Melyik gimis srác ne álmodozott volna arról, hogy egyszer saját zenekart alapít és világhírű lesz? Nos, mindez sikerült a Mezzoforte együttes tagjainak, ráadásul az Észak-Atlanti-óceánon található szigetországban, Izlandon. A 15-17 éves cserkészek 1977-ben alapították meg a bandát, amelyet a fúziós jazz muzsika szeretete hozott össze, és kezdetben Weather Report, Al Di Meola, Chick Corea, George Duke, Jean-Luc Ponty és Earth, Wind & Fire szerzeményeket adtak elő. A hét minden napján órákon át szorgalmasan gyakoroltak, s a zenélésen kívül is együtt töltötték szabadidejük nagy részét a röpködő mínuszokban.



A Mezzoforte (jelentése: középerősen) 1979-ben jelentette meg legelső, saját nótákat felvonultató albumát, amelyet még további tíz követett az elkövetkezendő 25 évben. Mindeközben kialakult egyéni stílusuk, melyben ötvözték a melodikus harmóniákat a ritmusos, feszes, tempóváltásokban bővelkedő funkkal. A zeneszerzés és a fellépések terén nagyon aktívnak bizonyultak, hamar „kinőtték” a hazánknál alig nagyobb alapterületű és mindössze három budapesti kerületnyi lakosságú ország kereteit. Az instrumentális együttes karrierjének egyik mélypontja talán az volt, amikor 1983 februárjában egy rejkjavíki gimnáziumban mindössze hatan voltak kíváncsiak rájuk. Ekkor komolyan elgondolkodtak a csapat feloszlatásán, azonban a Suprise Surprise című lemez és a világszerte ismert sláger, a Garden Party meghozta számukra a régóta áhított sikert. Családjaikkal Angliába költöztek, ahol hónapokon keresztül koncerteztek, célba véve több európai és ázsiai országot és olyan fesztiválokat, ahol felléphettek a Steps Ahead és a Spyro Gyra mellett. Kacérkodtak a vokális jazz hozzáadásával, valamint az amerikai piacra való áttöréssel, mely utóbbi sajnos végül nem járt sikerrel. Számos tagcserét követően, a négy alapító tag közül három (a billentyűs Eythor, a basszusgitáros Johann és a dobos Gulli) jelenleg is a zenekarban játszik. Az emlékezetes hazai Roosevelt téri, A38-beli, valamint szombathelyi bulijaik után 2009. november 22-én a Millenáris Teátrumba tértek vissza a srácok, hogy megmutassák mindazt, amit több mint 30 éve művelnek és a legjobban tudnak.



A másfél órás teltházas koncert előtt Chris Rea best of válogatása borzolta a funk fusion stílusra áhítozó, vájt fülű hallgatóság idegeit. A hattagú zenekar természetes lazasággal foglalta el a helyét a színpadon. A bal oldalon elhelyezkedő tagok tetőtől talpig feketében, jobb oldali tagjai pedig fehér színű fellépő ruhákban pompáztak, megteremtve ezzel a vizuális kontrasztot. A kellő szimmetria is tetten érhető volt az összképben: a két szélen a két billentyűs, közelebb egymáshoz a basszeros és a gitáros, valamint hátul középen a dobos és elöl középen a szaxofonos. Egy rövid intrót követően belecsaptak az izlandi fiúk a lecsóba, és a kb. Commodore 64-es hangszínen megszólaló szintivel elkezdődött az Icebreaker, igen találó című kezdő nóta. Némi Gunnarsson szólót követően a német Bruno Müller pengetett elég meggyőzően. Ezután egy rövid tenor rögtönzés következett, majd ismét jött a főtéma. A rendkívül slágeres Nightfall jött a sorban a 2005-ös Forward Motion CD-ről, amelynek dallamát a közönség egy része végig dúdolta. A hangot körülbelül ennél a dalnál lőtték be a Millenárison, azonban a billentyűs hangszerek sajnos így is túlságosan hangosan, már-már torzan szóltak. Rövid dobszólóval indult a lendületes, gitár sikálást és pazar fúvós részeket bemutató Cobra című szerzemény.



A zenekar felállása egyébként megegyezett a két és fél évvel ezelőtt az A38-on tartott buliéval, egyedül a szaxofonos, Oskar Gudjonsson fizimiskája változott meg olyannyira, hogy azt hittem új ember került a helyére. Az egykori punkos hajú, pólós, farmeres fiatalemberből egy főkönyvelő kinézetű, hátranyalt frizurájú, szakállas, SZTK-szemüveges öltönyös pacák lett. A MySpace oldalát elnézegetve, mindez csakis valami igazán kifinomult, izlandi poén része lehet. A folytatásban lenyomták az egyik kedvencemet, a High Seasont, amelyben Oskar remekelt. A slágerek itt nem értek véget, egy csipetnyi billentyű-impró után meghallgathattuk az eredetileg a brit Noel McCalla énekét tartalmazó kissé nyálas, de instrumentálisan elfogadható Nothing Lasts Forevert, amely anno a No Limits című lemezen jelent meg 1986-ban. Mivel semmi nem tart örökké, egy feszes funk, név szerint a Hard Wired volt a következő melódia. A mackós Johann Asmundsson végig slappelte a nótát Sadowsky-ján, s egy Marcus Miller-szerű szólót is bemutatott a nagyérdeműnek. A gitároson kívül a bandának volt egy másik német tagja, Sebastian Studnitzky, aki a Beyond The Horizon című lassú művet, sejtelmes, effektes trombitaszólójával vezette be. A Berklee-n végzett, kopasz zenész legalább olyan jó trombitás, mint amilyen nagyszerű zongorista. A Mezzofortén és saját trióján kívül Nils Landgren, Wolfgang Haffner és Rebekka Bakken gyakori zenésztársa. A group egy újabb életvidám funk nótával, a Prime Time tízperces verziójával szórakoztatta a közönséget, melyben Bruno Müller rendesen megdolgozott. Az a gitáros, aki korábban együtt zenélt Joe Sample-lel, Frank McCombbal és Tony Lakatossal. A darab végére maradt a 20 évesnek kinéző (valójában 46 esztendős!) Gunnlaugur Briem káprázatos dobszólója, amelyből kihallatszottak a korábbi komolyzenei tanulmányok. Gulli együtt dolgozott például a honfitárs Björkkel, Herbie Hancockkal és Madonnával az Evitában. Saját projektje a számos zenei stílust (jazz, hip-hop, ambient stb.) egybeolvasztó Earth Affair. Gulli lánya, a 27 éves Anita, gyönyörű és sikeres izlandi színésznő.



Az együttes bemutatását követően Gunnarsson belekezdett egy impróba, amelyből áttértek a róla elkeresztelt E.G. Blues-ba, a valóban blues-os alapra írt, azonban számos jazz rögtönzést tartalmazó nótába. A szólók körbe-körbe mentek, Sebastian lefújta az égről a csillagokat, miközben fél kézzel akkordokat játszott szintijével saját trombitajátéka alá. Erythor hatalmasat szólózott újfent, s a továbbiakban a rivaldafényt leginkább a 35 éves Oskar vonta magára, aki tulajdonképpen egy baromi belevaló és bátor (de talán egy kicsit lassú) tenorszaxofonos. A hosszú performance végén ismét egy erős Gulli-virgázást hallhattunk, aztán szintén jött a slap bass, ahogy ez várható volt. A szőke dobos még ekkor is besegített és Johann basszgitárján dobverőkkel játszott. Elég látványos show elem és rendhagyó momentum volt. A felpörgetett, be bopos befejezés után Johann hüvelykujjal tépett húrjai vezették be a soron következő kompozíciót, a Roller Coastert... Nos, a sok hasonló szóló miatt itt egy kissé kezdett unalmassá válni számomra az amúgy mindig újat és érdekességet tartogató műsor. A folytatás viszont annál izgalmasabb volt! A Surprise című nóta pár perce valóban egy igazi meglepetést vezetett fel, méghozzá a fél világ által ismert Garden Party-t! Semmi kétség, nagy élmény volt hallani ezt az igazi klasszikust, a majdnem eredeti felállásban, 100% élőben! Valószínűleg már több ezerszer játszották életükben ezt a saját slágert a Mezzoforte tagjai, és még mindig a lehető legnagyobb lelkesedéssel, odaadással és életkedvvel tudják előadni! Mindez a tény önmagában fantasztikus volt! A ráadásig nem kellett sokat várni, s egyben három ismert nótát is megkaphatott az izlandi funkot oly nagyra értékelő magyar közönség, hiszen egymás után szólalt meg a Midnight Sun, a Spring Fever és a Rockall.

Számomra a banda zenei profizmusa, pozitív attitűdje és gejzírként kirobbanó dinamizmusa nagyon szimpatikus volt, mint ahogy az is, hogy nem a szokásosnak mondható set listet, hanem a fellépés elején merőben más nótákat hallhattunk tőlük, mint a korábban megszokottak. A koncertet követően az előtérben az új DVD-jüket, a Live In Reykjavikot dedikálták a rajongóknak (az eredeti, alapító gitáros, Fridrik Karlsson is látható/hallható rajta!). Onnan állítólag egyenesen az egyik kedvenc belvárosi helyükre, a Bacardi Original Bárba (BOB) vezetett az útjuk. Garden party után jött az after party... Jó hír, hogy 2010. március 19-én a Pécsi Tavaszi Fesztivál közönsége újra viszontláthatja a Mezzofortét!



A banda:

Eythor Gunnarsson - billentyűk
Johann Asmundsson - basszusgitár
Gulli Briem - dob
Bruno Müller - gitár
Sebastian Studnitzky - billentyűk & trombita
Oskar Gudjonsson - tenorszaxofon

A repertoár:

1. Check It In
2. Icebreaker
3. Nightfall
4. Cobra
5. High Season
6. Nothing Lasts Forever
7. Hard Wired
8. Beyond The Horizon
9. Prime Time
10. E.G. Blues
11. Roller Coaster
12. Surprise / Garden Party
Ráadás:
13. Midnight Sun / Spring Fever / Rockall



Fotók: © Orbán Péter (Zene.hu)