GregJazzBlog

„A Yellowjackets elengedhetetlen része zenei életemnek. A muzsikájuk mindig együtt utazik velem.” - Bobby McFerrin

A Yellowjackets 1977-ben alakult, eredetileg Robben Ford Group néven, az alábbi tagokkal: Robben Ford (gitár), Russell Ferrante (billentyűk), Jimmy Haslip (basszusgitár), Ricky Lawson (dob), majd később Marc Russo szaxofonossal egészült ki. A nevét egy darázs fajtáról kölcsönöző fúziós banda 1981-ben jelentkezett először saját lemezzel, 1986-ban és 1988-ban pedig Grammy-díjat is nyertek. Történetükben további változások következtek be: William Kennedy, majd Marcus Baylor dobosok, valamint Bob Mintzer szaxofonos érkeztek a zenekarba. Néhány fellépésen a doboknál Peter Erskine, szaxofonon és fuvolán Katisse Buckingham is kísért. Idén májusban megjelent legújabb albumuk, a Lifecycle sorrendben a huszadik. A cím többek között arra utal, hogy a zenekar életútja körbe ért, azaz ismét kibővültek egy gitárossal, ezúttal nem Robben Forddal, hanem Mike Sternnel.

A bostoni Stern a Berklee College of Music-on Pat Metheny tanítványa volt, játszott a Blood, Sweat & Tears-szel, majd Miles Davis és Jaco Pastorius híres-neves bandáiban, valamint a Steps Aheadben nyűtte a húrokat. Szólókarrierje azóta is ott tündököl a kortárs jazz egén, tizenhárom népszerű lemeze erre az ékes példa. 

A Yellowjackets és Mike Stern közös munkája egyfelől merész vállalkozás, másfelől mégsem annyira nagy meglepetés, hiszen közös kiadónál, a Heads Up Internationalnél dolgoznak, illetve tavaly nyáron a Montreal Jazz Fesztiválon már szerepeltek együtt.

„Ritmikailag ezek a dalok kihívást jelentettek a számomra, de mindig készen állok az ilyen feladatokra. Nem játszom gyakran szokatlan ütemekben, de ezek a srácok még a nehezebb szituációkat is kényelmessé tették, s képes voltam néhány jó szólót játszani Bob szerzeményeire.” - Mike Stern

A Lifecycle egy órás anyaga tíz számot tartalmaz. Íme egy rövid áttekintés nótáról-nótára:

1. Falken’s Maze: Bob Mintzer kompozíciója igen dinamikusan indítja az albumot, az elején erős Stern-hatás érződik, majd mindenki beleadja szólójával, ami csak belefér. A dörmögő basszus és a kimért dob igazi csemegét jelentenek.

2. Country Living: A basszista Jimmy Haslip visszafogott, hangulatos és fülbemászó groove-jában Stern nagyot alakít, akárcsak Mintzer tenoron. A végén még érdekes UFO-hangok is felcsendülnek.

3. Double Nickel: Stern első nótája Yellowjackets lemezen. Gyors, szvinges téma, az elején orgonával és végig nagyszerű kísérettel. Haslip basszus-hangszíne az egekig magasztalható! A zongorista Russel Ferrante hihetetlen érzékkel teszi a szólók alá az akkordokat, majd elengedi magát és egy nagyot alakít a végén. Ezt követően még egy kis dobszólót is hallhatunk Marcus Baylor jóvoltából.

4. Dreams Go: A második Stern-szerzemény egy tipikus, gyönyörű ballada. El tudnám képzelni Mike következő albumán vagy élőben az A38-on. :)

5. Measurement Of A Man: Ferrante kifinomult és enyhén absztrakt művében a zongora, a szoprán szaxofon és a basszusgitár kapja a főszerepet. Stern ezúttal valahol a stúdió sarkában pihent, vagy épp leszaladt sörért. :)

6. Yahoo: Ennek a sodró lendületű Bob Mintzer-nótának a címe az ismert netes cégre vagy annak egyik érdekes magyar jelentésére utal: „félállatias undorító ember”. :) Mintzer, Stern és Ferrante szimultán nyomják benne EWI-n, gitáron és szintin.

7. I Wonder: Ezt a számot szintén az együttes szaxofonosa írta, és ez az egyik kedvencem. Pazar benne a basszus-futam, valamint a szólók és a refrén is eléggé a helyükön vannak. Szeretettel ajánlom mindeninek!

8. 3 Circles: Domináns basszus és űrbéli hangok jellemzőek e dal elején. Latinos zongora-alapú betét hallható kétszer is a szerzemény során, valamint kiemelkedő Stern virtuóz, effektes gitárszólója. Itt hívnám fel a szíves figyelmet Baylor egészséges pergő-soundjára és érzéki cinjátékára is, no meg a gitár-szaxi párbajra a végén.

9. Claire’s Closet: Russell Keith Ferrante Claire nevű lányáról már nem az első dalát komponálja a zenekara számára. Komolyzenét idéző zongorafutamai és Bob Mintzer érzéki klarinét-szólói teszik gazdaggá és varázslatossá ezt a kompozíciót. Ebben a szerzeményben Mike Stern szintén nem szerepel.

10. Lazaro: A balkezes, hathúros basszgitáron játszó Jimmy Haslip, valamint Bob Mintzer közös alkotása a lemez záróakkrodja. Hamisítatlan Jackets-feeling, amelyre az EWI-szaxofon, illetve a szintetizátor-zongora izgalmas párosítások a jellemzők, valamint a Jaco Pastoriust megidéző csodaszép basszus-szóló. Mike Stern már ebben a nótában sem játszik, de nem is igazán passzolt volna hozzá.

A kvartettből lett kvintett lemeze, a Lifecycle egy igazán izgalmas és értékes fusion és post-bop kísérlet. Becsapós érzés, hogy Mike Stern lemezét hallgatjuk-e, amelyben a Yellowjackets-tagok kísérnek, vagy éppen fordítva, Jackets-lemezen vendégeskedik a legendás gitáros. Az album borítóját elnézve, ez utóbbiról van szó. A gyulai koncertnek nagy várakozással nézünk elébe, de valószínűleg először és utoljára láthatjuk így együtt a fiúkat... Talán nem is olyan nagy baj, mivel idén csupán egy új albummal lehettünk gazdagabbak általuk, legközelebb pedig ismét külön Yellowjackets, illetve Mike Stern CD-kkel bővülhet a gyűjteményünk. ;)

Andy Narell New York-i születésű zenész, zeneszerző, zenetanár. Korábban Californiában élt, jelenleg Párizsban lakik és dolgozik, és egy speciális fém ütőhangszer, angolul a „steel drum” vagy „steel pan” mestere.

Az első ilyen konkáv, akusztikus hangszert Venezuela partjaitól nem messze, Trinidad és Tobago szigetein alkották meg 1946-ban, használt olajos hordókból. A fém dobokat különleges eljárási technikával kalapálják ki, vagyis hangolják, majd felhevítik és lehűtik őket. (Aki különösen érdeklődik a téma iránt, az innen letölthet egy 176 oldalas angol nyelvű kézikönyvet Steel Pan Tuning címmel.) A gyakran százas létszámot is elérő pan zenekarok a társadalom alsó rétegeiből, illetve bűnözőkből verbuválódtak össze, és jellemzőek voltak közöttük a bandaháborúk. A karibi karneválok jellegzetes hangszere a második világháború után az Egyesült Királyságban is gyorsan elterjedt és nagy népszerűségnek örvendett. Hangterjedelem és darabszám alapján tíz steel drumot különböztetünk meg egymástól, úgymint: tenor (1), dupla tenor (2), dupla szekund (2), kvadrofon pan (4), négy pan (4), gitár pan (2), cselló pan (3), tenor basszus (4), hat basszus (6) és kilenc basszus (9).

Andy Narell édesapja szociális munkásként bandázó gyerekeket ismertetett meg a steel pannel. A kis Andy zongorázni tanult, sok jazzt hallgatott, majd maga is részt vett az utcákon folyó zenei versengésben. A feladat jól sikerült, végül ő és fivére, Jeff szintén steel drum művészek lettek. Andy Narell kiemelte ezt a gyönyörű hangú hangszert a nagyzenekarokból, és kifinomult játékával szólista szintre emelte. 1979-ben jelent meg első önálló lemeze, amelyet azóta még egy tucat követett. Munkáival hamar meghódította a straight-ahead és a smooth jazz világát, de írt muzsikát mozifilmhez és reklámokhoz is. Andy Narell eddig olyan világhírű zenészekkel és együttesekkel működött együtt, mint Marcus Miller, Béla Fleck & The Flecktones, Spyro Gyra, Airto Moreira, Dave Samuels, Toto vagy a WDR Big Band. Saját albumain többek között Michael Brecker, Mike Stern és David Sanchez játszottak vendégművészként.

„Sok jazz zenész nem veszi komolyan a steel pan zenekarokat. Ezért volt fontos számomra, hogy [a lemezeimen] a szólisták ne csupán nagyszerű muzsikusok legyenek, hanem tisztelettel viseltessenek az effajta zene iránt, és azzal a várakozással jöjjenek el a felvételre, hogy egy feszes, szvinges big banddel dolgoznak majd együtt, amilyen a Calypsociation is. Az elvárásaim elég magasak voltak, de nekik sikerült felülmúlniuk azokat. Egy egészen új dimenziót adtak az albumhoz. Csodálatosan játszottak, és a steel pan zenekar előtt előadott szólóik számomra is teljesen új és izgalmas élményt nyújtottak.”

Andy Narell két legutóbbi lemezére, a 2004-ben megjelent The Passsage-re, illetve a 2007-es Tatoomra is jellemzőek a nagyon hangulatos, dallamos és igen hosszú (10-15 perces) steel orchestrára írt kompozíciók. Idén újabb albummal örvendezteti meg a calypso zene rajongóit, amelynek címe „rejtett kincs”, azaz Hidden Treasure lesz. Zenekarvezetőként együtt dolgozott, illetve dolgozik a következő formációkkal: Caribbean Jazz Project, Sakésho, Calypsociation. Ezen utóbbi, a párizsi székhelyű zeneiskolájának neve is egyben. Narell összesen több száz koncertet adott már a világ minden táján, Ázsiától egészen Dél-Afrikáig. Idén márciusban hazánkban is fellépett, a 9. Győri Nemzetközi Ütősfesztiválon.

További neves steel drum játékosok: Othello Molineaux, Rudy Smith, Len „Boosie” Sharp, Leroy Williams.

Bona ismét nyertes! :) A GregJazzBlog májusi közvéleménykutatása alapján Richard Bona idei fellépésére készültök a legnagyobb lelkesedéssel. A második helyezett John McLaughlin lett, aki május 22-én sikeres koncertet adott a Petőfi Csarnokban. Érdekes, hogy a legkisebb valószínűséggel a július 27-i veszprémi Toto Bona Lokua bulin lesztek ott. Talán nem tudja mindenki, de ebben a trióban is közreműködik a kameruni Richard Bona, méghozzá a francia-karib Gerald Toto és a kongói Lokua Kanza társaságában. Az alábbi videón megtekinthetitek őket ízelítőül!



A megújult júniusi Jazzvéleménykutatásban kattintsatok a listában a legkedveltebb jazz gitárosotokra!

A Hírek rovat beindításával igyekszem minden hónap végén összefoglalni az adott időszak legizgalmasabb történéseit és újdonságait a fúziós jazz világából.

Máris három szenzációs zenei vállalkozásról szeretnék beszámolni Nektek:

Yellowjackets & Mike Stern:

Május 20-án jelent meg a Yellowjackets legújabb albuma Lifecycle címmel, amelyen a közreműködő vendég: Mike Stern. Az 1977-ben Robben Ford gitáros által alapított együttes így visszatér a kezdetekhez, ami legalábbis a hangzást illeti. A lemez tíz dalt tartalmaz, és nagyon felemelő élmény egyszerre hallani a külön-külön már jól ismert Yellowjackets, illetve Stern-stílusok keveredését. Ezt nevezik igazi fúziónak! :) Az albumról nemsokára részletesebben is olvashattok itt a blogon. Aki pedig élőben is kíváncsi Jimmy Haslipre, Russell Ferrantéra, Bob Mintzerre, Marcus Baylorra és Mike Sternre, annak július 19-én a XVII. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon a helye!

Stanley Clarke, Marcus Miller & Victor Wooten:

Három nem mindennapi basszusgitáros: Stanley Clarke, Marcus Miller és Victor Wooten, azaz az S.M.V. formáció szintén fantasztikus produkciót ígér az idén. A három élő legenda, jóbarát és "slap-király" idén augusztusban kezdi meg The Thunder Tour elnevezésű turnéját az USA-ban. Reméljük a közeljövőben mi is megcsodálhatjuk a Return To Forever, Miles Davis és a The Flecktones basszerosait egy színpadon. Addig is íme egy kis ízelítő!

Five Peace Band:

A The Mahavishnu Orchestra és a Return To Forever alapítói, egykori Miles Davis bandatagok, azaz a gitáros John McLaughlin és a zongorista Chick Corea szintén nagy dobásra készülnek közösen! A Five Peace Band (ez a címe egyébként McLaughlin legújabb lemezén az utolsó szerzeménynek is) Európába jutnak el a leghamarabb, 2008. október 21. és november 23. között, majd a következő év közepéig Ázsia és Észak-Amerika jön a sorban. A többi tag is mind-mind világsztár: a doboknál Vinnie Colaiuta, bőgőn/basszusgitáron Christian McBride, szaxofonon pedig Kenny Garrett játszik majd. Szorítsunk azért, hogy turnéjuk során felénk is tegyenek egy kanyart, mivel a fellépési dátumaikat és helyszíneiket egyelőre még nem hozták nyilvánosságra!

„Mutassatok nekem egy olyan fekete zenészt, aki úgy tud játszani, mint ő, és akkor én azt állítom a helyére.” - Miles Davis

John McLaughlin legújabb zenekara a 4th Dimension 2008. május 22-én lépett fel a Petőfi Csarnokban. A koncert eredeti programjához képest két változás is történt. Egyrészt a szeszélyes időjárásra való tekintettel nem a szabadtéri, hanem a fedett részen került megrendezésre a show, másrészt a fiatal francia szupertehetség, Hadrien Feraud ujjtörése miatt Dominique DiPiazza volt a helyettes basszusgitáros az együttesben. Mindezen előre nem látható dolgok ellenére a fellépés fantasztikusan sikerült, igazi élményt jelentett a teltházas PeCsa közönségének.

A 66 éves brit születésű John McLaughlin a '60-as évektől kezdve, túlzás nélkül a jazz egyik legmeghatározóbb alakja. Többek között játszott a korai The Rolling Stones-szal, Jimi Hendrix-szel, Miles Davis In A Silent Way és Bitches Brew stílusalkotó albumain, Tony Williams Lifetime nevű bandájával, a saját alapítású és világhírű The Mahavishnu Orchestrával, kollaborált Carlos Santanával, az indiai muzsikusokat felvonultató, akusztikus Shaktival, illetve Jaco Pastorius-szal a Trio Of Doomban. 1979-től oszlopos tagja volt a flamenco stílusú Guitar Trionak (Paco de Lucíával, Larry Coryell-lel, majd Al Di Meolával), későbbi albumait sorra egy-egy új formáció jellemezte, mint a Free Spirits, vagy a legutóbbi 4th Dimension.

A Monacóban élő és hindu vallású muzsikus rendkívül termékeny az utóbbi időkben, hiszen nemrégiben két lemezt adott ki: 2006-ban az Industrial Zent, 2008-ban pedig a Floating Pointot. Eközben két DVD-je is napvilágot látott: a The Gateway To Rhythm Selva Ganesh Vinayakram indiai muzsikussal a konokolról, valamint a Meeting Of The Minds - The Making Of Floating Point dokumentumfilm. McLaughlin tipikusan az a gitáros, akit szinte az első hangról fel lehet ismerni, soundja nagyon egyedi, technikája virtuóz és villámgyors. A jazz, a rock és az indiai zene, továbbá a bonyolult improvizációk mesteri ötvözése mind a mai napig példaértékű nála.

A budapesti koncert nyitó dala a Raju volt, amely egy gyors, vibráló és tipikus McLaughlin-szerzeményként aposztrofálható, számos szólózási lehetőséggel, az azt követő Little Miss Valley pedig leginkább a blues-hoz állt a legközelebb. A harmadik nóta, a lírai hangvételű Nostalgia egyfajta visszatekintés volt a fúziós zene létrejöttére, a Davis-korszakra, a Hijacked ezzel ellentétben egy ízig-vérig modern és feszes groove-ként volt jellemezhető. Az új lemez Maharinája egy szép, lassú számként hangzott fel, amelyet Gary Husband gyönyörűen zongorázott végig, a korábbi albumról a Senor C.S. elképesztő mennyiségű improvizációt tartalmazó, igazi jazz kompozíció volt. A Sulley című szám egy egyszerű, tulajdonképpen két hangra épülő rock-funk, az azt követő Unknown Dissident egy nagyon hangulatos és izgalmas, fúziós darabnak bizonyult. A ráadás előtt, a hatalmas dobszólókat tartalmazó nóta, a Five Peace Band csendült fel, amely egy hihetetlenül húzós szám, és hosszú (közel 30 perces) élményt nyújtott. A visszatapsolás után pedig egy gyönyörű ballada hangzott el.

A PeCsa színpadán „Mahavishnu” McLaughlin végig fekete színű Godin gitárján játszott, és közben mindhárom kísérő muzsikusnak lehetőséget adott arra, hogy megcsillogtathassák a tehetségüket. Az angol dobos, Mark Mondésir Yamaha szerkón és Zildjian cineken játszott, jellemző volt rá a hihetetlenül érzéki cinjáték és az emlékezetesen brutális szólók. Az angol billentyűs, Gary Husband, aki három Roland szintivel és egy Mac laptoppal bástyázta körül magát, eredetileg a Level 42 pop együttes dobosa volt. Éppen ezért Pearl márkájú kis jungle kitjével és két régi, meghajlott cinjével többször beszállt Mondésir mellé, illetve párbajoztak is. Nagyon érdekes volt látni egy felváltva billentyűző és doboló művészt, akinek billentyűfutamai olykor líraian, olykor vadul szóltak, az állva dobolása pedig fergeteges volt. A néha kottából játszó francia, autodidakta basszista, Dominique DiPiazza öthúros hangszerét egyedi hüvelykujj-technikával pengette, és rögtönzései során igazán kitett magáért. Mindegyik zenész rettentően élvezte a közös muzsikálást, sugárzott róluk a jó hangulat és mindez a színpadi, egymás közötti kommunikációjukban is megnyilvánult.

A majdnem két órás fellépést követően, közel egy órás várakozás után egy tucat rajongónak megadatott a lehetőség az együttes tagjaival való találkozásra. Ezúton is köszönet a Private Music főszervezőjének! Johntól és társairól aláírásokat kértünk és kaptunk, humoros beszélgetések és közös fényképezkedések is zajlottak. A fáradtságát nem titkoló gitáros sztár miközben minden kívánságnak megpróbált maximálisan megfelelni, egyszer csak annyit mondott: „Mert én egy annyira kedves ember vagyok!” :) Még aznap éjjel kisbuszba szálltak és meg sem álltak Pécsig, ahol a következő esti fellépésüket tartották.

„John McLaughlin a világ egyik legzseniálisabb muzsikusa. Ő maga Vishnu kiválasztottja, a mindig megújulni képes, örök kísérletező Szellemé, akinek birtokában van az Isteni Szépség, Intelligencia és Alkotóerő.” - Trilok Gurtu

A banda:

John McLaughlin - gitár
Dominique DiPiazza - basszusgitár
Gary Husband - billentyűk, dob
Mark Mondésir - dob

A repertoár:

1. Raju
2. Little Miss Valley
3. Nostalgia
4. Hijacked
5. Maharina
6. Senor CS
7. Sulley
8. The Unknown Dissident
9. Five Peace Band
Ráadás:
10. Light On The Edge Of The World