Zakir Hussain 58 éves indiai tabla-játékos, zenei producer, filmszínész és zeneszerző. Augusztusban ő kapta a legtöbb szavazatot Tőletek, mint a kedvenc ütőhangszeres. A mezőny ismét igen erős volt, s most így a voksot negyedét begyűjtő művész karrierjét mutatom be Nektek röviden.
Hussain Mumbaiban született, édesapja a legendás tablás, Ustad Alla Rakha volt, aki 2000-ben szívinfarktus következtében hunyt el, lánya halálhírét meghallva. Zakir csodagyerekként már 12 éves korában turnézni járt, 1970-ben az USA-ba költözött, hogy nemzetközi karriert jusson be. Évente átlagosan 160 koncertet ad mind a mai napig. John McLaughlin brit gitárossal és L. Shankar indiai hegedűssel megalapította a Shakti nevű zenekart, majd 20 évvel később részt vett a Remember Shakti projektben is. Többek között együttműködött még Mickey Harttal, Airto Moreiraval, George Harrisonnal, Van Morrisonnal, Charles Lloyddal, Kazumi Watanabeval és Bill Laswellel. Legfrissebb munkája a bendzsós Béla Fleckkel és a bőgős Edgar Meyerrel közösen készített produkció, a The Melody Of Rhythm. Diszkográfiája 40 lemezből áll, eddog 5 filmben szerepelt és további 5 filmhez komponált zenét. 2009-ben Grammy-díjat kapott világzene kategóriában. A Priceton és a Stanford Egyetemek professzora.
A szavazás győztese: Zakir Hussain
2009.09.27. 23:45 :: GregJazz
4 komment
Címkék: zakir hussain
A bejegyzés trackback címe:
https://gregjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr681254089
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sunnyboy1979 2009.09.28. 10:54:39
Észre sem vettem ezt a szavazást, nem is értem, hogyan kerülhette el a figyelmemet :) De egy szavazatot még írjunk Samuel Torreshez:):), bár lehet a személyes ismerettség húz hozzá:)...sajnos az általam kedveltek kimaradtak a listából (Samuelen túl):
Anga Diaz, Shango Dely, Karl Perazzo - Raul Rekow páros, Hidalgo stb, stb...
Anga Diaz, Shango Dely, Karl Perazzo - Raul Rekow páros, Hidalgo stb, stb...
GregJazz · http://gregjazz.blog.hu 2009.09.28. 19:33:56
@Sunnyboy1979: Igyekeztem a fúziós formációkban megfordult perkásokra koncentrálni, de a lista mindig bővíthető...
V.G. 2009.10.01. 21:20:01
Majdnem minden nyertesről írok valamit. Ezt most is megteszem.
Bár én nem rá szavaztam, de elképesztő az ember. Így utólag nem csoda, hogy nyert. Van is tőle egy lemezem, a címe Making Music. Na gyerekek, az valami ember feletti. Lehet itt figurázni mindenféle ütőhangszerrel, mindenféle ütős emberkének, de jó lett volna, ha egy picit ebbe a lemezbe is belehallgattak volna mielőtt nekilátnak... :)
Bár én nem rá szavaztam, de elképesztő az ember. Így utólag nem csoda, hogy nyert. Van is tőle egy lemezem, a címe Making Music. Na gyerekek, az valami ember feletti. Lehet itt figurázni mindenféle ütőhangszerrel, mindenféle ütős emberkének, de jó lett volna, ha egy picit ebbe a lemezbe is belehallgattak volna mielőtt nekilátnak... :)
GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.10.17. 12:19:09
hát ez az ember tényleg brutális dolgokat csinál... ez a youtubeos felvétel amúgy lenyűgöző. gyönyörű!
Utolsó kommentek