismerik mindkettőjük munkásságát. Nos, ez az igazi fúzió! A harmadik, népdal-jellegű, lassú és gyönyörű nóta Richard részéről fegyelmezett basszus-kíséretet követelt - némi üveghanggal tarkítva -, de a szólójába poénból beleszőtte a Summertime dallamát is. A negyedik dal szintén magyar népdal elemeket tartalmazott, izgalmas váltásokkal, időleges gyorsulással, majd lassulással. A gitár végig csodálatosan, érzékien szólt, az őrületes Fodera-szóló alatt csak Paolo perkája kísért. A sorrendben ötödik szerzemény gyönyörű intróját követően a kameruni pacsirta is dalra fakadt. A dallamos, angyali ének szólamát később a gitár is ugyanúgy megismételte. Finom cinek, dörmögő basszus és ismét egy szépséges basszus-szóló jellemezte ezt a leginkább talán Pat Metheny stílusára emlékeztető tízpercest, amely egy sokáig kitartott énekhanggal ért véget. A következő, keleties hangzású szám sejtelmesen és speciális ütős effektekkel kezdődött. Bona csak később csatlakozott be a szép ívű kompozícióba, amikor is ügyes akusztikus gitár és basszusgitár kérdezz-felelek alakult ki a két művész között. Snétberger ismételten fantasztikusan érzékien és könnyed stílusban pengetett, majd egy húzós gitár és perka szóló után Bona előhozta az ismert basszus futamot, amelyet rendszerint a Laisser Parler előtt szokott előadni. Mindez találóan illeszkedett a nóta ezen részéhez, majd slappelésbe torkollott a vég, elpoénkodott perka-gitár-basszus effektek egymásra licitálásával. Az egész mű nekem úgy hatott, mintha elindultunk volna John McLaughlintól Jan Garbareken át, egészen Paco de Lucíáig.



Ezek után Feri és Paolo elhagyták a színpadot, és Bona egyedül csapott bele a szokásosnak nevezhető basszus-ének szólójába, különös figyelmet fordítva az extra mély hangokra. Először egy rögtönzést, majd Mike Stern Still There című lírai szerzeményét adta elő. A nyolcadik nótában Bona harmonika effektjével szállt be az ismét Metheny-s feelingű előadásba Snétberger mellé, aki bravúrosan szólózott szinte a dal teljes időtartama alatt, míg Vinaccia érzékien seprűzött. Richard dörmögő basszusa szinte hangról-hangra megegyezett a harmadik számban előadottal, de itt még a híres Tutu melódiáját is felismerni véltem, amelyet Marcus Miller 1986-ban írt Miles Davis-nek. A minden szerzeményt megelőző hangolás alatt Richard ezúttal fütyült egyet, nevetést váltva ki ezáltal a közönségből. Az ütős heves tapssal indította a vérbeli flamencot, amelyet szédületes sebességű gitár-basszus uniszóló, szuper perkázás, valamint kemény basszus-gyűrés jellemzett, visszatérő elemként szintén a Laisser Parler előtti résszel. Az első ráadásban, mely az est vitathatatlan fénypontja volt, Bona régi ígéretét váltotta be azzal, hogy végre - most már valóban! - egy magyar dalt adott elő. Azt mondta, aggodalomra semmi ok, nála van a szöveg és a kotta is, úgyhogy megkérte Ferit, hogy játssza el neki előre a melódiát és utána ő folytatja. A nóta a Kis kece lányom című népdal volt, amelyet Richard afrikai akcentussal, de végül is érthetően énekelt el a nézők nagy-nagy örömére. Amikor a rajongók is besegítettek, Richard komolyan elcsodálkozott a magyarok muzikalitásán. A jelenet kísértetiesen hasonlított a tavaly júliusi Herbie Hancock-koncertre Veszprémben, ahol Lionel Loueke dalolta el a Tavaszi szél vizet áraszt című nótát. A második ráadás, azaz a tizenegyedik szerzemény hatalmas slappelések közepette kezdődött el, s a nagy jammelés alatt a közönség ütemesen tapsolni kezdett. A dal a The Champs 1958-as, mindenki által ismert instrumentális Tequilája volt, ezúttal magyarosítva „Pálinká”-ra. Ezt a slágert Bona hozhatta be a repertoárba, hiszen az év elején a hasonló felállású Sylvian Luc-Steve Gadd-Richard Bona trió adta elő többször nagy sikerrel. Paolo és Bona rengeteget hülyéskedtek a beszólásaikkal, majd egy csúcs basszus-perka szóló következett. A meghajlások után kedves gesztusként a vendég Bona mutatta be a főszereplő Snétbergert a nagyérdeműnek. A közönség óriási tombolással követelte vissza a művészeket, miután egyedül Snétberger Feri jött vissza a színpadra, hogy: „Kiküldtek meghajolni.”.



Az esemény szerintem már most májusban is nyugodtan nevezhető „az év koncertjének”. A három zenész között olyan összhang jött létre az első pillanattól kezdve, mintha mindig is együtt játszottak volna, és nem most életükben először. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bona 2005-ből a Veszprémi Fesztiválról már nem emlékezett az előtte fellépő Snétberger-Andersen-Vinaccia trióra, így a YouTube-on nézett/hallgatott utána gitárosunknak. Érdekes látvány volt, ahogyan mindhárman végig ülve, sokszor puszta kézzel játszottak (nem használt egyikük sem pengetőt, s néha az ütős verőt sem), igazán jó hangulatban, jól emészthető, könnyed stílusban, amely Ferencre korábban ennyire nem volt jellemző. Snétberger előadott szerzeményei egytől-egyig tökéletes remekművek voltak, játéka pedig a világ legnagyobb gitárosaival vetekszik. Visszafogottsága és zárkózottsága miatt nem volt a szavak embere, ezért a banda bemutatásán kívül sajnos semmilyen extra információt nem osztott meg velünk. Bonayuma végre-valahára teljesen más arcát mutatta, mint a megszokott A38-beli koncerteken, hiszen ő itt vendég és kísérőzenész volt, nem pedig zenekarvezető. Szemmel láthatóan élvezte a közös és új kihívásokat jelentő munkát, s azon sem lennék meglepve, ha egyszer ennek a projektnek folytatása lenne... Richard főleg kottából játszott, de amikor rögtönzött, nagyon sokszor mosolygott össze Snétbergerrel és Vinacciával. Az ütőhangszeres/dobos Paolo volt a nap kellemes meglepetése, hiszen szakadt, metálos kinézete ellenére, ritmuszenészként dallamokban és harmóniákban képes gondolkodni, s annyira finoman és érzékkel virgázik, hogy az valóban ritkaság. A Trio Stendhal és a Trio Nomad után a Snétberger-Bona-Vinaccia trió egyértelműen beleírta magát Snétberger Ferenc - sőt, talán Richard Bona - életművébe. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a magyar Szabó Gábor és Zoller Attila mellett magasan ott ragyog Snétberger Ferenc csillaga a világ legnagyszerűbb jazzgitárosainak egén, akivel nagy nemzetközi sztárok is ilyen szívesen és ekkora örömmel muzsikálnak együtt.

A banda:

Snétberger Ferenc - akusztikus gitár 
Richard Bona - basszusgitár & ének
Paolo Vinaccia - ütőhangszerek

Richard Bona énekel (hátulnézetből):



Kis kece lányom (hátulnézetből):

 

Fotók: (c) Greg