Dominic Miller angol gitáros, Sting első számú kísérőzenésze. 20 éve zenélnek együtt és közeli barátok. Ahogyan az egykori Police-frontember fogalmaz, Dominic az ő „jobb keze és bal keze”. Az Argentínában született hatgyermekes muzsikus viszont kettős karriert űz. Egyrészt várja őt a rivaldafény és a rengeteg színültig megtelt stadion, másrészt egy szál akusztikus gitárral, kifinomult líraiságával és fanyar humorával egy maroknyi közönséget is képes elvarázsolni. Egy öt évvel ezelőtt elkezdett beszélgetést sikerült most folytatnom Dommal. Mi történt vele 2004 óta? Milyen lett szerinte Sting legújabb albuma? Mik a tervei a jövőre nézve? Mi a véleménye a mai zeneiparról? Mit üzen a kezdő magyar zenészeknek? Hogyan látja kortárs kollégáit? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestem nála a választ, és azt hiszem mindenre meg is kaptam.



Greg: 2004 júniusában a Sacred Love turné keretében Budapesten léptél fel Stinggel, úgy nagyjából 500 ezer ember előtt. A show-t egyébként egy mobilszolgáltató cég szponzorálta. Játszottál előtte vagy utána ekkora közönségnek?

Dom: Igen, egyszer adtunk egy koncertet Lengyelországban, ahol hasonló számú néző gyűlt össze. Bár nem hiszem, hogy lettek volna ennyien. Talán az általad említett fellépés volt a legnagyobb. Elég ritka ilyen hatalmas tömeg előtt játszani, de voltak azóta is hasonlóan nagy show-k, például Quebec City-ben 200 ezer ember előtt. Igazából 5000 felett már ugyanolyan érzés...

Greg: Afelett már igazából nincs különbség?

Dom: Tulajdonképpen nincs, mert nem látod az embereket. Viszont az érzés az nagyszerű. Számomra a közönség mérete nem nagyon számít, mert mindegy, hogy 10 vagy 10 ezer a nézőszám, a legjobbat akarom kihozni magamból.

Greg: Két évvel később, 2006-ban a Broken Music turnén szerepeltél Stinggel, milyen koncepció volt emögött?

Dom: A Sacred Love turné végére Sting és a zenekar egyaránt úgy érezte, hogy túlságosan sok volt már ez a produkció. Sok volt ebből a zenéből. Korlátozta már a kreativitásunkat. Éppen ezért úgy döntöttük, hogy lebontunk mindent és újra elkezdjük felépíteni az alapoktól kezdve, úgymint gitár, dob és basszusgitár.

Greg: Ez már egyfajta Police-os dolog volt, nem?

Dom: Nem igazán. Bár most így visszagondolva, valószínűleg igen. De nem hiszem, hogy Sting akkor tudatosan így tekintett volna erre. Talán inkább azt gondolta, hogy milyen jó dolog ez, s mindössze négy ember kell hozzá. Egy nagyszerű felfedezés volt ez, jó móka, és tényleg élveztem én is.

Greg: És ebben az időszakban új tagok is érkeztek hozzátok...

Dom: Igen. Shane Fontayne is gitározott, majd miután ő kilépett, Lyle Workman került a helyére. Szóval, csak két gitár volt és nem voltak billentyűs hangszerek. Nagyszerű volt! Számomra ez volt az ideális zenei megoldás. Mivel a muzsika igen kifinomult, kezdetben Sting aggódott, hogy billentyűs nélkül nem működik majd a dolog. „Persze, hogy működni fog!” – mondtam neki. Jó zenészekkel menni fog, akik fogékonyak az ilyen muzsikára. A gitár nagyon változatos hangszer. Azonban azt hiszem, hogy a billentyűs hangszerek csak a stúdióban szólnak igazán jól, élőben nem annyira. Kivéve természetesen a zongorát, ami koncerteken is mindig nagyszerű. De azok a menő hangszínek nem annyira jók élőben, egyszerűen nem ugyanolyanok. Kivéve, ha nem Herbie Hancocknak vagy Chick Coreának hívnak. Szóval, mindez egy remek lehetőségnek ígérkezett, és meg is ragadtuk azt.

Greg: És ha jól emlékszem, pár új dobosotok is volt...

Dom: Igen. Abe Laboriel, Jr., majd a fantasztikus Josh Freese is játszott velünk a Nine Inch Nails-ből. Nagyszerű dobos! Szerencsések voltunk, hogy a legjobbakkal játszhattunk. Remélem lesz még ilyen!

Greg: Ezután a budapesti koncert után tartottál egy szabadtéri after party-t is a Duna-parton.

Dom: Igen, így van!

Greg: Fantasztikus válogatás volt a szóló munkáidból, vendégművészek közreműködésével, Mike Linduppal és Lyle Workmannel.

Dom: Tényleg, emlékszem! Akkoriban a nagy koncertek után csináltam néhány szóló show-t, jó kis kontraszt volt. És most ismét visszatértem, örülök neki, mert sok idő eltelt azóta.

Greg: Ezek után megjelent az ötödik albumod, a Fourth Wall...

Dom: Igen, kijött a Fourth Wall, de nem váltotta meg a világot. Ezt a lemezt csak azért készítettem, mert muszáj volt kijönnöm vele. Jó szórakozásnak és kellemes tapasztalatnak bizonyult. Akkor épp ott tartottam, viszont ahol most vagyok, az már egy másik tér. Lassú folyamat volt a Fourth Wall felvétele. Valamikor gyorsan megy a dolog, valamikor meg lassan.

Greg: Hogyan hasonlítanád össze a Fourth Wallt a korábbi lemezeiddel?

Dom: Szerintem jobb lett, mivel ez a legutóbbi. Mindig így gondolom. De most, hogy már távolabb érzem magamtól, azt hiszem más mint a többi. Aztán így néhány év elteltével mégis hasonlónak látom, és nem különbözik annyira az eddigiektől. A kompozíciókat tekintve ugyanabból építkezik, talán a szerkezet vagy a folyamat kissé eltérő volt. Végül is, nem jobb vagy rosszabb, mint a régebbi lemezeim.



Greg: Ezek után jó néhány hónapot töltöttél külön Stingtől, mivel ő Edin Karamazovval a Songs From The Labyrinth-re, majd a kétéves Police-újraegyesülésre koncentrált. Hogyan alakult a karriered ekkor?

Dom: Nos, rengeteg emberrel dolgoztam együtt, s ez nagyszerű lehetőségnek bizonyult számomra. Kezdetben nehéz volt, mert újra fel kellett fedeznem önmagam. Sokan gondolják úgy, mivel együtt játszom Stinggel vagy más nagy névvel, akkor minden a legnagyobb rendben, és mindenki csak velem akar zenélni. De ez nem így van. Sőt, akár az ellenkezője is igaz lehet! Olyan színésznek néznek, aki csakis egyfajta szerepet képes eljátszani. Elég nehéz volt és sok ideig tartott mire megtaláltam a helyem a közösségben. Most már benne vagyok! Azóta újra együtt dolgozom Stinggel, de sokkal jobb a helyzetem, mivel megtaláltam önmagam. Közösen játszottam Sarah Jane Morris-szal, Yaron Hermannal, és rengeteg stúdiófelvételt vállaltam. Sok ajtó megnyílt előttem. És ez jó Stingnek is, mivel rengeteg új tapasztalattal tértem vissza hozzá, gazdagabbá váltam mint muzsikus. Na, nem anyagi értelemben... hanem lélekben. És ez jó érzés! Áldásos volt a számomra, hogy két évig távol voltam, mert így erősebben tértem vissza.

Greg: Eközben azért követted Sting egyéb projektjeit?

Dom: Nem igazán.

Greg: Voltál mondjuk Police-koncerten?

Dom: Igen, azon voltam! Szép volt, jó volt. Azért mentem el, mert Sting a barátom. Sosem voltam Police-fan, bár tetszett amit csináltak, de nem voltam a rajongójuk. Viszont Sting meghívott rá, mint barát és testvér, így elmentem. Tetszett!

Greg: Közben találkoztál és készítettél is egy közös albumot az amerikai billentyűssel, Peter Katerrel. Hogyan jött létre ez a projekt?

Dom: Peter Kater zongorista és filmzeneszerző egy személyben. Meghívott Los Angeles-be, hogy egy film projekten dolgozzunk együtt. Egy animációs mozihoz gitároztam, amely még nem jelent meg azóta. Jóban lettünk, megtetszett a muzsikája és egyszer rákérdeztem, hogy miért nem készítünk egy albumot közösen. Azt hitte, hogy csak viccelek. Aztán persze ő is nagyszerű ötletnek tartotta, így pár hónap múlva visszatértem L.A.-be, és felvettük az anyagot, az In A Dreamet. Mindez nagyon gyorsan történt, egy hét leforgása alatt komponáltuk és rögzítettük a lemezt.

Greg: Megünnepeltétek már Stinggel a barátságotok 20. évfordulóját?

Dom: Novemberben lesz 20 éve, hogy először találkoztunk. De valószínűleg nem ünnepelünk majd, mert nem vagyunk túl szentimentálisak...

Greg: Mit tudnál mesélni nekünk Sting új lemezéről, az If On A Winter’s Night...-ról?

Dom: Ez egy igazán érdekes album, nagyon szeretem! Szerintem egyfajta folytatása a korábbi lantos lemeznek, de mégsem ugyanolyan. A Deutsche Grammophon adta ki ezt is. Amikor belekezdtünk ebbe a projektbe, valójában olyan dalokat válogattunk össze, amelyek a telet ünneplik, leginkább klasszikus oldalról. De amikor a többi zenész csatlakozott hozzánk, segítettek minket az iránymutatásban. Olyan folk muzsikusok szerepelnek rajta, mint Kathryn Tickell, Mary Macmaster és további nagyon jó népzenészek Észak-Angliából és Skóciából. Így az album inkább ebbe az irányba kanyarodott el. Más lett a végeredmény, mint amilyennek kezdetben terveztük, de azt hiszem nagyszerű lett. Maradtak benne azért komolyzenei elemek, mint Henry Purcell nagyszerű és mély muzsikája. Egy nagyon érdekes projektnek bizonyult, bár nem gondolom, hogy népszerű poplemez lesz belőle. De azt hiszem, ez Stinget egyáltalán nem érdekli. Igazi kihívás volt. Adtunk egy koncertet a Durham katedrálisban nemrég, amely egy óriási dolog volt és rengeteg munkába telt.

Greg: Ez volt az, amelyről DVD-felvétel is készült?

Dom: Igen, DVD lesz belőle hamarosan.

Greg: Van kedvenc szerzeményed erről az albumról?

Dom: Talán a Henry Purcell-darab, a Cold Song. Igazán tetszik, nagyon mély muzsika.

Greg: Terveztek világkörüli turnét ezzel a zenei anyaggal?

Dom: Nem, biztosan nem. Néhány koncert lesz csak. Egy Párizsban, egy Németországban, egy New Yorkban, és tartottunk már egyet Angliában. Ha minden jól megy és nagy lesz az érdeklődés, akkor talán lesz még több is. De ez egy nagyon nagy produkció, rengeteg muzsikussal és sok minden mással. És mivel kisebb közönség előtt lépünk fel, a logisztika miatt nem igazán lehetséges, hogy ezt sok helyen megtegyük.

Greg: Van valamilyen híred vagy pletykád egy szokásosnak mondható, következő Sting stúdió albumról?

Dom: Sting mindig mesél egy újabb stúdió albumról, de nem kezdtünk bele még semmibe ezzel kapcsolatban. Van már néhány ötlet, voltam párszor a házában is emiatt, de igazából nem kezdődött el még semmi. Úgy gondolom, szeretne belekezdeni, viszont már elérte azt a pontot az életben, amikor már nem muszáj neki. Van egy olyan érzésem, meg fogja csinálni. Nem is az a kérdés, hogy lesz-e, hanem inkább az, hogy mikor.



Greg: Kanyarodjunk vissza a jelenbe. Hogyan találkoztál Szabó Sándorral és Kevin Kastninggel?

Dom: Sándorral egy gitárfesztiválon futottunk össze először Horvátországban két évvel ezelőtt. Hallott engem ott játszani, és meghívott most ide. Emlékszem, küldött egy e-mailt egy magyar gitáros, akit névről már ismertem. Szóval, jött egy e-mail a menedzseremnek, hogy szeretne ha eljönnék, és természetesen igen mondtam erre a lehetőségre. Szeretek különböző országokban játszani, nemcsak Amerikában, Németországban és Angliában. Mindig érdekes kihívás elutazni valahová máshová is. Tegnap volt az első közös fellépésünk, ahol úgy igazából láttuk és hallottuk egymást. Kevin is egy elképesztő gitáros. Nagyon más dolgot művelnek mint én, még életemben nem hallottam ilyen muzsikát! Jó dolog új emberekkel találkozni, új élményeket szerezni, így nagyon boldog vagyok, hogy ennek a részese lehetek.

Greg: Az alapvető koncepciója ennek a magyar mini-turnénak az akusztikus gitárzene, ugye?

Dom: Igen, az alapvető ötlet – Sándorral beszélgettem erről – inkább a zenéről szól, mintsem a gitárról. Nagyon sok jól képzett gitáros van manapság, de azt hiszem ő most nem ezt szeretné kihangsúlyozni. Sajnos mára az akusztikus gitározás egyfajta sporttá vált. De Sándor nem ilyen. Ő egy nagyon mély, igazi muzsikus, és szerencsére engem is olyannak talált, aki mindehhez hozzátehet. Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen ember gondolt rám. Hosszú beszélgetéseink voltak a muzsikáról. A gitár csak egy hangszer, egy eszköz a zenéléshez. Őt nem érdekli a flash gitár, a gitáron való dobolás vagy a többi őrültség, amit sokan művelnek. Mindez jelentéktelen dolog, hacsak nem vagy nagyon-nagyon jó bennük. Mi csupán zenélünk. Úgyhogy ez elsősorban egy zenei fesztivál, másodsorban gitárfesztivál.

Greg: Milyen repertoárral állsz elő ebben a műsorban?

Dom: Szólóban játszani mindig más mint duóban, trióban vagy kvartettben. Játszom dalokat a saját albumaimról, Sting-számokat, Bach-szerzeményeket, dél-amerikai zenéket, elég különböző dolgokat. Csakis olyan muzsikát, amelyet én is szeretek. Olyan muzsikát, amelyet magam is komponálok. Szóval, csak teszem a dolgom. Ha az embereknek tetszik az nagyszerű, ha meg nem, az sem számít. De általában minden rendben megy és tetszik nekik. Szeretek kapcsolatot teremteni a közönséggel. Nem gitárosoknak játszom, hanem olyan embereknek, akik szeretik a zenét. Ez kell, hogy járjon a fejemben, mielőtt egy koncertet elkezdek. Nagyon ijesztő tud lenni, hogyha tisztában vagy azzal, hogy 30-40 gitáros ül a nézők között. De nem értük csinálom, hanem azokért, akik kedvelik a zenét. Nem próbálok meg bebizonyítani semmit, mivel azt hiszem, elég jó karrierem volt eddig. Nincs szükségem rá, hogy bizonyítsak. Csak zenélek és ennyi! Nem kell bemutatnom, hogy milyen jó, milyen gyors vagy milyen ügyes vagyok. Azt hiszem, az olyanok, akik szeretik az igazi zenét, nem is reagálnak erre. Engem sem érdekel az ilyesmi. Néha azért szeretek olyan technikás gitárosokat hallgatni, mint Tommy Emmanuel. Elkápráztat az a rengeteg munka, amit belefektetnek, hogy ennyire jól szólnak. De csak néhány aspektusból foglalkoztat az effajta gitározás, általában maga a zene érdekel. Inspirációként sem gitárosokat hallgatok, hanem zongoristákat, hegedűsöket, csellistákat. Csak ritkán gitárosokat...

Greg: Dominic, tervezel új saját albumot?

Dom: Épp most fejeztem be!

Greg: Tényleg? Ez jó hír!

Dom: Most készült el, teljesen más mint az eddigiek. Főleg elektromos gitáron játszom rajta, és megváltoztattam az egész energiaszintet. Szóval, leálltam a First Touch, Second Nature, Third World, Fourth Wall-koncepcióval, annak vége. Az új lemez címe November lesz és januárban fog megjelenni. Sajnos várnom kell, mert be vagyok táblázva januárig, de már teljesen elkészült. Mark King basszusgitározik, Ian Thomas dobol – aki egyébként egy nagyon tehetséges session zenész Londonból –, Mike Lindup billentyűzik, és még pár nagyszerű vendégelőadó szólózik rajta. Sokkal több energia van benne, és én Les Paulon játszom. Ilyen albumot szerettem volna készíteni amikor 16 éves voltam. De akkor még nem tudtam hogyan kell. Több tesztoszteron lesz benne. Egy nehéz lemezt szerettem volna csinálni. Teljesen más, mint amit eddig megszokhattak tőlem. Vagy imádni vagy utálni fogod...

Greg: Lefogadom, hogy imádni fogom!

Dom: Remélem. A szerzeményeket tekintve, ugyanarról a helyről, ugyanattól a szerzőtől származnak. A hangszerelés és a kompozíciók sem eltérőek, bár mindig próbálok jobb lenni. De ez egy más stílus lesz. Sokszor a zene a stílusról szól. Attól függ, hogyan akarsz valamit közölni. Ma épp így gondoltam. Ez egyfajta tisztelgés azon albumok előtt, amelyeket a ’70-es években szerettem amikor felnőtté váltam. A lemez felvétele is ilyen módon zajlott, mindössze négy ember volt a szobában és indult a felvétel. A hibák megengedettek voltak. A „Pro Tools generáció” túl régóta létezik és megelégeltem már, hogy mindig olyan dolgokat hallgassak, amelyek mindig tökéletesek. Éppen ezért, szerettem volna egyfajta élt adni az egésznek, némi veszélyt belevinni és persze hibákat. Mert bakik mindig előfordulnak. Az emberek nem tökéletesek, én sem vagyok az. És hogyha hibázom, az elfogadható. Régebben aggódtam emiatt és kijavítottam őket. De hogyha mindig mindent csak javítgatsz, nem marad benne szépség. Nos, hát eléggé csiszolatlan lesz, már izgatottan várom.

Greg: Ez egyfajta stúdióban készült élő album?

Dom: Igen, de aztán végeztem rajta pár alakítást. A dallamokkal töltöttem némi időt, mivel a legtöbb helyen erős ritmus tracket játszom, és erre jön rá a melódia.

Greg: És az összes nótát Te írtad?

Dom: Igen, mindet én írtam.



Greg: Hát, ez nagyon jól hangzik! Milyen üzeneted van a kezdő magyar zenészek számára? Hogyan fogjanak bele a karrierjük építésébe? Mivel Te is ugyanúgy kezdted mint bárki más, a nulláról, és nagyon magasra jutottál...

Dom: Még mindig az utamat járom, és nem érkeztem meg. Az az üzenetem, hogy nagyon fontos egy jó tanár, aki segít a klasszikus játék elsajátításában. Mindezt azért mondom, mert a komolyzenészek a hangzásra koncentrálnak. A legtöbb gitáros csak gyorsan szeretne játszani, nem foglalkozik sokat a sounddal és a hangképzéssel, valamint azzal, hogy szép lassan gyakoroljon. Úgy gondolom, hogy lassan kell gyakorolni egy jó tanár mellett. Akár otthon is lehet mindezt, de az egy jó alapszabály, hogy amit a tanárod mond, azt elfogadd és bízz benne. És amit még nagyon fontosnak tartok, hogy tartsd nyitva a füledet mindenféle zenei stílusra. Mert ha csakis egyetlen fajta zene érdekel, lehetsz nagyon jó benne, vagy akár a legjobb, de az akkor is egy nagyon korlátozott dolog. Ha remek heavy metal gitáros szeretnél lenni, segíthet, hogyha mondjuk bossa novát hallgatsz, mivel abból a stílusból is bevihetsz elemeket a metálba. Ugyanez fordítva is igaz. Vagy a klasszikus, vagy a jazz esetében... Nagyon fontos, hogy nyitva tartsd a füledet, és ne légy elfogult a zenével kapcsolatban. Azt hiszem, ezek a legjobb tanácsok, amelyeket egy kezdő muzsikusnak adhatok. Tartsd nyitva a füledet és ne kerülj el egyetlen zenét sem, csakis azért mert például elvből nem hallgatsz country-t. Lehet, hogy tanulni fogsz belőle valamit. Hallgass olyan zenéket, amelyeket sohasem hallgatnál egyébként, menj el komolyzenei koncertre, menj el jazz-koncertre, menj el heavy metal-koncertre. Mindig van amit meríthetsz belőlük, vagy amit tanulhatsz. Mert kétfajta zenész létezik: amatőr és profi. Véleményem szerint, az amatőr és a profi között az a különbség, hogy amikor az amatőr megtanul egy számot, azzal elérkezik egy pontra, hogy igen, megtanultam és el tudom játszani. Amikor egy profi megtanul egy darabot, az számára csak a kezdet. A kezdethez érkezik. Sosem tanulja meg. Azt tanulja meg, hogy hogyan kell interpretálni, hogyan kezdjen vele valamit. Csakis azon múlik, hogy milyen messze akar elmenni. Hogyha profi szeretnél lenni, 100 százalékosan oda kell tenned magad, vagy még annál is jobban. Kissé őrült dolog ez! Sosem javasolnám azt senkinek, hogy tegyen fel mindent egy lapra, aztán annyi. Sokszor még saját magamnak is felteszem a kérdést, hogy jól döntöttem-e. Viszont itt tartok most – majdnem 50 évesen –, ezt választottam hivatásul. Túl késő már változtatni a karrieremen. Nem mindig olyan vidám dolog ám zenésznek lenni! Sokszor igen nehéz és küzdelmes, keményen kell dolgozni. Sokan gondolják azt, hogy sikeres vagyok, de ez számomra nem jelent nagy különbséget. Szeretnék tovább fejlődni, fenntartani mindezt. A filozófiám a kezdők számára az, hogy haladjatok szép lassan, ne akarjatok egyből gyorsak meg sikeresek lenni, anélkül, hogy megtennétek az első lépéseket. Mindez annyit tesz, hogy gyakoroljatok lassan és tartsátok nyitva a fületeket és az elméteket a legkülönbözőbb zenei lehetőségek felé, amelyek épp ott hevernek előttetek.

Greg: Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

Dom: Hogy őszinte legyek, nem hallgatok túl sok zenét. Néha szeretek csak úgy relaxálni, és elmenekülni előle. De általában klasszikus zenét hallgatok, mert afelett nem próbálok meg ítélkezni. Ha popzenét vagy jazzt hallgatok, mindig elkezdek azon agyalni, hogy a basszusgitáros most éppen ezt és ezt játssza, a zongorista meg ezt és ezt, a hangszerelés ilyen és ilyen, és ez meg éppen milyen akkord. Túl sokat gondolkodom ilyeneken. Amit a komolyzenében szeretek az az, hogy már nagyon régóta létezik és igazából senki nem változtatott rajta. Nem ítélkezem felette, és ez nálam bejön, mert anélkül hallgatom, hogy szubjektívvé válna, s eközben ki is tudok kapcsolódni. Szeretem Johann Sebastian Bachot, és szeretem az összes zeneszerzőt, mint mindenki más. Nem háttérzeneként hallgatom mindezt, mivel szeretem, amikor egy muzsika tudat alatt átáramlik rajtam. Talán ilyenkor elcsenek néhány ötletet vagy akkordot, mert tulajdonképpen azért vannak. Na nem azért, hogy ellopjuk őket, hanem azért, hogy befolyásoljanak minket. Nem igazán okoz számomra különösebb örömet, hogyha meghallgatom a legújabb Coldplay vagy Pat Metheny albumot. Nem érdekelnek. Nagyon jó zenészek és sok remek lemez jelenik meg, de én tanulni szeretnék. Nem szoktam gitárosok lemezeit hallgatni azért, hogy ötleteket gyűjtsek magamnak. Inkább komolyzenét hallgatok az ötletekhez, mivel azt nem igazán értem. Nehéz kielemezni, és ha néha meg is próbálom, hűha, az akkord ide meg oda vándorol, és a brácsa így meg úgy... Felejtsd el! Elég mély cucc, ha bele akarsz látni, belebolondulsz. Szóval, klasszikus zenét hallgatok, de szeretem Egberto Gismontit is – mivel mindig is nagy hatással volt rám és érdekel amit játszik –, vagy meghallgatom Stevie Wondert és további jó zeneszerzőket. Aztán az emberek mindig küldenek nekem mindenféle CD-t, és meghallgatom azokat is. Talán legtöbbször azokat hallgatom, mivel sosem lehet tudni! Úgy 5-10 CD-t kapok hetente. Nem mondhatom nekik azt, hogy nem hallgatom meg a független kiadóktól származó lemezeket. Vannak nagyon jók! Volt néhány elképesztően jó közöttük! Fel is vettem velük a kapcsolatot e-mailen és barátok lettünk. Szóval, nem kockáztatok, hogy ne hallgassam meg őket. Beteszem a kocsiba és azokat játszom le.

Greg: Tervezel esetleg új klasszikus albumot? Mondjuk ismét a Budapest Film Orchestrával? Voltak ilyen elképzeléseid legutóbb...

Dom: Talán igen. De most nem látom igazi értelmét, hogy megtegyem. Akkor jó időben készítettem el a Shapes című lemezt, nagyon sikeres lett, és nagyon örültem neki. Ezt már egyszer megcsináltam. Nagyon szépen fogyott is. Nem hiszem, hogy meg szeretném ismételni ugyanezt, hacsak nem találok ismét valami érdekeset. Ez így van rendjén, mindez öt-hat évvel ezelőtt történt, és nem igazán akarom megismételni ugyanazt a folyamatot. Nem szeretem mindig ugyanazt a dolgot csinálni. Szerintem az egész iparág nagyon furcsa mostanában. A Shapes volt a legtöbb példányban elkelt lemezem, amelyet valaha is készítettem. 150 ezer példány fogyott belőle világszerte, sokkal több, mint a többi lemezemből. Mivel akkor egy nagyon nagy vállalat része voltam, nem tudtam irányítani a projektet, nem volt beleszólásom a marketingbe. A nagy lemezcégek ilyenek. Nem kerestem vele végül egy vasat sem, ami elég nevetséges. 150 ezer elkelt példány után semmi pénzt nem kaptam. Nem mintha csak azért csináltam volna, de azért ez mégiscsak őrület... Egyszerűen a hatalmas lemezcégek nem működnek többé. Olyanok mint a Titanic. Páran pezsgőt iszogatnak, akik még el tudják adni a lemezeiket. De igazából ennyi, vége. Nem akarom ezt ismét eljátszani a Deccával vagy a Universallal. Ismerem ezeket az embereket, jó fejek, de az iparáguk haldoklik. Nem akarok olyan dolog részévé válni, amely éppen süllyed. Inkább a kisebb üzleteket részesítem előnyben.



Greg: Az internetes értékesítésre szeretnél fókuszálni?

Dom: Igen, teljes mértékben! Mára a zene megváltozott. Amikor profi muzsikus lettem, a zenészeket a rögzített anyagaik alapján határozták meg. Ez árulta el rólad, hogy ki vagy. A fellépések, koncertek csak egyfajta névjegykártyák voltak kezedben. De mostanra ez az egész teljesen megfordult. Ami ma művészként meghatároz az az, hogy hogyan játszol. Mellesleg lehet CD-d is, hadd vigyék. Nem ez a meghatározó már! A felvételek váltak névjegyekké. Nincs már olyan értékük szerintem. Azt hiszem, ez egy nagyon jó és egészséges dolog! Mindenki csak panaszkodik a zeneiparra, de valójában mindenkinek ünnepelni kellene, mivel más lett, megváltozott. Több a nagyon jó zenész. Ez a legjobb időszak, amikor ebben az iparágban érdemes dolgozni. Ugyanakkor nehéz, mivel változáson megyünk keresztül, de eljött az idő. Hogyha benne akarsz lenni, csatlakozz most! Mert az élő zene ismét felébredt. Az emberek azt akarják hallani, hogy hogyan játszol és nem a lemezeidet. A technológia és az internet alapján tudják, hogy nagy részük csak kamu, Pro Tools és manipuláció. Most már a szomszédod is képes lemezt készíteni. De le tud nyomni egy koncertet? Nem hiszem! Erről szól az egész. Na, halljuk, hogyan tudsz játszani! Nem akarom meghallgatni a lemezedet, mert az ének is, a gitár is, meg minden manipulálva van...

Greg: Ez éppen olyan, mint a címlaplányok a magazinokban. Pro Tools és Photoshop.

Dom: Pontosan! Igen. És egy szép napon lehet, hogy ugyanez megtörténik majd a fotó- és divatiparban is. Felkelünk és azt mondjuk, ez egy hülyeség! Valódi embereket, igazi bőrt és tökéletlenséget szeretnénk látni, mert az sokkal érdekesebb.

Greg: Hát, pont ilyen lesz az új albumod...

Dom: Pont ilyen! Nyolc nap alatt vettük fel, más albumokhoz meg nyolc hét vagy nyolc hónap kell... Elhatároztam, hogy nem akarom én ezt csinálni, csesszétek meg! A zeneszerzés némi időbe telt, de amikor bevonultam a stúdióba egy forgatókönyvet adtam a zenészek kezébe. Olyanok voltak, mint a színészek. Itt van egy forgatókönyv, egy ötlet, és ezt szeretném elmondani vele. Segítenél eljátszani? Úgy választottam ki a muzsikusokat, akik jók ebben, akik mindezt tolmácsolni tudják. Rengeteg különböző ötletem volt, ezért kértem fel hozzá stúdiózenészeket.

Greg: Engedd meg, hogy megosszam Veled egyik friss zenei élményemet! Nemrég láttam élőben az Oregont Ralph Townerrel és arra gondoltam, hogy Te biztosan szereted a zenéjüket...

Dom: Szeretem Ralph Townert! Ő az egyik hősöm! Mivel ő elsősorban zenél, és a gitár egy hangszer a számára. Épp ezért nagyszerű! De ugyanezért szeretem John Abercrombie-t is, és még pár gitárost. De Ralph Towner az egyik legjobb! Egyszerűen játszik, ami igazából egyáltalán nem egyszerű, nagyon is összetett. Elsősorban zenében gondolkodik és a gitárt csak eszközként használja.

Greg: És még zongorázik is...

Dom: Zongorázik és nagyszerű zeneszerző, minden elismerésem az övé!

Greg: Nemrég együtt dolgoztál Billy Cobhammel is?

Dom: Igen, játszottam az egyik albumán, de ő nem volt ott a stúdióban, csak felvettünk pár számot. Nagyszerű dobos! Fantasztikus!

Greg: Még egy kérdésem lenne Hozzád egy muzsikussal kapcsolatban. Ismered Richard Bona zenéjét?

Dom: Igen.

Greg: És szereted is?

Dom: Richard Bona zenéjét vagy basszusgitározását? Melyiket kérdezed?

Greg: Mindkettőt.

Dom: Richard Bona a lehető legmagasabb színvonalon basszusgitározik. Ha mindez olimpiai szám lenne, akkor biztosan érmet szerezne belőle. De Richard Bona zenéjével kapcsolatban egyáltalán nincs összehasonlítási alapom. Azt hiszem, nem jelent sokat a számomra. Szép dalok, egy kicsit afrikai, egy kicsit popos... Számomra két Richard Bona létezik, a basszusgitáros és az előadó. Ez két különböző ember. Én a basszusgitárost kedvelem. Hallgattam a lemezeit, de nincs összehasonlítási alapom. Számomra egy olyan fickó benyomását kelti, aki készített pár szép, némileg kommersz albumot, amelyek kissé unalmasak. Lehet, hogy ő ugyanezt mondaná az én lemezeimről... Nem hiszem, hogy az erőssége a zeneszerzés. Nagyszerű zenészei vannak, de kicsit olyan, mint összehozni a legjobb színészeket, míg a forgatókönyv nem túl erős.

Greg: Láttam egy olyan videót, amelyben franciául nyilatkoztál. Azzal tisztában voltam, hogy tudsz spanyolul, mivel Argentínában születtél, de hogy franciául is, nem tudtam. Milyen nyelveken beszélsz még?

Dom: Csak franciául, spanyolul és angolul.

Greg: Hogy van a családod, a feleséged és a gyerekeid? Azt hiszem született egy újabb babátok...

Dom: Amióta nem találkoztunk született még egy kisbabánk, egy kislány.

Greg: Gratulálok!

Dom: Hat gyermekem van. Több már nem lesz!

Greg: Akkor annyi van Neked is, mint Stingnek.

Dom: Igen, de nem lesz több! Itt megálltunk. A legfiatalabb egy nagyon aranyos kislány, 3 éves, Evának hívják. Nagyon szerencsés vagyok, a kislányom egészséges és boldog. És egy ideje már vidéken élek. Amióta utoljára beszéltünk, már Franciaországban lakom. Nem lakom Londonban.

Greg: Tényleg? Nem tudtam.

Dom: Egy kis ezer lelkes francia faluban élek.

Greg: Szereted?

Dom: Imádom! Abszolút imádom! Már nincs szükségem rá, hogy nagyvárosban lakjak. Nem befolyásolja a munkámat. Kellett némi tér, mind a fejemben, mind a kertemben. Nem szeretem már a nagyvárost. Nem kell. Nem igazán értem a metropoliszt. Nem látom az értelmét. Talán azért van így, mert öregszem. Nem tudom. Az egyszerű életet szeretem. Nem bánom, hogyha ezres tömegek előtt játszom és benne vagyok a sodrásban. Ez rendben van, de nem akarok olyan életet élni, ahol mindenütt csak emberek vannak, mindenki stresszel, senki nem bízik a másikban. London nagyon bonyolult város lett. Csakúgy mint New York vagy Párizs. Nem ismerem eléggé Budapestet, de már elég nehéz nagyvárosokban élni. Legalábbis számomra. Talán a számodra nem...

Greg: Köszönöm szépen az interjút!

Dom: Köszönöm én is!



Hotel Belvedere Budapest, 2009. szeptember 25.

Fotók: © Petruska András

Köszönet az interjú létrejöttéért Tardi Hajnalkának (Zene.hu), Orbán Péternek (Zene.hu) és Belev Péternek (Millenáris)!