GregJazzBlog

Az egyik legsikeresebb és legismertebb hazai swing énekegyüttes, a Cotton Club Singers 1995-ben alakult. Habár az alapítók közül (László Boldizsár, Kovács Péter, Szűcs Gabriella és Zsédenyi Adrienn) már senki nem tagja a bandának, a jelenlegi felállással működő társulat (Fehér Gábor, Czutor Ignác, Bartus Patrícia és Mezőfi Gabriella) igazi koncert-meglepetésre készül 2009. március 7-én, este 8 órától Budapesten: Sting dalaiból álló premiert tartanak a vadonatúj Nyugati Teátrumban (volt Ruttkai Éva Színház): Budapest, VI. ker. Teréz körút 62.

A Stingers - Az új Fullánk (Sting és más...) című produkciót úgy is jellemezhetnénk, hogy a „vokális jazz találkozása a jazz-rockkal”. A zenekar komoly sikereket ért már el felejthetetlen formációk, illetve híres előadók örökzöld muzsikáját felvonultató feldolgozásokkal, mint az ABBA-, a Sinatra, vagy a Hofi-estek, CD-k és DVD-k. Azonban ma is élő és alkotó művésztől még soha nem hallhattunk egész estés Cotton Club-műsort, ezért a tolmácsolásukban újnak ható dalok és a kortárs szerzemények áthangszerelései még tovább fokozzák a várakozást.



Polgári nevén Gordon Matthew Sumner alias Sting 1951-ben született az angliai Newcastle-upon-Tyne-ban. A tanár végzettségű jazz bőgős a The Police nevű punk-rock zenekar frontemberként és zeneszerzőjeként lett világszerte híres 1977 és 1984 között. A következő évtől szólóban dolgozó énekes-dalszerző az újhullámról az igényes pop-rock stílusra váltott, sokszor a világ legjobb jazz zenészeit felsorakoztatva a háta mögött. Eddig 8 stúdióalbummal, 16 Grammy-díjjal, és legutóbb egy 152 show-ból álló Police-újraegyesülés turnéval büszkélkedhet, továbbá híres még musical- és filmszerepeiről, népes családjáról, hatalmas villáiról és a brazil esőerdőkért tett jótékonysági tevékenységéről is. Sting öt alkalommal járt már Budapesten, de ezúttal a Cotton Club Singers hozza el őt közénk dalain keresztül, amelyek között minden bizonnyal felcsendülnek majd a legnagyobb slágerek, mint az Every Breath You Take, a Roxanne, az Englishman In New York, az If I Ever Lose My Faith In You, a Fields Of Gold, a Seven Days vagy a Desert Rose.



Jegyek a CCS-Shopban vásárolhatók! Katt az alsó bannerre!
Jó szórakozást a koncerthez!

 

Egészen pontosan egy esztendővel ezelőtt indult útjára a fúziós jazz egyetlen hazai netes képviselője, a GregJazzBlog. Itt az idő egy kis visszatekintésre, összegzésre!

Az elmúlt év leforgása alatt 90 bejegyzés és több mint 600 komment született a lap hasábjain. A blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy jazz-rajongó rokonaimat, barátaimat és ismerőseimet aktuális információkkal lássam el (csakis szubjektíven!), valamint egy hiánypótló webes médiumnak szántam. Remélem sikerült! Az oldal struktúrája, a rovatok és a design is menet közben alakult ki, sőt, folyamatosan változik és fejlődik tovább.

2008 februárjától a legnépszerűbb cikkeknek és a legnagyobb aktivitást vonzó témáknak a következő írások bizonyultak:
- Interjú: Borlai Gergővel
- Koncert-beszámoló: Herbie Hancock
- Koncert-beszámoló: S.M.V.
- Koncert-ajánló: Richard Bona az A38-on
- A szavazás győztese: Keith Jarrett

Sikerült néhány nagyszerű koncertet előre „megjósolnom”, ilyenek voltak például a Yellowjackets & Mike Stern, az S.M.V., a Five Peace Band, Vinnie Colaiuta és Esperanza Spalding fellépései.

Nagy megtiszteltetés és élmény volt számomra exkluzív interjút készíteni a gitáros Mike Sternnel, a basszusgitáros Richard Bonával, a dobos Borlai Gergővel és a zongorista Kaltenecker Zsolttal (hamarosan teljes egészében is olvasható lesz itt a blogon!).



Júniusban megalakult az iWiW-en a GregJazzBlog Klub, ahol minden regisztrált időben kap értesítést az új bejegyzésekről. Júliusban személyes sikerként éltem meg, hogy a GoldenBlog versenyen a kulturális kategória 70 jelöltje közül a 8. helyezést értem el, egy ennyire rétegműfajjal foglalkozó munkával. Januárban a blogon elindult a Deezer, ingyenes és legális mp3 szolgáltatás.

Tavaly a GregJazzBlog a következő zenei oldalakkal működött együtt: RitmusDepo, Sting.hu, Zenész.info, Zenész Magazin. Idén újabb partnerekkel bővül a kör: Zene.hu, Footer.hu, Budapest Jazz Club, és remélhetőleg adódnak még további lehetőségek is!



A GregJazzBlog egyedi látogatói száma naponta 50 és 100 közé tehető. Ahhoz, hogy a későbbiek folyamán mindenki igényét sikerüljön jobban megismerni és kielégíteni, javaslom az alábbi online kérdőív kitöltését március 1-ig. Ha még nem tetted volna meg, vagy csak elkezdted, de nem fejezted be, akkor itt az alkalom:
SurveyGizmo - GregJazzBlog Kérdőív

Figyelem! A május 2-i Snétberger-Bona koncert előtt kötetlen író-olvasó találkozót szervezek a MüPában! :)) Gyertek el!

Mindenkinek jó szórakozást kívánok a továbbiakban is!

Üdvözlettel és köszönettel:
Greg

A januári szavazás témája a tavalyi év jazz koncertjei voltak, amelyekről a GregJazzBlogon is olvashattatok. A verseny sokáig rendkívül szorosnak bizonyult, mivel fej-fej mellett küzdött egymással Stanley Clarke-Marcus Miller-Victor Wooten Millenáris-beli show-ja Herbie Hancock és világsztárokból álló zenekarának hangversenyével. Érdekesség, hogy mind a 15 nevező kapott legalább egyetlen egy szavazatot.
Véleményeitek alapján, végül Herbie Hancock 2008. július 24-i veszprémi fellépése lett a győztes 24%-os eredménnyel!

A két és fél órás fantasztikus előadást Hancock így vezette fel annak idején:

„Nagyon köszönöm! Igazából tegnap volt egy szabadnapunk itt Veszprémben. Nem dolgoztunk. Szükségünk volt már rá. Keményen hajtottunk nap mint nap, nap mint nap, nap mint nap... Nyomtuk a zenét, nyomtuk a zenét elég keményen! Mostanra kipihentük magunkat, finom magyar ételeket ettünk, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk. Chris találkozhatott a feleségével és a kisbabájukkal... Chris Potter! Próbál tanítgatni engem magyarul, dehát még ő is csak tanulja. Ez az ember egy igazi meglepetés, mivel nagybőgősként ismerjük, és már 18 éve nem játszott elektromos basszusgitáron... Gyö- nyörűen zenél! A basszusgitáron Dave Holland! És a fiatalember a doboknál... Teljesen ismeretlen, senki sem ismeri: Vinnie Colaiuta! Van nekünk egy titkos fegyverünk, ott áll és imádom a játékát: Lionel Loueke! Ez a River Of Possibilities turné, mivel a legújabb lemezem címe River: The Joni Letters, az utolsó előtti pedig a Possibilities. Sok éneket tartalmazó nóta szerepel rajtuk, úgyhogy két énekes is velünk van, akiket most bemutatok, de majd egy kicsit később hallhatjuk őket: Sonya Kitchell és Amy Keys!”

Végül, intenzív netes kutatásom gyümölcseit szeretném megosztani Veletek: három rendkívüli felvételt a veszprémi koncertről!

Vinnie Colaiuta - When Love Comes To Town:




Lionel Loueke - Tavaszi szél vizet áraszt:




Herbie Hancock - interjú és koncert-részletek:

Duna TV, Kikötő Extra (2008. augusztus 22.)

Jó nosztalgiázást és köszönöm a szavazatokat!

Esperanza Emily Spalding mindenképpen egyedi és meghatározó szereplője a mai jazz világának. A kis törékeny, afro-frizurás nagybőgős-énekes hölgy még csak idén tölti be a 25. életévét, de máris a legnagyobb sztároknak kijáró várakozás és érdeklődés kíséri koncertjeit. Tavaly szeptemberben itt a GregJazzBlogon ő volt A hónap jazzere, így ott bővebben olvashattok eddigi pályafutásáról. Térjünk is rögtön rá a legutóbbi, budapesti fellépésének részleteire!

2009. január 26-án a MüPa 450 férőhelyes Fesztivál Színházában teltház fogadta a művésznőt és zenekarát, hiszen már hetekkel a koncert előtt elfogyott az összes jegy. Véleményem szerint, ez a kisebb terem kiváló akusztikai adottságokkal rendelkezik az effajta muzsikához, a földszinti nézőtér kialakítása is sokkal szerencsésebb (meredeken emelkedő széksorok), mint a hatalmas Nemzeti Hangversenyteremé. Miss Spalding triója vagy kvintettje helyett kvartettjével turnézta körbe a közelmúltban Európát, jelenleg pedig Amerikában járnak. A kísérőzenészekről eddig nem sokat lehetett tudni, de a lényeg, hogy ők is rendkívül tehetséges és lelkes fiatalok: a Hackensack-i dobos, Otis Brown III a Joe Lovano Trio, illetve Joe Lovano Nonet tagja, korábban olyan hírességekkel játszott együtt, mint Herbie Hancock, Christian McBride, Roy Hargrove és Bob Mintzer; az argentin származású klasszikus és jazz zongorista, Leonardo Genovese Esperanzához hasonlóan a Berklee-n végzett; a brazil születésű, de New Yorkban élő gitáros, Ricardo De Almeida Vogt szintén a híres bostoni zeneiskola növendéke volt.



Spaldingék repertoárja mindig elég változatos, rugalmas és nem ismétlés-szagú. Egyszóval, minden koncert más és más. A budapesti show közel 100 perce alatt 11 szerzemény csendült fel, majd végül 3 ráadás következett. De nézzük az eseményeket szép sorjában! A koncert kezdetén a zongorista, a gitáros és a dobos kezdték el a közös zenélést egy nagyon kellemes groove-val, az est fénypontja csak kis idő múlva érkezett meg a színpadra, s magyarul köszöntötte a közönséget. Esperanza öltözete nagyon elegáns volt: világos blúz, mintás kendő, rövid, szürke szoknya, sötét harisnya és fehér magassarkú cipők. Gyakorlatilag úgy festett, mint egy csinos légiutaskísérő a Budapest-New York-i járaton. A felszabadult, energikus és vidám kisasszony rögtön improvizálni kezdett, egyelőre csak a csengő énekhangját használva. A scatelés hamar átváltott dalszövegbe, s eközben megragadta a bőgőt és nagyon hangulatos pengetésbe kezdett. Betty Carter Jazz (Ain't Nothin' But Soul) melódiája kerekedett ki az egészből, Leo Genovese csilingelő Steinway szólójával, illetve Esperanza nagybőgő rögtönzésével, egészen a hirtelen bekövetkező zárásig. Szünet nélkül jött egy szerzemény az Esperanza című albumról, az I Know You Know, egy funk alapú latinos nóta, amelyhez Spalding ideiglenesen egy fekete-fehér négyhúros Fendert akasztott a nyakába és nagyon jól kísérte saját éneklését. A művésznő megcsillogtatta magyar tudását is, melyet legutóbbi budapesti látogatásakor az utcán egy virágárus nénitől tanult: „Gyönyörű, gyönyörű!”, amelyről sokáig azt hitte, hogy virágot jelent, de aztán rájött, hogy mégsem... :)) A harmadik szám, a Sunlight előadása közben Esperanza még mindig elektromos basszgitáron játszott, illetve Leonardo egy dögös Fender Rhodes szólót is megejtett.



A negyedik nóta teljesen új és ismeretlen volt számomra. A dallama gyorsan és viccesen szólt, amelyben a gitár dominált. Egy komoly zongi szólót követően ismét jött a bőgő rögtönzés, majd újra a refrén. A zongora és a nagybőgő egyszerre szolgáltatták az alapot a Coleman Hawkins által 1939-ben híressé tett szerzeményben, a Body And Soulban, amely 5/4-es ritmusban és ezúttal angolul csendült fel, ellentétben a tavalyi CD-n hallható spanyol verzióval (Cuerpo Y Alma). Ebben a dalban az általam leginkább Kenny Kirklandre emlékeztető zongorajáték, és az egyik leghangulatosabb nagybőgő improvizáció követték egymást. A vége felé az énekesnőnek sikerült kissé rekedtre rikoltoznia magát. A gitáros Ricardo ekkor elhagyta a színpadot, s a banda trióként folytatta tovább. A Wild Is The Wind szép zongora intróját követően Esperanza vonóval játszott a bőgőn, Leo „fúvós orgonán”, azaz melodikán kísért, Otis pedig rettentő jó érzékkel virgázott a dobokon ebben a nagyon hatásos fokozásokat tartalmazó Nina Simone darabban. Két ismeretlen mű jött ezután, egy kortárs komolyzenei alkotásnak beillő zongora-ének duett, majd Esperanza kb. ötperces szólója, amelyet bőgőn és portugál nyelven adott elő. Ezek után történt egy kis kavarodás: az egyik mikrofon reccsent egy nagyot, a zongorista nem tért vissza időben a színpadra, Spalding pedig bőgő helyett basszusgitáron akarta előadni az új album első dalát, a brazil Milton Nascimento Ponta De Areia című szerzeményét. Mindezen a pillanatnyi bakiparádén egy vállrándítással felülemelkedve, Esperanza pozitívan és nagyon lazán tette túl magát. Számomra a nótában különösen a lüktető groove, a gitár riffek, valamint a srácok először hallható háttéréneklése tetszett a leginkább. A Precious kezdeti lalázásakor már a hideg futkosott a hátamon, hiszen a legnagyobb Spalding-sláger és egyben egyik kedvenc dalom vette kezdtét. Esperanza és volt pasija (a trombitás Christian Scott) kapcsolatáról szóló etűd nagyon hatásos és stúdió-felvétlenek is beillő előadásmója igazán bejött, még a talán kicsit suta melodika-szólóval együtt is.



Hősnőnk ekkor megszólította a közönséget, hogy vannak-e jelen zenészek, amire mindössze egy valaki jelentkezett. :)) „Van köztetek olyan, aki szokott a zuhany alatt énekelni?” - hangzott a következő, könnyített kérdés. „Akkor van olyan, aki rendelkezik beszédhanggal?” - így a következő. Ekkor Esperanza megkérte a gitárost, hogy játsszon valamit, mert kezd roppant kínossá válni a szitu. A nézőteret két részre osztotta, hogy egyszer az egyik, egyszer a másik fele énekeljen a teremben ülőknek. Nos, az egész csupán szivatás volt, hiszen olyan bonyolult imprót dalolt elő a művésznő, hogy csak úgy lesett mindenki, még a közönség soraiban ülő Berki Tamás is. Mindez a poénkodás tulajdonképpen az I Adore You (imádlak) című szerzemény felvezetése volt, benne az alacsony Yamaha szerkón lenyomott szikrázó dobszólóval, és az énekelve bemutatott zenekari tagokkal. A végén jött az egyszerű refrén-énekeltetés, ami már ment a népnek... „It was gyönyörű! Köszönöm!” - hangzott a dicséret. Esperanza ekkor már nagyon pörgött, például amikor visszaért, leült a zongorához és úgy tett, mintha játszani kezdene, de csak egy akkordig jutott. A tripla ráadásban szerepelt a Look No Further, amely nótában a dobos Otis kiült a bőgős-díva mellé egy pergővel és azon kísérte, sebes seprűzéssel. A második vastaps után visszatért az egész együttes, és ismét egy brazil nóta következett, Esperanza basszusozásával és a gitáros Ricardoval való közös énekléssel. Az est valóban utolsó darabja a Midnight Sun volt, amely absztrakt finálét Spalding kisasszony egyedül adott elő a bőgőjén. A közönség szimpátiája és az osztatlan siker teljesen egyértelmű volt. Számomra is pozitív élmény volt az év első nemzetközi fúziós-akusztikus jazz koncertje, amelyben egy igazi feltörekvő tehetség mutatkozott meg élőben. Esperanza Spalding hangja hol olyan, mint egy játékos gyermeké, hol mint egy érett nőjé. Bőgő- és basszgitár-játéka is nagyon ügyes, és mindezt hangjával kombinálva egészen egyedi dolgot produkál fiatal lány létére. Egészen elképesztő, ahogyan a bőgővel együtt szimultán énekel, vagy attól épp teljesen eltérő módon skálázik. Mindegy számára az is, hogy épp angol, spanyol vagy portugál nyelven teszi mindezt. Nagy átéléssel zenél, együttesét határozottan irányítja, és Marcus Millerre vagy Branford Marsalisra emlékeztető profizmussal és humorral áll a zenéhez. 



Íme néhány érdekesség a végére. Esperanza Spaldingnak sok kalandban volt része európai koncertkörútján: Stuttgartban Dianne Reeves és zenekara, valamint Diana Krall együttese is végignézték a produkcióját. Fellépett a neves Pori Jazz Fesztiválon, ahol 40 ezer ember előtt játszott bandájával Santana előzenekaraként, s a világhírű mexikói gitáros visszahívta őt a színpadra egy közös dal erejéig. Az interneten is megtalálható riderből (a művész menedzsmentje és a helyi szervezők közötti szerződés részét képező dokumentum) kiderül, hogy Esperanza a saját nagybőgőjét sajnos nem tudja magával vinni a turnékra, így minden állomáson egy-egy újabb hangszert használ, amin már a megérkezésekor a szállodában szeret elkezdeni gyakorolni. Speciális allergiája miatt kerülnie kell minden glutén- és cukortartalmú ételt és italt. A zenekar tipikus vacsora menüje a következő: előételnek zöldségleves és saláta, főételnek hal (kivéve lazac) vagy hús (csirke, marha vagy sertés) burgonya, rizs vagy zöldség körettel, desszertnek zöldség. Nagyon kedvelik például az indiai ételeket is. Italnak szénsavmentes ásványvizet és diétás üdítőitalokat fogyasztanak. Az egész együttes egyébként nagyon szereti a kirándulásokat, városnézéseket. A budapesti dedikálásuk közben is már azt tervezgették, hogy hová mennek majd bulizni. :))

A banda:

Esperanza Spalding - nagybőgő, basszusgitár & ének
Leo Genovese - zongora, billentyűk & háttérvokál
Ricardo Vogt - gitár & háttérvokál
Otis Brown - dob & háttérvokál

A repertoár:

1. Jazz (Ain't Nothin' But Soul)
2. I Know You Know
3. Sunlight
4. ???
5. Body And Soul
6. Wild Is The Wind
7. Chacarera
8. ???
9. Ponta De Areia
10. Precious
11. I Adore You
Ráadások:
12. Look No Further
13. ???
14. Midnight Sun



Fotók: (c) Greg

Egy igazán frappáns ötleten alapul a most ajánlott weboldal, a
Music-Map. A hamburgi Marek Gibney által életre hívott Gnod nevű projekt a mesterséges intelligencia megvalósítására tesz kísérletet. Az internet-alapú rendszer a látogatóknak tesz fel kérdéseket, s a rájuk adott válaszokat elraktározza magának, azaz „megtanulja” őket. Mindezek alapján az összefüggéseket ábrázolni is tudja.

Íme egy példa Miles Davis-szel. Katt ide!



Hogyan is működik mindez a gyakorlatban? A Gnoosic például megkérdezi 3 kedvenc zenei előadónkat, majd felajánl 14 másik zenészt/zenekart, hogy döntsük el róluk, hogy: 1. szeretjük, 2. nem szeretjük vagy 3. nem ismerjük őket. Válaszaink bekerülnek egy adatbázisba, így járulva hozzá a zenei térkép megvalósításához, illetve módosításához. A megoldás arra is nagyszerű, hogy ízlésünknek megfelelő új előadókat is megismerjünk. Mindez nemcsak a muzsika, hanem az irodalom és a filmek világában is ugyanígy működik:

http://www.gnoosic.com/
http://www.gnooks.com/
http://www.gnovies.com/

Az interaktivitásról tematikus fórumok és egy közösségi oldal (Flork) is gondoskodik.

Jó próbálgatást!