GregJazzBlog

Hírek, érdekességek, CD- és DVD-ajánlók, valamint koncert-beharangozók és beszámolók elsősorban a tengerentúli kortárs fúziós jazz világából.

Utolsó kommentek

Naptár

október 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Címkék

4th dimension (1) adam deitch (1) ahmad jamal (2) al di meola (2) al jarreau (3) andy narell (2) anna maria jopek (2) bb king (1) béla fleck (2) béla fleck & the flecktones (2) billy cobham (3) bill evans (2) bill frisell (2) bill frisell trio (1) biréli lagréne (2) bob james (1) borlai gergő (3) brad mehldau trio (1) branford marsalis (2) branford marsalis quartet (2) brian bromberg (1) candy dulfer (3) cassandra wilson (1) charlie haden (2) charnett moffett (1) chick corea (9) christian mcbride (1) chris botti (3) chris potter (1) chuck loeb (1) cotton club singers (1) dave holland (1) dave holland sextet (1) dave koz (2) david sancious (1) diana krall (3) dominic miller (4) duke ellington (1) elek istván (1) esbjörn svensson (1) esbjörn svensson trio (1) esperanza spalding (4) etienne mbappé (4) five peace band (4) fourplay (2) frank zappa (1) freddie hubbard (1) freddy cole (1) gary burton (1) gary peacock (1) gary willis (1) george benson (3) george duke (2) george gershwin (1) gerald toto (1) gereben zita (1) hajdu klára (1) harcsa veronika (1) harry connick jr (4) herbie hancock (6) hilary james (1) hiram bullock (2) horgas eszter (1) incognito (1) jack dejohnette (3) jaco pastorius (1) james brown (1) james taylor (1) jamie cullum (3) jan garbarek group (5) jazz at lincoln center orchestra (1) jeff lorber (1) jim hall (1) joe lovano (1) joe sample (3) joe zawinul (5) john mclaughlin (5) john patitucci (1) john patitucci trio (1) john scofield (4) jonathan butler (2) joshua redman (3) kaltenecker zsolt (2) keith jarrett (3) keith jarrett trio (1) kenny g (2) kenny garrett (2) kenny kirkland (1) kevin kastning (1) kirk covington (1) krantz carlock lefebvre (1) kurt elling (1) lars danielsson (1) lars danielsson quartet (1) lenny white (2) leszek mozdzer (2) lionel loueke (3) living colour (1) lokua kanza (1) louis armstrong (1) maceo parker (2) manu katché (3) marcus miller (7) marc copland (1) mccoy tyner (1) medeski martin & wood (2) mezzoforte (2) michael brecker (1) michael bublé (2) micheller myrtill (1) michel camilo trio (1) mike stern (7) mike stern band (6) miles davis (5) miroslav vitous (1) msmw (1) nils landgren (3) nils landgren funk unit (2) norah jones (2) oregon (3) oscar peterson (1) paolo vinaccia (1) pat metheny (3) pat metheny trio (3) paul jackson jr (1) piety street band (2) ralph towner (1) randy brecker (2) randy crawford (2) raul midón (1) rebekka bakken (1) return to forever (3) richard bona (23) robben ford (2) ron carter (1) roy hargrove big band (1) salif keita (1) scott kinsey band (1) smv (6) snétberger ferenc (3) sonny rollins (1) soul bop band (1) soul insiders (1) spyro gyra (4) stanley clarke (7) steve gadd (1) steve lukather (1) steve vai (1) sting (6) szabó gábor (1) szabó sándor (1) take 6 (2) tal wilkenfeld (2) the crusaders (2) the derek trucks band (1) the manhattan transfer (1) the police (1) the rippingtons (1) the stanley clarke trio (1) the syndicate (1) the zawinul syndicate (2) tomasz stanko quintet (1) tommy emmanuel (1) toto bona lokua (2) tower of power (1) uehara hiromi (1) victor bailey (1) victor bailey group (2) victor wooten (7) victor wooten band (2) viktoria tolstoy (2) vinnie colaiuta (4) wayne shorter quartet (2) weather report (1) wynton marsalis (5) yellowjackets (4) zakir hussain (1) Címkefelhő

A szavazás győztese: Jingle All The Way

2010.01.03. 13:00 :: GregJazz

Poll Results 2009-12Az elmúlt évtizedek során számtalan előadó és együttes készített már karácsonyi témájú lemezt, és ezen belül a jazz feldolgozásoknak is se szeri se száma. A decemberi szavazás győztese nem véletlenül lett a Jingle All The Way a Béla Fleck & The Flecktones-tól. Az a profizmus és merészség, ugyanakkor lazaság és humorérzék amellyel vendégművészeikkel együtt nekiláttak ennek a projektnek, egyszerűen felülmúlhatatlan! 2008 őszén jelentette meg a csapat az anyagot a Rounder Records-nál, a Columbiával való szakításuk után. Már december 28-án felléptek vele a Late Night with Conan O'Brien show-ban, megszerezték a Billboard slágerlistájának első helyét a Top Contemporary Jazz Albumok között, 2009-ben pedig ezért a lemezért megkapták a Grammy-díjat a Best Pop Instrumental Album kategóriában. A kritikusok is üdvözölték az alkotást, egyesek úgy nyilatkoztak róla találóan, hogy Béla Fleck és bandája újból felfedezte a már megfáradt dalokat. „Minden, csak nem kiszámítható.” „Megtalálunk benne sok mindent, a klezmertől, a komolyzenén át egészen a tuvani torokénekesekig.” Két dolog, amelybe az újságírók bele tudtak kötni, az a lemez bárgyú címe, illetve a jellegtelen lemezborító volt. A címadásról a karácsonyi Schwarzenegger-film, a Hull a pelyhes jut eszembe, a lemez fotói viszont óriási poénokat tartogatnak, ha jobban megvizsgáljuk őket, csak meg kell vásárolni az eredeti CD-t!

„Mindig is szerettünk volna egy ilyen albumot készíteni... Idén kevesebbet turnéztunk, viszont nem akartunk új muzsika nélkül a színpadra kiállni. Lassú, de biztos projekt volt. A legtöbb hangszerelés például a koncerteken született meg.” - Béla Fleck

Jingle All The WayAki esetleg még nem hallgatta volna meg az alkotást, az most szerintem ne olvassa tovább a cikket, inkább szerezze be a CD-t karácsonyig, mert tényleg egyedi élményben lesz része! Akik viszont ismerik, szeretik és rá is szavaztak, azoknak meg amúgy sem zsákbamacska az egész. A zenei gegek sokasága, az egymástól látszólag távol álló stílusok mesteri ötvözése, és az egyedi sound - erről szól a lemez mind a 16 száma.

A rénszarvasok helyett lónyerítés és patkódobogás hallatszik a Jingle Bells elején, majd beindul a tuvani (dél-szibériai) Alash Ensemble torokénekesek dalolása: „Sün Balázs, Sün Balázs, Sára Sün Balázs...” :)) Igazi kulturális fúziót jelent karácsonyi éneket hallgatni egy amerikai zenekar és egy Mongóliához közeli népcsoport előadóitól. A Silent Nightban a szokásos jazzes Flecktones-t kapjuk, a Sleight Ride a bluegrass jegyében került feldolgozásra, míg a The Christmas Song egy frenetikus, 3 perces basszerszóló Wootentől. A jól ismert nótáknak szinte csak a dallamai maradtak meg, a fantáziadús hangszerelési megoldások és a sok-sok zenei poén tényleg első osztályú. Az együtteshez Andy Statman klarinétos, Edgar Meyer bőgős és Sean Quirk tiszteletbeli tuvani torokénekes is csatlakozik a ragtime-os Twelve Days Of Christmas-ban. Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumának előadása kifogástalan jazz hangszerelésben, a rövid Christmas Time Is Here és Linus And Lucy adaptációi szintén magas fokú professzionalizmustól tesznek tanúbizonyságot. A duettként visszatérő Jingles Bells témáját a The Hanukkah Waltz követi az extravagáns Future Man hihetetlenül jó ütős szekciójával, majd Csajkovszkij 1892-es balettjének, A diótörőnek egyik ismert részlete elevenedik meg előttünk. A What Child Is This, illetve az O Come All Ye Faithful tradícionális szerzemények bővelkednek a folkos elemekben. Az ezt követő Medley rendkívül hangulatos egyvelege a We Wish You A Merry Christmas, az It's Beginning To Look A Lot Like Christmas, a Rudolph The Red Nosed Reindeer, a My Favorite Things,God Rest Ye Merry Gentlemen, a Little Drummer Boy és a We Three Kings-nek. A Have Yourself A Merry Little Christmas Hugh Martin és Ralph Blane szerzemény Judy Garland, majd Frank Sinatra előadásában vált ismertté, de természetesen a Flecktones is kitesz magátért. Victor Wooten funky basszuskísérete, Béla Fleck hangulatos pengetése, Future Man finom seprűzése, Jeff Coffin basszusklarinétje és Andy Statman kellemes mandolinjátéka teszi élménnyé a nótát. A refrén hangonként különböző hangszereken való előadása szintén nagyszerű ötlet! Az egyórás lemez utolsó trackje Joni Mitchell már oly sokak által feldolgozott, gyönyörű River című kompozíciója, amelyet Fleck ad elő bendzsóján, miközben zongorán kíséri saját magát, bele-bele szőve a korábban már játszott karácsonyi énekeket. Béláék jóvoltából az egész Jingle All The Way szerintem egy tökéletes munka, amelyhez csak gratulálni lehet!

Béla Fleck & The Flecktones

4 komment

Címkék: béla fleck & the flecktones

Közös nevező: Poénos lemezborítók

2009.12.31. 13:00 :: GregJazz

Szilveszter napján milyen más témával foglalkozhatnánk, ha nem a humorral? Az alábbi lemezborítók engem mindig is mosolygásra késztettek. Ha ismertek Ti is hasonlóan vicces darabokat, azokat nyugodtan linkeljétek be a kommentekbe!

AlivemutherforyaBilly Cobham: Alivemutherforya

A Svájcban élő panamai dobos 1977-es koncertfelvétele all-star kvintettjével: Tom Scott, Mark Soskin, Steve Khan, Alphonso Johnson felállással. Az albumon szerepel a Some Skunk Funk című Randy Brecker-nóta átkeresztelése, a Some Punk Funk is. A lemezborítón a Bean - Igazi katasztrófafilmből ismerős Whistler anyja című festmény újraértelmezése szerepel.

Joe's GarageFrank Zappa: Joe's Garage: Acts I, II & III

A fenomenális muzsikus, zeneszerző, zenekarvezető, producer és filmrendező 1979-es háromfelvonásos, kétlemezes rockoperája a zeneszerető Joe-ról és az őt elnyomó rendszerről. A muzsikusok között megtalálhatjuk Colaiutát és Cuccurullot. A borítót Dobronyi Ferenc tervezte.

Dukey TreatsGeorge Duke: Dukey Treats

Zappa egykori billentyűs-
énekesének tavalyi
lemezborítóján Duke nem véletlenül mutogatja a csoki-szintetizátort. Egyrészt biztosan szereti az édességet, másrészt őt tekinthetjük a funk-jazz szintizés egyik úttörőjének. Ezen a CD-n megcsillantja tehetségét Christian McBride, Sheila E, Michael „Patches” Stewart és Jonathan Butler is.

Photo With Blue Sky, White Cloud, Wires, 0Windows And A Red RoofJan Garbarek Group: Photo With Blue Sky, White Cloud, Wires, Windows And A Red Roof

A norvég szaxofonos albuma 1979-ből az ECM-től. A fotó tulajdonképpen a korong hosszú címét ábrázolja. A nóták sorrendben: Blue Sky, White Cloud, Windows, Red Roof, Wires, The Picture. Nem tudom eldönteni, hogy mindez a kreativitás felsőfokáról vagy épp az ötletszegénységről árulkodik...
 Artist Collection
Kenny G: Artist Collection

A bongyorhajú nyálszaxis 2004-es válogatása. Némi önirónia fedezhető fel az album grafikáján, mivel a „művész” orrát szopránszaxofonja helyettesíti. Viszont volt mersze feldolgozni a Mercy, Mercy, Mercy című 1966-os Joe Zawinul-szerzeményt! Még belegondolni is rossz, hogy csak az USA-ban összesen 50 millió lemezét vették meg ezidáig...

Good To Go-GoSpyro Gyra: Good To Go-Go

Jay Beckenstein szaxofonos által alapított furcsa nevű fúziós zenekar 2007-es lemezborítója szintén a szokatlan kategóriába tartozik a jazz területén. A trinidadi dobos és énekes humorzsák, Bonny B néhány hónapos közös turnézást kövezően szerepelt ezen a Spyro-albumon először. A CD-n közreműködik a nagyszerű steel drum mester, Andy Narell is.


Ezúton kívánok Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

3 komment

Címkék: frank zappa spyro gyra george duke billy cobham kenny g jan garbarek group

Koncert-beszámoló: Mezzoforte

2009.12.28. 23:55 :: GregJazz

Melyik gimis srác ne álmodozott volna arról, hogy egyszer saját zenekart alapít és világhírű lesz? Nos, mindez sikerült a Mezzoforte együttes tagjainak, ráadásul az Észak-Atlanti-óceánon található szigetországban, Izlandon. A 15-17 éves cserkészek 1977-ben alapították meg a bandát, amelyet a fúziós jazz muzsika szeretete hozott össze, és kezdetben Weather Report, Al Di Meola, Chick Corea, George Duke, Jean-Luc Ponty és Earth, Wind & Fire szerzeményeket adtak elő. A hét minden napján órákon át szorgalmasan gyakoroltak, s a zenélésen kívül is együtt töltötték szabadidejük nagy részét a röpködő mínuszokban.

Eythor Gunnarsson Live

A Mezzoforte (jelentése: középerősen) 1979-ben jelentette meg legelső, saját nótákat felvonultató albumát, amelyet még további tíz követett az elkövetkezendő 25 évben. Mindeközben kialakult egyéni stílusuk, melyben ötvözték a melodikus harmóniákat a ritmusos, feszes, tempóváltásokban bővelkedő funkkal. A zeneszerzés és a fellépések terén nagyon aktívnak bizonyultak, hamar „kinőtték” a hazánknál alig nagyobb alapterületű és mindössze három budapesti kerületnyi lakosságú ország kereteit. Az instrumentális együttes karrierjének egyik mélypontja talán az volt, amikor 1983 februárjában egy rejkjavíki gimnáziumban mindössze hatan voltak kíváncsiak rájuk. Ekkor komolyan elgondolkodtak a csapat feloszlatásán, azonban a Suprise Surprise című lemez és a világszerte ismert sláger, a Garden Party meghozta számukra a régóta áhított sikert. Családjaikkal Angliába költöztek, ahol hónapokon keresztül koncerteztek, célba véve több európai és ázsiai országot és olyan fesztiválokat, ahol felléphettek a Steps Ahead és a Spyro Gyra mellett. Kacérkodtak a vokális jazz hozzáadásával, valamint az amerikai piacra való áttöréssel, mely utóbbi sajnos végül nem járt sikerrel. Számos tagcserét követően, a négy alapító tag közül három (a billentyűs Eythor, a basszusgitáros Johann és a dobos Gulli) jelenleg is a zenekarban játszik. Az emlékezetes hazai Roosevelt téri, A38-beli, valamint szombathelyi bulijaik után 2009. november 22-én a Millenáris Teátrumba tértek vissza a srácok, hogy megmutassák mindazt, amit több mint 30 éve művelnek és a legjobban tudnak.

Johann Asmundsson Live

A másfél órás teltházas koncert előtt Chris Rea best of válogatása borzolta a funk fusion stílusra áhítozó, vájt fülű hallgatóság idegeit. A hattagú zenekar természetes lazasággal foglalta el a helyét a színpadon. A bal oldalon elhelyezkedő tagok tetőtől talpig feketében, jobb oldali tagjai pedig fehér színű fellépő ruhákban pompáztak, megteremtve ezzel a vizuális kontrasztot. A kellő szimmetria is tetten érhető volt az összképben: a két szélen a két billentyűs, közelebb egymáshoz a basszeros és a gitáros, valamint hátul középen a dobos és elöl középen a szaxofonos. Egy rövid intrót követően belecsaptak az izlandi fiúk a lecsóba, és a kb. Commodore 64-es hangszínen megszólaló szintivel elkezdődött az Icebreaker, igen találó című kezdő nóta. Némi Gunnarsson szólót követően a német Bruno Müller pengetett elég meggyőzően. Ezután egy rövid tenor rögtönzés következett, majd ismét jött a főtéma. A rendkívül slágeres Nightfall jött a sorban a 2005-ös Forward Motion CD-ről, amelynek dallamát a közönség egy része végig dúdolta. A hangot körülbelül ennél a dalnál lőtték be a Millenárison, azonban a billentyűs hangszerek sajnos így is túlságosan hangosan, már-már torzan szóltak. Rövid dobszólóval indult a lendületes, gitár sikálást és pazar fúvós részeket bemutató Cobra című szerzemény.

Oskar Gudjonsson Live

A zenekar felállása egyébként megegyezett a két és fél évvel ezelőtt az A38-on tartott buliéval, egyedül a szaxofonos, Oskar Gudjonsson fizimiskája változott meg olyannyira, hogy azt hittem új ember került a helyére. Az egykori punkos hajú, pólós, farmeres fiatalemberből egy főkönyvelő kinézetű, hátranyalt frizurájú, szakállas, SZTK-szemüveges öltönyös pacák lett. A MySpace oldalát elnézegetve, mindez csakis valami igazán kifinomult, izlandi poén része lehet. A folytatásban lenyomták az egyik kedvencemet, a High Seasont, amelyben Oskar remekelt. A slágerek itt nem értek véget, egy csipetnyi billentyű-impró után meghallgathattuk az eredetileg a brit Noel McCalla énekét tartalmazó kissé nyálas, de instrumentálisan elfogadható Nothing Lasts Forevert, amely anno a No Limits című lemezen jelent meg 1986-ban. Mivel semmi nem tart örökké, egy feszes funk, név szerint a Hard Wired volt a következő melódia. A mackós Johann Asmundsson végig slappelte a nótát Sadowsky-ján, s egy Marcus Miller-szerű szólót is bemutatott a nagyérdeműnek. A gitároson kívül a bandának volt egy másik német tagja, Sebastian Studnitzky, aki a Beyond The Horizon című lassú művet, sejtelmes, effektes trombitaszólójával vezette be. A Berklee-n végzett, kopasz zenész legalább olyan jó trombitás, mint amilyen nagyszerű zongorista. A Mezzofortén és saját trióján kívül Nils Landgren, Wolfgang Haffner és Rebekka Bakken gyakori zenésztársa. A group egy újabb életvidám funk nótával, a Prime Time tízperces verziójával szórakoztatta a közönséget, melyben Bruno Müller rendesen megdolgozott. Az a gitáros, aki korábban együtt zenélt Joe Sample-lel, Frank McCombbal és Tony Lakatossal. A darab végére maradt a 20 évesnek kinéző (valójában 46 esztendős!) Gunnlaugur Briem káprázatos dobszólója, amelyből kihallatszottak a korábbi komolyzenei tanulmányok. Gulli együtt dolgozott például a honfitárs Björkkel, Herbie Hancockkal és Madonnával az Evitában. Saját projektje a számos zenei stílust (jazz, hip-hop, ambient stb.) egybeolvasztó Earth Affair. Gulli lánya, a 27 éves Anita, gyönyörű és sikeres izlandi színésznő.

Bruno Müller Live

Az együttes bemutatását követően Gunnarsson belekezdett egy impróba, amelyből áttértek a róla elkeresztelt E.G. Blues-ba, a valóban blues-os alapra írt, azonban számos jazz rögtönzést tartalmazó nótába. A szólók körbe-körbe mentek, Sebastian lefújta az égről a csillagokat, miközben fél kézzel akkordokat játszott szintijével saját trombitajátéka alá. Erythor hatalmasat szólózott újfent, s a továbbiakban a rivaldafényt leginkább a 35 éves Oskar vonta magára, aki tulajdonképpen egy baromi belevaló és bátor (de talán egy kicsit lassú) tenorszaxofonos. A hosszú performance végén ismét egy erős Gulli-virgázást hallhattunk, aztán szintén jött a slap bass, ahogy ez várható volt. A szőke dobos még ekkor is besegített és Johann basszgitárján dobverőkkel játszott. Elég látványos show elem és rendhagyó momentum volt. A felpörgetett, be bopos befejezés után Johann hüvelykujjal tépett húrjai vezették be a soron következő kompozíciót, a Roller Coastert... Nos, a sok hasonló szóló miatt itt egy kissé kezdett unalmassá válni számomra az amúgy mindig újat és érdekességet tartogató műsor. A folytatás viszont annál izgalmasabb volt! A Surprise című nóta pár perce valóban egy igazi meglepetést vezetett fel, méghozzá a fél világ által ismert Garden Party-t! Semmi kétség, nagy élmény volt hallani ezt az igazi klasszikust, a majdnem eredeti felállásban, 100% élőben! Valószínűleg már több ezerszer játszották életükben ezt a saját slágert a Mezzoforte tagjai, és még mindig a lehető legnagyobb lelkesedéssel, odaadással és életkedvvel tudják előadni! Mindez a tény önmagában fantasztikus volt! A ráadásig nem kellett sokat várni, s egyben három ismert nótát is megkaphatott az izlandi funkot oly nagyra értékelő magyar közönség, hiszen egymás után szólalt meg a Midnight Sun, Spring Fever és a Rockall.

Számomra a banda zenei profizmusa, pozitív attitűdje és gejzírként kirobbanó dinamizmusa nagyon szimpatikus volt, mint ahogy az is, hogy nem a szokásosnak mondható set listet, hanem a fellépés elején merőben más nótákat hallhattunk tőlük, mint a korábban megszokottak. A koncertet követően az előtérben az új DVD-jüket, a Live In Reykjavikot dedikálták a rajongóknak (az eredeti, alapító gitáros, Fridrik Karlsson is látható/hallható rajta!). Onnan állítólag egyenesen az egyik kedvenc belvárosi helyükre, a Bacardi Original Bárba (BOB) vezetett az útjuk. Garden party után jött az after party... Jó hír, hogy 2010. március 19-én a Pécsi Tavaszi Fesztivál közönsége újra viszontláthatja a Mezzofortét!

Mezzoforte Live 1

A banda:

Eythor Gunnarsson - billentyűk
Johann Asmundsson - basszusgitár
Gulli Briem - dob
Bruno Müller - gitár
Sebastian Studnitzky - billentyűk & trombita
Oskar Gudjonsson - tenorszaxofon

A repertoár:

1. Check It In
2. Icebreaker
3. Nightfall
4. Cobra
5. High Season
6. Nothing Lasts Forever
7. Hard Wired
8. Beyond The Horizon
9. Prime Time
10. E.G. Blues
11. Roller Coaster
12. Surprise / Garden Party
Ráadás:
13. Midnight Sun / Spring Fever / Rockall

Mezzoforte Live 2

Fotók: © Orbán Péter (Zene.hu)

1 komment

Címkék: mezzoforte

Boldog karácsonyt!

2009.12.24. 09:00 :: GregJazz

Minden kedves Olvasómnak békés, boldog karácsonyt kívánok! :))

Santa plays

2 komment

A hónap jazzere: Steve Gadd

2009.12.20. 13:00 :: GregJazz

Stephen Kendall Gadd az ászok ásza, a dobosok dobosa, szinte mindenki kedvence és példaképe. És decemberben ő a hónap jazzere! Steve Gadd a Rochester városban, New York államban született, majdnem 65 évvel ezelőtt. A kiváló stúdió- és session-zenész 7 évesen kezdett el dobolni, és már 11 éves korában Dizzy Gillespie-vel játszott. A Manhattan School of Music-on megkezdett tanulmányait az Eastman School of Music-on folytatta. Három éven át szolgált a US Army-ban, ahol természetesen a hadsereg zenei programjában vett részt dobosként. 1972-ben alapította első együttesét, egy triót Tony Levinnel és Mike Holmes-szal, majd egy rövid ideig a Chick Corea-féle Return To Forever tagja volt, de mivel Gadd nem kívánt volna turnézni a zenekarral, így helyét végül Lenny White töltötte be. Sőt, a híres Hymn Of The Seventh Galaxy című album újrarögzítésre került, másodszorra White-tal a dobok mögött, míg a Gadd-féle lemez verzió soha nem jelent meg. A '70-es '80-as évek során Al Di Meola és Paul Simon mellett muzsikált. Szinte végeláthatatlan a zenészek listája, akikkel együtt dolgozott az elmúlt évtizedek során. Néhány név csupán, a teljesség igénye nélkül: Paul McCartney, Al Jarreau, Joe Cocker, Chet Baker, Chick Corea, Bob James, Lee Ritenour, Larry Coryell, Eric Clapton, B.B. King, George Benson, Sadao Watanabe, Stevie Wonder, Frank Sinatra, James Brown, James Taylor, Ray Charles, Michal Urbaniak, Michel Petrucianni, Dave Matthews, David Sanborn, Tracy Chapman, Zucchero, John Bon Jovi. Az alábbi neves együttesekkel is együtt muzsikált: Steely Dan, The Manhattan Transfer, Steps Ahead, The Brecker Brothers, Weather Report, Bee Gees.

Steve Gadd 1

„Minden dobos úgy akar játszani mint Gadd, mivel ő tökéletes... Nagyzenekari és zeneszerzői gondolkodást vitt a dobfelszereléshez, miközben nagyszerű képzelőerővel rendelkezik és óriásit nyújt swingben.” - Chick Corea

Önálló karrierjét tekintve saját neve, illetve a The Gadd Gang neve alatt 1984-1991 között öt lemezt, a Stuff nevű formációval (Richard Tee, Eric Gale és Cornell Dupree) 1976-1981 között pedig hat albumot jelentetett meg. Ez utóbbi zenekarral több alkalommal felléptek a rendkívül népszerű NBC's Saturday Night Live TV-műsorban is. Mostanában két új saját zenekarral is jelentkezett, amelyek a The Gaddabouts (Pino Palladino, Andy Fairweather Low és Edie Brickell), és a Super Trio (Chick Corea és Christian McBride) nevekre hallgatnak. Steve továbbra is stúdió-, illetve turné-muzsikusként tevékenykedik, s hihetetlen nagy tapasztalattal rendelkezik számos zenei stílus, mint pl. a jazz, a pop, a rock, a blues, az R&B és a funk, valamint ezen irányzatok kombinációinak területén. Dr. Gadd 1976 óta Yamaha dobokon játszik, saját szériájú Zildjian K Custom Session cineket, és nagyon könnyű, főleg fekete színű, signature Vic Firth verőket és seprűket használ. Igazi groove-player, hihetetlenül kifinomult technikával, sokszínűséggel és puha játékkal.

„Valóban volt olyan, amikor Tony Williams-ként akartam játszani, máskor meg Steve Gaddként, megint máskor David Garibaldiként, és előfordult, mikor Billy Cobhamet tanulmányoztam részletesen, mígnem eljutottam addig a pontig, míg mindez egybeolvadt és kialakult a saját stílusom.” - Vinnie Colaiuta

Steve Gadd 2

Steve Gadd eddig egyetlen egyszer járt hazánkban, amikor tavaly novemberben egy zártkörű céges rendezvény keretei között Joe Sample, Nick Sample és Randy Crawford oldalán lépett fel a Dokkban. Az énekesnővel kiegészült akusztikus trió olyan nótákat adott elő, amelyben főleg a finom swing és a visszafogott seprűzés volt jellemző a dobos óriás részéről. Többek között felcsendült a Hipping The Hop, a One Day I'll Fly Away és a Street Life is.

Létezik egy másik amerikai dobos, akit szintén ugyanígy hívnak, ezt így kommentálta a művész: „Sosem találkoztam még a másik Steve Gaddel. Bár egyszer ugyanabban a hotelben szálltunk meg, és én mindig az ő üzeneteit kaptam meg, ő meg az enyémeket.”



3 komment

Címkék: steve gadd