A Blood, Sweat & Tears, Billy Cobham, Miles Davis, a Brecker Brothers, a Steps Ahead, a Yellowjackets és még megannyi neves muzsikus és formáció virtuóz gitárosát, Mike Sedgwicket, azaz Mike Sternt nem kell részletesen bemutatni a jazz-rock rajongóinak. Az 1996 óta hazánkba szinte évente visszajáró bostoni zenész a Berklee College of Music növendéke volt, ahol tanárai között tudhatta például a nála egy évvel fiatalabb Pat Metheny-t. A rendkívül vad – és tiltott szerek használatától sem mentes – ifjú éveiben a session zenész elveszítette egyik legjobb barátját, az elektromos basszusgitár császárát, Jaco Pastorius-t. Önmagát és egyedi stílusát később a saját bandájában megtaláló, immár nyugodt Stern 13 szólóalbumot jelentetett meg ez idáig, s a folytatásban a világ legnagyszerűbb jazzereivel játszott együtt. Mike felesége, a német származású gitáros-énekesnő, Magdalena Thora alias Leni Stern, féltestvére a Golden Globe-díjas színésznő, Kyra Sedgwick.
E rövid életrajzi bevezető után, térjünk rá a 2009. július 9-én a Millenáris Teátrumban adott, közel teltházas koncertre. A Mike Stern Band az utóbbi négy esztendő során jobbnál-jobb felállásokban, viszont gyakorlatilag csupán minimálisan módosított repertoárral állt elő. Most sem volt ez másképp, azonban a változatosság mégiscsak gyönyörködtet, így személy szerint kicsit többet vártam a fellépéstől. A szokásos, 20 percnél is hosszabb kezdő etűdben, a Tumble Home neo-bopban a – legutóbbi DVD-ről már ismert – kvartett tagjai szép köröket szólóztak egytől-egyig. A tenorszaxofonos, Bob Franceschini volt, Stern állandónak mondható muzsikusa. A doboknál a világhírű Dave Weckl ült, akinek kedvéért valószínűleg nagyon sokan választották e nyár esti koncert megtekintését. A basszusgitáron a visszafogott, de rendkívül pontos Tom Kennedy kísért Foderáján, aki Weckl bandájának réges-régi tagja. Másodikként egy meglepetés, az Avenue B című szerzemény csendült fel a These Times albumról, amely egy nyugodt tempóban kezdődő, jó lüktetésű, s a végére begyorsuló nóta, zárás gyanánt egy kellemes dobszólóval tarkítva.
A zsinórban előadott következő három lassú dal akár altatóként is megállta a helyét. Elsőként a már megszokott gitár-basszus intrót követően, Stern talán legslágeresebb kompozícióját, a Wishing Wellt hallhattuk, amely Richard Bona előadása révén is elhíresült (holott az eredeti verzióban ő nem is játszik). A lírai szám személyes kedvencemmel, egy fantasztikusan felépített és szívhez szóló tenor impróval zárul. A folytatásban Stern és Weckl gitár-ütős duettjét csodálhattuk meg, amelyben Dave puszta kézzel virgázott a Yamaha dobszerkón. A What Might Have Been (melyet gyakran a Still There-rel keverek) volt a lassú-blokk utolsó darabja, s szintén gyönyörűen szólt. Hirtelen váltásként következett a Chatter, szintén a These Times-ról. A pörgős, feszes ritmusú dalban kiemelkedő szerep jutott az uniszólóknak, s természetesen a kirobbanó hangerőnek. Hihetetlen volt hallgatni és közben szabad szemmel követni Mike Sternt, ahogyan őrült tempót diktálva skálázik, valamint kreatív, s egyre komplexebb szóló megoldásaiból mindig sikerült jól kikerülnie a végén. Némi gitár-sikálás mellett Dave Weckl ismét nagyot domborított. A Bob Berg-féle időkből származó Stern-dal, a Chromazone volt az első ráadás, melyet a közönség állva tapsolással érdemelt ki. A funky gitár riffek, a kemény dob, súlyos walking bass és határozott, blues-os szaxofon kiváló kombinációjából állt ez a klasszikus nóta, fergeteges Weckl-szólóval, amelynek keretében óriási cin-pergő-tam-lábdob háború dúlt a színpadon. A második „standig ovation”-t kiváltó encore és egyben a finálé egy igazi meglepetés volt, a vicces-játékos, nyomokban Jimi Hendrixet és Miles Davis-t tartalmazó That’s All It Is, mely Mike Stern következő albumának valószínűleg egyik kulcs nótája lesz.
A közel kétórás buli végén a négy, tetőtől-talpig feketébe öltözött művész összekapaszkodva és mosolyogva hajlongtak a színpadon, majd „Mikey Boo-Boo” közismerten erős sales-es oldalát megcsillogtatva CD-ket és DVD-ket kezdett árulni személyesen a színpad széléről a rajongóknak...
Míg más gitáros előadónál talán élete legjobb formáját jelentené e szóban forgó fellépés, addig a fáradhatatlan Stern esetében ez csak erős átlagosnak nevezhető. Ezt a set-listet talán – szerencsére – most hallhattuk tőle utoljára, s várhatóan igazi frissítést hoz majd karrierjében az augusztusban megjelenő új lemez, a Big Neighborhood, ahol partnerei többek között Steve Vai, Eric Johnson, Richard Bona, Esperanza Spalding és a Medeski Martin & Wood trió lesznek.
A banda:
Mike Stern - gitár
Tom Kennedy - basszusgitár
Bob Franceschini - tenorszaxofon
Dave Weckl - dob
A repertoár:
1. Tumble Home
2. Avenue B
3. Wishing Well
4. Mike & Dave Duet
5. What Might Have Been
6. Intro
7. Chatter
Ráadások:
8. Chromazone
9. That's All It Is
Fotók: (c) Endre, www.zene.hu
Utolsó kommentek