GregJazzBlog

S.M.V. = Show-t Minden Vasárnap! :)

Rengeteg basszusgitáros és jazz-hívő álma vált valóra október 26-án este a Millenáris Teátrumban! Stanley Clarke (idén nyáron a Sportarénában járt nálunk Chick Corea újraegyesült Return To Forever turnéjával), Marcus Miller (legutóbb tavaly tavasszal adott koncertet együttesével a PeCsában) és Victor Wooten (utoljára júliusban örvendeztetett meg minket a bandájával az A38-on) látogatásai már önmagában is szenzációnak számítanak hazánkban. Arról viszont talán egyikünk sem álmodott, hogy egyszer mindhármukat élőben egy színpadon láthatjuk-hallhatjuk. Erről tanúskodott az a tény is, hogy a meghirdetett kezdés előtt már egy bő órával két borzasztó hosszú sor fogadott mindenkit a helyszínen. Az volt a hosszabb, amelyikben azok álltak, akiknek nem volt belépőjük...

Az állóhelyes extra-teltházas bulit a szervezők jól oldották meg. A beengedésnél mindegyik ajtót egyszerre nyitották ki, s a közönséget összesen négy plazma TV és egy hatalmas vászon várta, amelyre projektorral vetítettek. A négy operatőrnek köszönhetően még a leghátul lévők is folyamatosan követhették az eseményeket. Maga a színpadkép a jazz-koncerteknél megszokotthoz képest sokkal színesebb és ötletesebb volt. Negyedórás csúszást követően megjelent a színpadon a bal oldalon ülő dobos és a jobb oldalon álló billentyűs, majd felcsendült a Thunder című album nagyzenekari nyitánya. Hatalmas őrjöngés közepette kezdetét vette a show!


Marcus Miller felvezető alapjára Victor Wooten kezdett el szólózni, amelyhez kisvártatva szimultán becsatlakozott Stanley Clarke is. Miután mindenki produkálta magát néhány kör erejéig, Marcus hirtelen előkapott egy szaxofont és azzal fejezte be az intrót. Következett a címadó nóta, amely majdnem szó szerint mennydörgést idézett elő, annyira túlvezérelten szólt a basszus a legelején. A hip hopos elemekkel díszített számban természetesen felváltva követték egymást a három mester fergeteges szólói. Marcus közben megkérdezte, hogy mindenki jól érzi-e magát, majd mindhárman egyszerre nyomták ugyanazt a témát. A lassabb tempójú, de rendkívül vicces és fülbemászó Hillbillies-ben felfedezhetőek voltak a Jean Pierre Miles Davis-örökzöld refrénjének elemei. Ezután következett az est egyik fénypontja, nevezetesen Victa lenyűgöző loop-szólója. Már a legelején olyan speciális effektekkel megtűzdelt groove-ot produkált, hogy leesett az állunk. Először erre imprózott rá a double-thumbing és a tapping technika császára. Ezután következett a „mindig egy hanggal több”-trükk befejezésként. Láthatóan a többi muzsikus is nagyon élvezte az előadást, pedig ők már nem először látták ezt testközelből. A leghosszabb szerzemény, a slágeres Mongoose Walk jött a sorban, amelynek elején Stanley nyomta a főtémát, valamint egy őrületes zongora szólót hallhattunk Federico Gonzalez Peña jóvoltából. Nem véletlenül játszott eddig Meshell N'Degeocello, Roy Hargrove, Chaka Khan és Gregoire Maret oldalán. A lemezen eredetileg Chick Corea nyomja, de azért ez sem szólt gyengén… Az Uruguay-i billentyűs egyébként egy nagy és egy kis Korg Triton Studioval, egy Rhodes-szal és egy analóg szintivel bástyázta körül magát. A hangulatos szerzeményben Stanley Clarke már-már gitárszólónak nevezhető produkcióján is ámulhattunk egy nagyot.

Ahogyan magukat nevezték, a „három őrült basszeros” állandóan azzal szórakozott, hogy hogyan mutatják be egymást a közönségnek. Többször is említették, hogy nagyon szeretnek Budapesten játszani és köszönték, hogy eljöttünk megnézni őket. A trió színpadi jelenlétében is megfelelt az S.M.V. rövidítésnek, azaz a keresztneveik kezdőbetűjének megfelelően balról jobbra álltak. Amúgy ez egybevágott a testmagasságuk és az életkoruk szerinti csökkenő sorrenddel is. :) Stanley egy fura fekete sapkát viselt, a szokásos kerek szemüveg nélkül. Marcus fekete kalapban, alig látható bajusszal és egy „Create Life Through Music” (teremts életet a zene által) feliratú fehér pólóban lépett fel. Szegény Victornak nem jutott egyedül fejfedő, pedig ő koncertről-koncertre hiányosabb hajkoronával rendelkezik. Mindhárman négyhúros hangszeren brillíroztak: Stanley egy Alembic-et, William Henry Marcus Jr. egy Fender Jazz Bass-t, Victor Lemonte pedig egy Yin Yang Foderát hozott magával.

A három testvér következett ezután, azaz a Los Tres Hermanos című, igazán dallamos kis mű, amely a Panther motívumaira épített rögtönzéssel folytatódott Marcus részéről. Majd jött egy részlet a When I Fall In Love klasszikusból, melyben Miller basszusklarinéton játszott. Hogy teljes legyen a kép, az S.M.V. albumán található Tutu verzió zárta a sort MM karrierjének rövid áttekintésében. A végére egy hatalmas slap-párbaj kerekedett ki belőle. Ezután jött egy ismételt bemutatás: „Crazy Man #1: Victor Wooten, Crazy Man #2: Marcus Miller, Crazy Man #3: Stanley Clarke”. :) Ekkor a 190 centi magas philadelphiai muzsikuson volt a sor, aki mellesleg több mint 60 amerikai TV- és mozifilm zeneszerzője is egyben. A Milano című csodálatos számban nagybőgőn játszott ujjal és vonóval egyaránt. Az S.M.V. fúziós banda egy szempillantás alatt kamarazenakarrá alakult. Különösen nagy élmény volt, amikor három hangonként egymásnak adogatták a labdát, egyre inkább begyorsulva. Persze a bőgő megszólaltatásának két hagyományos módja kevésnek bizonyult Stanley Clarke számára. A körülbelül tíz perc hosszúságú szólójában előfordult olyan jelenet, amikor hosszú, kinyújtott jobb karjával úgy körözött a levegőben, mint egy szélmalom, s ilyen módon nyűtte a húrokat. Hihetetlen volt és látványnak sem utolsó! De volt még blues, country, flamenco és még sok minden más elem is... A ráadás előtt lenyomták a lemez utolsó számát, a Grits-et, amelyben az összes zenész őrült szólóba kezdett egymás után: Victor, Federico, Derico, Marcus és végül Stanley. Az imprózások közben Marcus mindenkinek egy fekete szmokingos kis figurával bábozott. A poén lényegét nem értettük, de ez is elég rendhagyó volt. Derico Watson Premier dobokon és Sabian cineken virgázott, és végig stabil alapot biztosított a bandának. Valljuk be, azért három ekkora basszerossal egyszerre nem lehetett könnyű dolga...

A megérdemelt encore mi más is lehetett volna, mint Clarke 1976-os School Days-e. Ekkor Stanley állt ki a színpad közepére, s a nótát enyhén áthangszerelve adta elő az együttes. A Birdland-részlet ezúttal kimaradt, de nem számít, mert a hangulat végig pörgős és frenetikus volt, nem volt egyetlen unalmas pillanata sem. Tulajdonképpen az egész egy profi show-műsor, de a szó jó értelmében véve. Nagyon lejött, hogy a zenészek jó barátságban vannak, tisztelik egymást és felnéznek a másikra. Szerencsére korábbi félelmeim is szertefoszlottak, mivel Marcus Miller is megtanult mással osztozni a reflektorfényben és a sikerben egyaránt.


A banda:

Stanley Clarke - basszusgitár & nagybőgő
Marcus Miller - basszusgitár, basszusklarinét & altszaxofon
Victor Wooten - basszusgitár
Federico Gonzalez Peña - billentyűk
Derico Watson - dob

A repertoár:

1. Maestros De Las Frecuencias Bajas
2. Thunder
3. Hillbillies On A Quiet Afternoon
4. Victor Solo
5. Mongoose Walk
6. Los Tres Hermanos
7. Marcus Solo
8. When I Fall In Love
9. Tutu
10. Milano
11. Stanley Solo
12. Grits
Ráadás:
13. School Days


Köszönet Kardos Zsuzsinak és a RitmusDepo-nak a koncertfotókért!

Három gyönyörű hölgy és három dolog, ami közös bennük: mindannyian a '70-es években születtek, európaiak és jazz énekesnők.

Anna Maria Jopek 1970-ben Lengyelországban született, egy táncos édesanya és egy énekes édesapa gyermekeként. Testvére, Patricja hegedűművész. Anna Maria 1997-ben indult az Eurovíziós Dalversenyen, majd pop-jazz énekesnőként és zongoristaként lett ismert hazájában és Európa-szerte. Eddigi karrierje során 12 lemezt rögzített, az utóbbi időben olyan világhírű muzsikusok közreműködésével, mint Pat Metheny, Richard Bona vagy Sting egykori zenészei Branford Marsalis, Christian McBride, Manu Katché és Mino Cinelu. Legfrissebb albuma a tavaly megjelent ID.

Rebekka Bakken norvég énekesnő szintén 1970-ben látta meg a napvilágot. Gyermekkorában hegedűn és zongorán is játszott. Számos zenei stílusban próbálta ki tehetségét, mint pl. folk, pop, rock, R&B, funk és jazz. 1993-tól 2005-ig New Yorkban élt és dolgozott, jelenleg Bécsben lakik. Együtt készített felvételeket az osztrák gitárossal, Wolfgang Muthspiellel és a német zongoristával, Julia Hülsmannal. Eddigi 8 albuma közül az utolsó három már a Universal Music gondozásában jelent meg. Legutóbbi CD-je a 2006-ban készült I Keep My Cool, amellyel anno fellépett a Millenáris Teátrumban is.

Viktoria Tolstoy a híres orosz író leszármazottja. 1974-ben Svédországban született egy zenetudós lányaként. Számos skandináv és nemzetközi hírességgel is dolgozott együtt, mint Esbjörn Svensson, Nils Landgren, Ulf Wakenius, Lars Danielsson, McCoy Tyner és Toots Thielemans. 1994 óta 8 lemeze jelent meg. Az albumok stílusa alapvetően jazz, de éppúgy felfedezhető bennük a svéd népzene és a pop-rock hatások. Viktoria 2006 októberében az A38-on adott koncertet. Legújabb munkája az idén szeptember végén megjelent My Russian Soul az ACT Music-tól.

Mindhárom énekesnő talán lírai dalokban, balladákban a legerősebb. Anna Maria hangfekvése fátyolos, sejtelmes, amelyet a lengyel nyelv egészen egzotikussá tesz. Legizgalmassabb száma szerintem a Zrób, Co Mozesz, melyben kedvenc basszusgitárosom és szaxofonosom együtt játszanak. Rebekkának nagyon érett, telt, country-s hangja van, és nekem tetszik az angol kiejtése is. Egyik személyes kedvencem tőle a Time After Time élő verziója. Viktoria kellemes stílusban, szenvedélyesen és tisztán énekel. Ezer közül is felismeném a hangját! Svédül hallgatva, egészen elképesztő dolgokat tud produkálni... Véleményem szerint a legszebb dala a When All Is Said And Done ABBA-feldolgozás.

Férfitársaim kedvéért: a képek nagyíthatóak! :)

Közelegnek az ünnepek, és ilyenkor egyre inkább felpörög a nemzetközi zeneipar. Nincs ez másképp a jazz albumok kínálatával sem. Ezen alkalomból 12 új CD-t ajánlok a figyelmetekbe, amelyek akár potenciális karácsonyi ajándékok is lehetnek rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek...

Előadó(k): Al Jarreau
Cím: Christmas
Kiadó: Rhino
Megjelenés: 2008.10.14.
Komment: 12 karácsonyi dal az egyik legnevesebb jazz énekestől
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Charlie Haden
Cím: Rambling Boy
Kiadó: Decca
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: 19 szám vendégelőadókkal:
Bruce Hornsby, Elvis Costello, Pat Metheny stb.
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Dave Holland Sextet
Cím: Pass It On
Kiadó: Emarcy / Pgd
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: Korábbi Holland-szerzemények újrahangszerelve
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Esbjörn Svensson Trio
Cím: Leucocyte
Kiadó: Emarcy / Pgd
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: Az idén elhunyt svéd zongorista legutolsó lemeze
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Fourplay
Cím: Energy
Kiadó: Heads Up
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: A nagyszerű smooth jazz kvartett legfrissebb albuma 10 trackkel
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Harry Connick, Jr.
Cím: What A Night! A Christmas Album
Kiadó: Sony
Megjelenés: 2008.11.04.
Komment: Az énekes-zongorista-színész soron következő ünnepi válogatása
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): James Taylor
Cím: Covers
Kiadó: Hear Music
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: Egy tucatnyi feldolgozás a folk énekes-gitárostól
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Jeff Lorber
Cím: Heard That
Kiadó: Peak Records
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: A philadelphiai billentyűs új lemeze, rajta a Rehab című nóta feldogozásával
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Kenny Garrett
Cím: Sketches Of MD
Kiadó: Mack Avenue
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: A szaxofonos New Yorkban rögzített koncertfelvétele 5 nótával
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): McCoy Tyner
Cím: Guitars (2 CD)
Kiadó: McCoy Tyner Music
Megjelenés: 2008.09.23.
Komment: Feat. John Scofield, Bill Frisell, Derek Trucks, Béla Fleck & Marc Ribot
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Medeski, Martin & Wood
Cím: Radiolarians 1
Kiadó: Indirecto Records
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: A gyerekalbum utáni második, vérbeli MMW-lemez
Link: http://www.amazon.com

Előadó(k): Take 6
Cím: The Standard
Kiadó: Heads Up
Megjelenés: 2008.09.30.
Komment: 13 jazz klasszikus az a capella fenegyerekeitől
Link: http://www.amazon.com

Jó válogatást, és kíváncsian várom a véleményeiteket!

Az elefántcsontparti származású dobos-ütőhangszeres-énekes-zeneszerző, Emmanuel „Manu” Katché 1958. október 27-én született Franciaországban. Gyermekkorától kezdve zongorázni tanult, később 1985 és 1988 között a Preface együttes alapítója és dobos-énekese volt. Nemzetközi hírnévre akkor tett szert, amikor a '80-as évek közepétől olyan pop-rock előadók lemezein és turnéin kezdett el játszani, mint Peter Gabriel és Sting. Ő szolgáltatta a ritmust például a máig felejthetetlen Sledgehammer, Don't Give Up, Englishman In New York és All This Time című slágereken.

Első szólóalbuma 1992-ben jelent meg It's About Time címmel, mely leginkább lírai pop balladákat tartalmaz, a háttérben csupán leheletnyi dobkísérettel. Előtte és utána több zenei műfajban vállalt session munkákat a legkülönbözőbb előadók és formációk projektjeiben: Jeff Beck, Joe Satriani, Dire Straits, Joni Mitchell, Tears For Fears, Simple Minds, Tori Amos, Youssou N'Dour, L. Shankar, Gypsy Kings.

Katché 15 éves kora óta kezdett el érdeklődni a jazz iránt, amióta először hallotta John Abercrombie gitáros, illetve Keith Jarrett zongorista műveit. Azóta számos előadóval dolgozott együtt, mint például: Jan Garbarek, Tomasz Stanko, Al Di Meola és Anna Maria Jopek. Az ECM német kiadónál az akusztikus jazz jegyében 2005-ben a Neighbourhood, 2007-ben a Playground című albumokat készítette el, melyek a muzsikus új oldalát mutatták meg első szólólemezéhez képest. Nevezetesen, egy előre megkomponált, könnyen emészthető, kellemes hangulatú, európai stílust. Igazi örömzene, amelyet nem utolsó sorban öröm hallgatni is! Gondolok itt akár a Rose, a Lo, a So Groovy vagy a Song For Her szerzeményekre. 

Manu nem egy virtuóz power drummer, stílusa azonban szinte rögtön felismerhető és unikumnak mondható. Egyszerű Yamaha/Remo/Zidjian dobszerkóin rendre megmutatkozik a zseniális muzikalitás, a jellegzetes groove, a számos zenei irányzat összeolvasztására való képesség, illetve a kifinomultan szép és könnyed cinjáték.

Katché négy éven át szerepelt a francia tehetségkutató műsorban, a Nouvelle Starban zsűritagként. Ekkor ragadt rá a „Professor” becenév, mivel minden versenyzőnek leplezetlenül kemény, ugyanakkor őszinte és építő kritikát fogalmazott meg. Sting dobosaként a 2000/2001-es Brand New Day turnén emlékezeteset alakított, amikor minden este a Perfect Love Gone Wrong... című dalban a színpadon ugrálva nekiállt franciául rappelni. :)

Manu Katché szólója Jan Garbarekkel:



Manu, mint elképedt zsűritag:

 

Vihar közeleg... Nem is akármilyen, mely október 26-án, vasárnap este eléri a Millenáris Parkot!

Az elektromos basszusgitár három királya, S. (Stanley Clarke, a Return To Foreverből), M. (Marcus Miller, Miles Davis egykori együtteséből) és V. (Victor Wooten, a The Flecktones-ból) az idén ugyanis közös vállalkozásba fogtak!

A basszus trió felállás ötlete eredetileg Victor Wootentől származik. Életükben először 2006 októberében New Yorkban álltak ki egy színpadra a Bass Player Live! koncert alkalmával. Thunder című albumuk nyári megjelenése után hamarosan turnézni indultak, s legnagyobb örömünkre útba ejtik Budapestet is.

A technikás basszerosok repertoárjukban előreláthatólag előadnak majd új közös, illetve legendás saját nótákat is, mint például a School Days, a Tutu vagy a The Lesson. Az egymást csak kedvesen „crazy man”-nek nevező kollégákat két session muzsikus, Derico Watson (Wooten dobosa) és Federico Gonzalez Peña (Uruguay-i billentyűs) kíséri majd.






















A koncert kötelező jellegű minden hazai basszerosnak! :)