2008 novemberében a Zenész Magazinban jelent meg az alábbi interjúm Kaltenecker Zsolttal, amelyre már egy korábbi bejegyzésemben utaltam. Ezúttal nemcsak a bevezetőt, hanem a teljes riportot is elolvashatjátok! Íme:

Beszélgetés Kaltenecker Zsolttal

Kaltenecker Zsolt az egyik legjelentősebb hazai jazz zongorista. Kaltenecker Trio nevű formációjával egy évtizeddel ezelőtt robbant be a köztudatba. Változó felállásban mind fúziós, mind akusztikus jazz terén kiemelekedőt alkotott, miközben játszott szólóban és duóban is. Belekóstolt a nu jazzbe és a magyar sikereken túl, bizonyított már Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Lengyelországban, Oroszországban, Angliában és Japánban. Az utóbbi időben a zongora helyett kizárólag elektronikus hangszereken játszik. Zsolttal a kezdetekről, zenei példaképeiről, jelenlegi munkáiról, az európai jazz helyzetéről és még sok minden másról beszélgettünk.


Fotó: Kondákor László

Greg: Mennyi idős korodban és kinek a hatására kezdtél el zenélni?
Zsolt: Hét éves koromban kezdtem a zenével foglalkozni.
          Nagymamám zongora- és énektanár volt, csakúgy
          mint a keresztanyám, így evidens volt, hogy zongorázni
          kezdtem tanulni. Kezdetben nem voltam túl lelkes, de jól és
          könnyen ment, úgyhogy lassan rákaptam.
Greg: Mindig is a billentyűk vonzottak, vagy kipróbáltál más
          hangszereket is?
Zsolt: Eszembe se jutott más, bár az igaz, hogy már
          gyerekkoromban izgattak a szintetizátorok.
Greg: Milyen zenekarban játszottál életedben először?
Zsolt: Egy amatőr instrumentális rock zenekarban 1985 körül.
Greg: Hogyan csöppentél bele a jazz világába? Mi volt számodra a
          leginkább vonzó ebben a műfajban?
Zsolt: Keith Jarrett és Chick Corea hatására kezdtem jazzel
          foglalkozni. Leginkább a bonyolult ritmusvilág és az
          improvizálás lehetősége vonzott.
Greg: A Zeneművészeti Egyetem elvégzése után magántanulóként
          New Yorkban folytattad a tanulmányaidat. Milyen
          tapasztalatokkal gazdagodtál odakint?
Zsolt: Sok koncerten voltam, élőben hallhattam a legjobbakat. Ez
          1996-ban Magyarországon még elég ritkán adatott meg, a
          net még gyermekcipőben járt nálunk, és hol volt még a
          MySpace és a YouTube! Úgyhogy ez akkor nekem nagyon
          tanulságos volt. Emellett az azóta elhunyt Jaki Byardtól
          vettem órákat, aki sokak szerint – annak ellenére, hogy
          kitűnő és karizmatikus zongorista volt – elismertségben
          messze elmaradt attól a szinttől, ami neki kijárt volna. Tőle
          is sokat tanultam, nem is igazán közvetlenül a zongorázásról,
          inkább globálisan a zeneművészet, és azon belül a jazz
          lényegéről.
Greg: Mely jazz zongoristák voltak még a játékodra leginkább
          hatással? Kiket emelnél ki és miért?
Zsolt: Keith Jarrettet emelném ki. Az ő játékát ugyanolyan
          boldogsággal hallgatom ma is, mint húsz éve. Ő szerintem
          külön kategória, különösen szólóban. Sok más zongorista is
          hatott rám, de csak egy bizonyos ideig. Esbjörn Svenssont
          és Brad Mehldaut említeném még meg, nagy egyéniségek és
          nagy művészek.
Greg: Rajtuk kívül vannak még további zenei példaképeid?
Zsolt: Persze. Elsőként Szvjatoszlav Richtert és Glenn Gouldot
          említeném. A klasszikus szerzők közül Bach, Mozart,
          Beethoven, Brahms, Schumann és Messiaen. Jazz: Allan
          Holdsworth, Pat Metheny, Joe Zawinul, John Scofield,
          Scott Henderson, Larry Goldings, Michael Brecker,
          Nguyén Le, Jonas Hellborg, Jaco Pastorius, Eivind
          Aarset, Bugge Wesseltoft, John McLaughlin, Tribal Tech,
          Weather Report. És végül, de nem utolsósorban a
          pop/rock/alternatív kategóriákban: Beatles, Pink Floyd,
          Radiohead, Björk, Depeche Mode, Peter Gabriel, Sting.
Greg: Pályafutásod során játszottál szólóban, duóban, trióban és
          egyéb felállásokban. Mely formáció állt hozzád mindig is a
          legközelebb?
Zsolt: Mostanában trióban érzem magam a legjobban, de alapvetően
          mindenféle felállást kedvelek, ha jó a zene.
Greg: Mesélnél a két legutóbbi trió albumotokról, a Shantanszról,
          illetve a Winter’s Tale-ről?
Zsolt: A Shantansz koncepciója az volt, hogy a hagyományos trió
          felállás elektronikus verzióját létrehozzuk szintetizátor-
          basszusgitár-dob összeállításban. Mindezt úgy, hogy csak
          egy szintetizátort használtam. A lemezt ugyanúgy rögzítettük,
          mintha akusztikus trió lenne: rájátszás nélkül. A Winter’s Tale
          pedig egyfajta összegzése és lezárása az addigi trió
          lemezeimnek, egyben átmeneti visszatérés az akusztikus
          zenéhez.
Greg: A Kaltenecker Trio számos korszakon, tagcserén és
          stílusváltáson ment keresztül az elmúlt tíz évben. Mi újság
          most a zenekarral?
Zsolt: A Kaltenecker Trio jelenleg nem létezik. Nem inspirált már a
          hagyományos (billentyű-basszus-dob) trió felállásban játszani.
          Az utóbbi tíz évben nyolc ilyen jellegű trió lemezt készítettem,
          eléggé különböző karakterűeket. Nem akarom ismételni
          magam, új kihívásokat, új lehetőségeket keresek. Ezért most
          minden energiámat a K.L.B. (Kaltenecker-Lukács-Borlai)
          nevű új formációba fektetem. Ez egy nagyon izgalmas felállás,
          nincs külön basszusgitáros vagy bőgős, én basszusozok
          Minimoogon bal kézzel. Ahogy a név is mutatja, ez egy közös
          vállalkozás. Egyenlő arányban hozunk ötleteket, számokat és
          mindhárman potenciális szólisták vagyunk erős karakterrel.
          Most fejeztünk be egy kéthetes csehországi és szlovákiai
          turnét. A koncertek többségéről felvétel készült, ezekből
          válogatunk majd az első K.L.B. lemezre.



Greg: Milyen érzés magyar előadóként külföldön játszani? Mennyiben
          különbözik az ottani közönség reakciója az itthon
          megszokottól?
Zsolt: Ahogy mondani szokás, senki sem lehet próféta a saját
          hazájában. Budapesten nehéz játszani, és annak ellenére,
          hogy van egy viszonylag szűk réteg, akik folyamatosan járnak
          a koncertjeinkre és érzik, értik a zenénket, az átlag hallgató
          sokkal kevésbé nyitott, mint mondjuk Pozsonyban vagy
          Prágában. Vidéken egy fokkal jobb a helyzet.
Greg: Hogyan látod a közép-kelet-európai jazz mai helyzetét és
          jövőbeli irányát?
Zsolt: Azt gondolom, hogy globálisan az európai jazz eljutott oda,
          hogy egyenértékű az amerikaival, uram bocsá' izgalmasabb,
          változatosabb. Kialakult egy olyan európai nyelvezete a
          jazznek, amely már úgy is megállja a helyét, ha nem használja
          az amerikai bebop, hard-bop tradíció elemeit. Sajnos ennek
          ellenére, még mindig sok egyébként kiváló európai zenész csak
          addig jut, hogy profi módon kopírozza az amerikai
          mainstreamet. Szóval, szerintem a lényeg az lenne -
          különösen hazánkban -, hogy ne csináljuk már össze
          magunkat feltétel nélkül egy zenésztől vagy zenekartól csak
          azért mert amerikai, és merjünk önmagunk lenni. Merjünk
          kipróbálni mindent amit jónak, igaznak, izgalmasnak tartunk
          mi, itt, most.
Greg: Rengeteg zenei műfajban mozogsz otthonosan, s ezeket mind
          előszeretettel és könnyedén kombinálod is egymással. Van-e
          még olyan stílusirányzat, amelyet nem próbáltál, viszont ha
          egyszer úgy adódna, szívesen belekóstolnál?
Zsolt: Az indiai zene mindig izgatott, de most ez a vágyam is
          teljesült: június óta tagja vagyok Lantos Zoltán zenekarának,
          amely jelenlegi formájában az indiai zene és a nu-jazz
          ötvözésére törekszik.
Greg: Jelen pillanatban milyen projekteken és kikkel dolgozol együtt,
          és milyen terveid vannak 2009-re vonatkozóan?
Zsolt: A K.L.B. és Lantos Zoltán Mirrorworldje mellett Andrew J-
          vel is rendszeresen együtt dolgozunk.
Greg: Hogyan tudod fenntartani saját magad és mindenkori
          együttesed számára az állandó zenei megújuláshoz szükséges
          inspirációt?
Zsolt: Ahogy a mondás tartja, az életben csak egy dolog állandó: a
          változás. Ha ennek ellenszegül az ember, akkor ellenszegül az
          egész univerzumnak. Szóval, csak hagyni kell, hogy a zene
          menjen a maga útján, és követni kell. Ehhez persze
          rengeteget kell gyakorolni, néha a gondolkodásunkon vagy
          esetleg az életmódunkon kell változtatni. Ez nem könnyű, de
          igyekszem olyan emberekkel együtt dolgozni, akik ezt vállalják.
Greg: Mi a titka a híres balkéz technikádnak?
Zsolt: Nem is külön a balkéz a lényeg, hanem a két kéz teljes
          függetlenítése. Ez egy adottság, amit gyakorlással elég magas
          szintre fejlesztettem. A K.L.B.-ben való játékom csaknem
          teljes egészében ezen a technikán alapszik.
Greg: Melyik volt számodra az elmúlt időszak legnagyobb
          koncertélménye, amelyet a közönség soraiból láttál és
          hallottál?
Zsolt: Keith Jarrett 2007-es szólókoncertje a MüPában.
Greg: Milyen „nem zenei” hobbinak szenteled a szabadidődet
          legszívesebben?
Zsolt: Hosszú séták, kertészkedés takaréklángon, olvasás, mozi,
          színház.
Greg: Köszönjük szépen! További nagyon sok sikert kívánunk
          Neked!



Köszönöm Goldsmann Tamásnak (Zenész Magazin) a megtisztelő felkérést és az engedélyt az interjú utólagos leközléséhez!