GregJazzBlog

2008. július 8-án nagy örömünkre ismét az A38 vendége volt a Wooten-család. A tavaly októberi felállásuk annyiban változott, hogy új billentyűs, a Nashville-i Karlton Taylor került Joseph Wooten helyére, mivel ő épp a Steve Miller Banddel turnézik. A banda set-listje az új album, a Palmystery megjelenésével egészen átformálódott. Az új lemez 12 nótájából az első nyolcat mutatták be a hazai rajongóknak, illetve néhány igazi csemege, egy vadiúj szerzemény és természetesen végeláthatatlan hangszeres szólók kaptak helyet a repertoárban.

A koncert Victor Wooten basszusgitár improvizációjával és a zseniális felépítésű 2 Timers-szel indult, amelyben a fúvós-szekciót Saundra Williams varázslatos hangja helyettesítette. A kezdést a Cambo szerzemény követte, ahol a kemény és pattogós basszus-alap keleties hangzású vokállal egészült ki. A zúzást követően, a nem véletlenül ”The Voice”-nak becézett Saundra már ismerős két dala következett, Marcus Miller Tutujának alapjára helyezett George Gershwin, illetve Bill Withers standardek, a Summertime és az Ain’t No Sunshine egyvelege. A banda tagjainak bemutatása után Victa Richard Bona nevét említette, hiszen eredetileg ő vokálozik az I Saw Godban, itt azonban a kameruni muzsikus angyali hangja csak konzervként volt jelen. A vallási témájú slágerbe az együttes összes tagja lelkesen beszállt mind énekléssel, mind narrációval. A magyarul meglepően jól beszélő Karlton önálló keyboard-szólója sejtelmes kezdéssel indult, majd Monk-szerű résszel folytatódott, illetve a végén R&B jammé fajult. Joseph Wooten tavalyi szólója és éneklése azért számomra sokkal meggyőzőbbnek tűnt... A sorban Regi utánozhatatlan produkciója következett, amelynek a Sifu című nóta adta az apropót. Az ezúttal villám alakú metál-gitárt nyűvő, élő látványosságnak sem utolsó ”The Teacher” mindent megtett hangszerén, amit valaha Jimi Hendrix elkövetett, így nem maradhatott el a húrok foggal való tépése sem. A totális sokkot Victorék egy teljesen új, sodró ritmusú, funky szerzeménnyel próbálták oldani, amelynek refrénje így szólt: „Your Money Don’t Hurt No More”. Mindez a Funky Sensation című Gwen McCrae-örökzölbe csapott át, óriási hangulatot varázsolva a hajó belsejében. Derico Watson az eredetileg három dobost és Mike Sternt is felvonultató Left, Right, & Center nóta elején és végén is hatalmasakat szólózott, s a speciális effektek sem voltak utolsók, mivel több színben világító verőkkel játszott a sötétben. Ezt követően Victa ejtett ámulatba mindenkit négyhúros Yin Yang Fodera basszgitárján előadott közel fél órás, a The Lessonra épülő szólójával. Az elején hallhattunk tőle improvizációba becsempészett Bizet, Grieg, Rimszkij-Korszakov részleteket és egy kis Suzanne Vegát is. :) A loop részben pedig hangonként tett hozzá mindig egyet-egyet, és így állt össze a mű, majd később a totális káosz... Nyilvánvaló, hogy Victor bármit képes eljátszani, mindezt páratlan, egyéni tapping és slapping technikájával fűszerezi meg. A színpadot később a másik basszeros, a szigorú tekintetű kis izomember ”Flex”, azaz Anthony Wellington vette át öthúrosával, és a róla elnevezett dalt adták elő, Miles Davis Jean Pierre klasszikusának többszöri felidézésével. A szám közben Regi a gitárját az első sorban álló Titti barátomnak nyújtotta át, hogy tartsa fel neki vízszintesen, amíg ő szólózik rajta. Nem lehetett egy hétköznapi élmény! :)

A ráadás előtt a zenekarvezető még elmagyarázta a közönségnek, hogy miért nem szeretik, hogyha videóra rögzítik a koncertjeiket és azt felteszik az internetre: „Szeretünk minden fellépésen új anyagokat előadni, de ez csak nektek szól, arra az estére.”. Az encore a tavaly már bemutatott, Miss U volt, ahol sajnos ezúttal hiányzott a vendég-szaxofonos, Bob Franceschini, valamint Victa lányának és managerének közreműködése. Az örömzene azonban így is megvolt, és Saundra ismét kieresztette fantasztikus hangját. A több mint két órás koncert zárásának forgatókönyve a szokásos volt, a muzsikusok egymásra mutogatva hülyéskedtek, majd az I Got The Feelingre kezet ráztak a rajongókkal.

A tavalyi SmartMusic Fesztivál Victor Wooten Band fellépéséhez képest, ez a show az új lemez anyagával nyújtott többet, azonban számomra eléggé hiányoztak a régi, hatalmas slágerek.


A banda:

Victor Lemote Wooten - basszusgitár & ének
Regi „The Teacher” Wooten - gitár & ének
Karlton Taylor - billentyűk
Derico Watson - dob
Anthony „Flex” Wellington - basszusgitár & ének
Saundra „The Voice” Williams - ének

A repertoár:

1. 2 Timers
2. Cambo
3. Summertime / Ain’t No Sunshine
4. I Saw God
5. Karlten Solo
6. Sifu (Regi Solo)
7. Your Money Don’t Hurt No More / Funky Sensation
8. Left, Right, & Center (Derico Solo)
9. The Lesson (Victor Solo)
10. Flex (Anthony Solo)
Ráadás:
11. Miss U


Fotók: (c) Hekli Andi & Greg

Köszönet Hekli Andinak és a Zenesz.info-nak a koncertfotókért!

2008. július 4-én lépett fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Pat Metheny (gitár), Christian McBride (bőgő) és Antonio Sanchez (dob), ahol legújabb lemezük, a Day Trip anyagát és még sok más szerzeményt adtak elő a hazai közönségnek. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, mivel minden előrejelzés esőt mondott a pénteki napra... Szerencsére nem lett igazuk, és egy nagyon szép nyári estén át élvezhettük a trió hangulatos muzsikáját.

A tökéletességre való törekvés mindig is jellemző volt Metheny-re, aki a show előtt már kb. két órával érkezett a helyszínre és egyből a színpadra sietett, ahol közel egy órán át gyakorolt magában. Többek között, ekkor csendült fel a The Birds And The Bees című Zoller Attila-kompozíció is. A zenésztársak csak egy óra múlva követték őt, és együtt megtartották a kötelező beállást.


A szabadtéri színpad nézőtere csaknem színültig megtelt, amikor este 8 óra előtt pár perccel Pat egy szál akusztikus gitárral a kezében leült és elkezdett játszani. Három nótát adott elő, először bariton gitárján a Make Peace-t, majd egy nylon-húroson az Unrequitedet, később a 42 húros (!) Pikassoján a The Sound Of Watert. A negyedik szerzeményre, a So May It Secretly Beginre állt össze a trió formáció, teljes fényében és pompájában. Metheny a koncert kezdete után kb. egy óra múlva szólalt meg először, azt is magyarul és félénken kezdte: „Köszönöm!”. Elmondta, hogy saját generációjuk két legnagyszerűbb muzsikusával zenél most együtt, illetve szintén az időjárást dicsérte, mivel a legutóbbi alkalommal, amikor ugyanitt léptek fel, ő annyira fázott a színpadon, mint még soha életében... „Volt vagy 20 fok!” – tette hozzá, valószínűleg nem túl jó közelítéssel. :) A zenekarvezető öt különböző hangszeren játszott a több mint két órás koncert alatt, és hangról hangra mindegyiket úgy szólaltatta meg, hogy az mindig az utánozhatatlan stílusát és soundját tükrözte. A When We Were Free-ben például előkerült a jellegzetes Roland gitár-szintetizátor hangszín is. Pat Metheny olykor egy igazi kőkemény virtuóz, de ha kell, ellágyul és előveszi lírai énjét. Játéka és szerzői képességei a legnagyobbak közé emelik a végtelenül szerény művészt, aki már 30 éve hódol a nagybetűs zenének a világ széles nyilvánossága előtt.

A kísérő ritmusszekció rengeteget produkálta magát, szinte minden szerzeményben kaptak szólózási lehetőséget, közös játékuk fergeteges zenei összeszokottságról és lelki közösségről árulkodott. Két olyan momentuma is volt a koncertnek, amikor először Pat és Antonio, majd Pat és Christian adtak elő egy-egy duettet. Metheny váratlanul azt találta mondani Sancheznek, hogy játsszák el a 80/81 című szerzeményt, amelyet már igen régen nem adtak elő. A dobos erre nagyot nézett, mint akinek fogalma sincs, hogy a főnök éppen mire gondol. Volt is derültség rögtön, persze végül gond nélkül lenyomták a legendás számot. Antonio Sanchez Yamaha szerkón játszott és természetesen hozta a formáját, azaz dobos és ütőhangszeres is volt egy személyben. A mexikói zenész hihetetlen ritmusérzéke, technikai tudása és intuitív játékmódja ámulatba ejtette a rajongókat. Néhány szerzeményben előszeretettel használta tipikus láb cow-belljét is. Christian McBride olyan természetességgel és lazasággal bőgőzött, mintha annak idején hangszerével kezében jött volna a világra. Olykor vonót is használt, amely klasszikus magasságokba emelte előadását. Messze a legtöbb dob és bőgő virgázást az utolsó előtti, Lone Jack című nótában élvezhettük. A repertoár rendkívül szélesnek bizonyult a legutóbbi trió anyagon túl: a kezdeti időktől, a Pat Metheny Groupon át egészen az Ornette Colemannal vagy Brad Mehldauval alkotott művekig, felcsendült sok minden. Számomra azonban hiányzott néhány – egyébként ezen a turnén gyakran játszott – új és meghatározó szerzemény, mint pl. a Calvin’s Keys, az Is This America? vagy a The Red One. Két perces tapsvihart követően jött az egyetlen ráadás, a lemezen még soha meg nem jelent Double Guatemala, amely egy húzós rock-téma, ahol Chris fretless basszusgitárján megmutatta, hogy nemcsak akusztikus téren van ott a csúcson.


Összességében, a Pat Metheny Trio koncertje igazán kellemes kikapcsolódást és professzionális produkciót nyújtott fővárosunk zöld szívében. A koncert rövidebb volt, mint a megszokott közel három órás Pat Metheny Group előadások, ahol gyakran három-négy ráadás is elhangzik. Mindez persze betudható volt a trió felállásnak, amelyben egyedül Metheny nem pihent egyetlen percet sem. Amikor két dal között néha kicsit hosszabb időre megállt, akkor is a közönséghez beszélt. Hihetetlen a kitartása!


A helyszínen különféle ajándéktárgyak mellett már megvásárolható volt a trió legújabb albuma, a Tokyo Day Trip című koncertlemezt, amelyet címéhez hűen Japánban (még 2004-ben, azaz a stúdióalbum felvételeinek megkezdése előtt) rögzítettek. Az élő felvételen öt, korábban ki nem adott szerzeményt hallgathatunk meg. Igazi csemege a Metheny-rajongóknak!

A banda:

Pat Metheny - gitár
Christian McBride - nagybőgő & basszusgitár
Antonio Sanchez - dob

A repertoár:

1. Make Peace
2. Unrequited
3. The Sound Of Water
4. So May It Secretly Begin
5. Day Trip
6. H & H
7. Bright Size Life
8. Always And Forever
9. Police People
10. When We Were Free
11. Find Me In Your Dreams
12. 80/81
13. My Romance
14. Lone Jack
Ráadás:
15. Double Guatemala

Fotók: (c) endre www.zene.hu & Greg

Köszönet Endrének és a Zene.hu-nak a koncertfotókért!

A GregJazzBlog júniusi szavazása egyértelműen Pat Metheny-t kiáltotta ki kedvenc jazz gitárosnak.

A Missouriból származó, 54 éves zeneszerző és zenekarvezető fantasztikus pályát mondhat magáénak, és folyamatosan a jazz-világ tetején foglal helyet. Stílusát leginkább a progresszív/kortárs jazz, a post-bop, a jazz-rock és a folk-jazz kategóriákba sorolják. Játékára legnagyobb hatással két gitárlegenda, Wes Montgomery és a magyar származású Zoller Attila voltak. A University of Miamit otthagyva, Metheny 19 évesen már a bostoni Berklee College of Music-on oktatott, mint a valaha legfiatalabb tanár, ahol diákja volt Mike Stern is. Sok kollégájával ellentétben ő soha nem játszott Miles Davis-szel, profi karrierjét Gary Burton vibrafonos zenekarában kezdte, illetve saját együtteseivel lett világhírű és elismert muzsikus. Legelső lemezén, a Bright Size Life-on már Jaco Pastorius és Bob Moses kísérték.

A Pat Metheny Group 1977-ben alakult, Lyle Mays billentyűssel, Dan Gottlieb dobossal és Mark Egan basszusgitárossal. Az évtizedek során számos tagcsere következett be, többek között: Steve Rodby, Paul Wertico, Mark Ledford, Antonio Sanchez, Cuong Vu, Richard Bona és Grégoire Maret közreműködésével.

Metheny korszakai különböző formációi alapján is feloszthatók: szólók, duettek, triók, kvartettek, énekesnők, szimfonikus zenekarok, filmzenék, Pat Metheny Group és egyéb projektek. 

Pat Metheny 18 Grammy-díj tulajdonosa, ezidáig kb. 400 szerzeményt írt, és több mint 30 esztendeje folyamatosan 120-240 koncertet ad évente. Pat felesége a francia-marokkói Latifa, két kisfiuk van, Nicolas és Jeff. Bátyja, Mike Metheny szintén zenész, jazz trombitás.

A múlt heti Pat Metheny Trio koncertről hamarosan részletes beszámolót is olvashattok ugyanitt!

Tatuska ötlete alapján, én is szemezgettem a Mezzo, francia klasszikus és jazz TV-csatorna júliusi kínálatából, íme:

Előadó és helyszín, a műsor hossza percben (évszám)
A kezdés időpontja: hónap.nap óra:perc

Pat Metheny Group Live at Montreal 58' (2005)
07.07. 02:00

Mike Stern Documentary 46' (2005)
07.08. 02:00, 07.18. 02:00

Stanley Jordan Trio 51'
07.08. 04:00, 07.21. 02:00

Etienne Mbappé Vienne Jazz Festival 52' (2006)
07.09. 02:00

Stefano Di Battista/Herbie Hancock Vienne Jazz Festival 120' (2007)
07.12. 00:00, 07.14. 03:00, 07.27. 02:00

Larry Carlton Live at New Morning 54'
07.12. 02:00

Rite Of Strings (Meola/Ponty/Clarke) Live in Marciac 50' (2007)
07.14 02:00

Lionel Loueke Vienne Jazz Festival 24'
07.15. 02:00

Dizzy Gillespie Live in Montreal 57' (1981)
07.26. 00:00

Esbjörn Svensson Trio Live in Marciac 51' (2007)
07.27. 04:00

Jó szórakozást a műsorokhoz! :)

Tavaly ősszel röppentek fel a pletykák először arról, hogy Chick Corea legendás fúziós zenekara, a Return To Forever újra összeáll és világkörüli turnéra indul. A találgatás igaznak bizonyult, az együttes alapító billentyűse, kiegészülve a gitáros Al Di Meolával, a basszusgitáros/nagybőgős Stanley Clarke-kal és a dobos Lenny White-tal július 5-én immár a Sportarénában párbajoznak hangszereikkel.

Az 1972-ben alakult formáció a kezdetekben még énekessel kiegészülő latin jazzt játszott. A tagok cseréje és az idő előrehaladta folytán (a zenekarban többek között megfordult: Airto Moreira ütős, Steve Gadd dobos, Earl Klugh gitáros, Ron Moss harsonás, valamint Corea felesége, az énekesnő Gayle Moran is) kialakult a stabilnak mondható szupersztár gárda és a Miles Davis-féle jazz-rock hangzást vitte tovább. 1977-ig összesen hét albumuk jelent meg az ECM, a Polydor, illetve a Columbia gondozásában. Olyan fúziós standardek kötődnek a nevükhöz mint pl. a Crystal Silence, a La Fiesta, a Spain, a Hymn Of The Seventh Galaxy vagy a The Romantic Warrior. 1975-ben a No Mystery című lemezükkel Grammy-díjat is nyertek. 1983-ban csupán egyetlen dal, a Compadres felvételére jöttek össze újra, amely Chick Corea Touchstone című lemezére került fel.

A 25 éves jubileum és az újraegyesülés évfordulójára a csapat egy újramixelt és újramasterelt 20 tracket tartalmazó duplalemezes válogatást jelentetett meg, The Anthology címmel. A nyári turnéállomásaik között egyelőre kizárólag észak-amerikai és európai helyszínek szerepelnek.

A közelgő budapesti koncert várható repertoárja az alábbi:

1. rész:
Opening Prayer
Hymn of the Seventh Galaxy
Vulcan Worlds
The Sorceress
Song To The Pharoah Kings

2. rész:
No Mystery
Summer Night
The Romantic Warrior

Ráadások:
Day Ride
Sing Along
Spain

Lenny White az egyik koncert alkalmával a közönségnek viccesen kifejtette, hogy az RTF a fiúzenekarok idejében egy igazi „férfizenekar”. :)

Hogy a banda nevéhez hűen, a visszatérés örökre vagy annál rövidebb ideig fog tartani, az majd kiderül... :)